2013. szeptember 29., vasárnap

Kuruc.info: Görög igazságügyi forrás: Elegendő "bizonyíték" gyűlt össze ahhoz, hogy az Arany Hajnal "bűnszervezetnek" legyen minősíthető

Kuruc.info
Kuruc.info hírek // via fulltextrssfeed.com 
Görög igazságügyi forrás: Elegendő "bizonyíték" gyűlt össze ahhoz, hogy az Arany Hajnal "bűnszervezetnek" legyen minősíthető
Sep 29th 2013, 12:17

Büntetőjogi eljárást indított a görög főügyész az Arany Hajnal nevű "neonáci" párt öt politikusa ellen, akiket szombaton vettek őrizetbe, és az éjszakát már rács mögött töltötték - közölte egy igazságügyi forrás vasárnap. Az eljárás bűnszövetkezetben való részvétel és annak vezetése vádjával indult. Ugyancsak a vádpontok között szerepel az illegális fegyvertartás.

A párt alapítóját és vezetőjét, az 56 éves Nikosz Mihaloliakoszt még szombat reggel fogták el, négy képviselőtársát és az Arany Hajnal 15 további tagját pedig a nap folyamán, egy nagyszabású rendőri razzia eredményeképpen vették őrizetbe. Mihaloliakosz és négy képviselőtársa kedden kerül a kijelölt két vizsgálóbíró elé, addig őrizetben maradnak - tette hozzá a forrás.

Egy másik igazságügyi forrás szerint a görög legfelsőbb bíróság által egy héten át folytatott vizsgálat során elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy az Arany Hajnal "bűnszervezetnek" legyen minősíthető. Az Arany Hajnal ellen nyomozás folyt annak kiderítésére, hogy szervezeti szinten is köze volt-e Pavlosz Füszasz kommunista rapper meggyilkolásához. Füszasz megölésével a párt egyik 45 éves hívét gyanúsították, aki be is ismerte a tettet.

A gyilkosság viharos reakciókat váltott ki a társadalom legkülönbözőbb csoportjaiban, a hét elején több görög városban összecsaptak a rendőrök és a tüntetők.

A "neonáci" párt 18 parlamenti képviselője korábban burkoltan azzal fenyegetőzött, hogy lemond mandátumáról. Helyük betöltésére választást kellene kiírni, és e választás kampánya csak még bonyolultabbá tenné a helyzetet a súlyos gazdasági és társadalmi gondokkal küszködő országban.

"Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a gyilkosság óta harmadával csökkent az Arany Hajnal támogatottsága" - sulykolja minden híradásában a fősodratú média, annak ellenére, hogy a görög közvélemény-kutatók az Arany Hajnal folyamatos erősödéséről számoltak be, ráadásul egyes politikai szakértők álláspontja szerint, a jelenleg zajló koncepciós eljárás a nemzetiek népszerűségének további növekedését hozhatja magával.

(MTI nyomán)

You are receiving this email because you subscribed to this feed at blogtrottr.com.

If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése