"Eddig zöldséget, gyümölcsöt termeltünk fóliában, szabadföldön, állatokat tartottunk. Ma már semmi értelme, csak addig marad meg, amíg be nem érik, meg nem nő, akkor elviszik. Sokan vannak mások is, akik úgy döntenek: másoknak nem termelnek. Mi, amit összegyűjtöttünk egész életünkben azt nem prédáltuk el, ezek az emberek meg elviszik." A Ceglédi Panoráma riportja egy ugyeri gazdálkodóval.
Ha még egyszer visszajönnek, fegyverrel védem meg azt, ami az enyém! – mondta elkeseredve az az ugyeri férfi, aki lapunkhoz fordult végső kétségbeesésében. Július 1-jétől az új Büntető törvénykönyv hatályba lépésével akár ezt törvényes keretek között megteheti az idős férfi, hiszen az önvédelem és a magántulajdon jogos védelme az új szabályok szerint jelentősen kiszélesedett. Az idézett mondatig hosszú út vezetett, melyet a nevét érthető okokból nem vállaló tanyasi gazdálkodó és felesége mesélt el nekünk.
- Júniusban egy pénteken hajnali 3-kor zörgésre ébredtünk, aztán a padláson dübörgést hallottunk. Telefont ragadtam, hívtam a rendőröket, hosszú percek teltek el azzal, hogy jegyezgették fel a címemet. Feleségem nem engedte, hogy felmenjek a padlásra, de jó is, hogy nem tettem, mert talán agyon is ütöttek volna. Utólag tudtam meg, hogy szesz és/vagy kábítószer hatása alatt voltak a nagy csapatban érkező bűnözők. Mikor érzékelték, hogy felébredtünk, rohamléptekkel pakoltak a padláson, majd a kerítésen át három menekülési útvonalon elinaltak. 15 percre rá ideszóltak a rendőrök telefonon, hogy itt vannak a dűlőben, de nem találnak bennünket. Kiálltam a dűlőre, de még vagy 10 perc telt el, mire megláttam az autó fényeit az iskolánál. Megnézték mi hiányzik: villanymotor, trafó, hegesztő, autóból a benzint próbálták ellopni, a garázsajtót kifeszítették. Tervezetten törtek be, pontosan tudták ki mit visz el, tervszerűen raboltak ki.
A rendőrök ezután elmentek, 5-10 perc múlva visszajöttek azzal, hogy majd jönnek a helyszínelők. Reggel 7-kor, amikor érdeklődtem hol vannak, kiderült, hogy Abonyba mentek a nyomozók és majd csak a váltás után jönnek. Velük aztán elképzelhetetlen horrort láttunk a csirkeudvaromban. 20-25 csirke, kacsa, liba gerince a nyakánál el volt törve, szemük kiszúrva, megkínozva, megcsonkítva vergődtek. Megtaláltuk a nyomokat, ahol beugrottak, azt is, ahol menekültek, ott két hatalmas zsákban, megfojtva is voltak szárnyasok. Könyörögtem, hozzanak kutyát, mert rengeteg nyomot hagytak, kapják el őket... Egy tanyában mindennek lenni kell és van is minden. 30-40 év alatt, amit felépítettünk, az most mind elvitték.
- A rendőrség ugyeri munkájáról elég lesújtó a véleménye.
- Olyan a nyáj, mint a vezetője, a régi kapitány rendszere szerint dolgoznak még mindig. Az új rendőrkapitány sok mindent szeretne, ez jó is, de évek kellenek a változáshoz, meg az állomány. Ez a nagy valóság! Mindenki érintett ebben a dologban, de mindig mi - lakosok - húzzuk a rövidebbet. „Állandó jelenlét" – nagy szavakat mond az önkormányzat, a rendőrség, a képviselő, de ennek tört része se valósul meg.
Az ugyeri demonstráció idején (jobbikos tüntetés még áprilisban - a szerk.) persze volt rendőr bőven. Vagy 300-an jöttek-mentek, négyszer igazoltattak, míg hazaértem. 120-szal mentek a dűlőutakon, a tükröm beverték, még jó, hogy csak én sérültem meg. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ha ezt a készültséget az itt normálisan élő embereknek a javára fordították volna, akkor csend lenne és nyugalom.
- Helyi polgárőrök?
- Nem akarom minősíteni.
- Ön szerint mi a kiút?
- Évek óta pár családot mondanak, hogy ők a ludasak, csak őrájuk kellene nézni, akkor nem lenne gond. De szerintem már abból baj van, hogy segélyekből élnek, ez az életvitelük. Mikor jön a családi pótlék megy a daj-daj, zeng a környék, aztán betörésből, lopásból élnek, csoportokba verődve. Ezek az emberek tudják, hogy a rendőrségtől nincs félnivalójuk, előbb-utóbb kiengedik őket. És hiába az önkormányzati vagy Vöröskereszt-segítség: osztják a krumplit, a vetőmagot, a ruhát. A ruhát ki se mossák, kidobják, elégetik, mert tudják, következő héten úgyis újat kapnak. Így él az itteni többség, mert mi vagyunk kisebbségben, akik normálisan akarnak élni. Itt addig nem lesz rend, meg a Puttony utcába se, amíg egy olyan hathatós szolgálatot ki nem építenek, hogy az alapvető higiéniától kezdve megtanítsák már a gyerekeket civilizált módon élni. Jelenleg ott végzik a szükséget, ahol éri őket, akár az út közepén, kisgyerekek obszcén szavakat kiabálnak az idősekre és az út menti fáknál azt tanítják a tinédzserek a kisebbeknek, hogy kell elbújni.
- Most mit fog tenni?
- Hát most feltette a nagy kérdést. Eddig zöldséget, gyümölcsöt termeltünk fóliában, szabadföldön, állatokat tartottunk. Ma már semmi értelme, csak addig marad meg, amíg be nem érik, meg nem nő, akkor elviszik. Sokan vannak mások is, akik úgy döntenek: másoknak nem termelnek. Mi, amit összegyűjtöttünk egész életünkben azt nem prédáltuk el, ezek az emberek meg elviszik. Oda jutottunk, hogy azt mondják a gyerekeim, Ugyert nem nekünk, nem értünk csinálod, hanem azoknak, akik majd ellopják.
- Bizonyára ismeri azt a jelenséget, mikor egy ember világgá kürtöli, hogy öngyilkos leszek, akkor a legkevésbé akarja ezt megtenni, ez csak egy segélykiáltás. Mert tehetetlen – mondja zokogásba fúló hangon a feleség. - Részünkről is ez egy segélykiáltás, amit a férjem mondott, hogy fegyverrel védjük meg magunkat. Ez a tehetetlenség… hová forduljunk?! Ki tud segíteni?! Mérhetetlen itt az Ugyerben a sötétség, a pusztulás, a nyomor, de azokat, akik tehetnének valamit a változásért nem igazán érdekli az egész. Nagy frázisok vannak, ez az egész a nemtörődömségről is szól. Hol van a közbiztonság, az emberi méltóság, hogy ne fosszák ki azt, aki csak normálisan akar élni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése