A Fidesznek nem volt szüksége arra, hogy a 68 éves tapasztalattal rendelkező MSZP-től különórákat vegyen mutyizásból, hiszen saját sorai közt is hemzsegnek a volt KISZ-titkárok és III/III-as ügynökök. A hatalom bebetonozásának feltétele – a hatalmi koncentrációt szolgáló 2/3-os törvénymódosításokon kívül – a gazdasági háttér megteremtése volt, hiszen a választások sorsa nagyban függ a kampányban rendelkezésre álló töke mennyiségétől. Köztudottan a gazdaság legzsírosabb területei közé tartozik az ingatlan-, és termőföld-spekuláció, a szerencsejáték, a dohány- és az alkoholkereskedelem. E területek birtoklásának állami monopóliuma, mutyis leosztása, adóháttere hatalmi létkérdés a fideszes holdudvarnak.
Azonban a mutyizás járványként terjed a kultúrában és a közéletben is. Gondoljunk a növekvő fideszes érdekeltségekre a médiában vagy a művészetek világában. Egy olyan, mesterségesen előidézett gazdasági válság idején mint a mai, egyes művészeti intézmények elképesztő nagyságrendű állami szubvenciókhoz juthatnak, míg a társadalom egyre szélesebb rétegei süllyednek nyomorszint alá, a sorozatos megszorító csomagok következtében. Az orbáni mellveregetés a rezsicsökkentések kapcsán nevetséges és kétszínű választási propaganda. Az emberek egyik zsebéből az állam kilop tízezer forintot, míg nagy kegyesen visszaad belőle a rezsicsökkentés során kétezret. Legyőzték az IMF-et, visszafizették a kölcsönök egy részét - hirdetik hivalkodóan, aminek ára a lakosság elszegényedése lett. De a „diadal" eredményeként újabb nemzetközi hitelek kaphatók, melyek szükségszerűen az ország még súlyosabb eladósodásához vezetnek!
Mindez hidegen hagyja a Fidesz kultúrpolitikusait és kulcsembereiket, akiknek nagy része már az első Fidesz-kormány alatt megkezdte a mutyizást, majd Gyurcsányék vészkorszakában – az MSZMP utódpártjával együtt – sikeresen folytatták. A mutyizóknak mindkét politikai rendszerben sikerült felszínen maradniuk, hogy kiépítsék és megszilárdítsák a kormányzati periódusokon átívelő, maffia-szubkultúrát.
Most kivételesen érdemes elolvasnunk a Magyar Narancs
leleplező írását a komolyzenei élet mágnás moguljáról, Bátor Tamásról, a Művészetek Palotájának (Müpa) koprodukciós programigazgatójáról, aki már az ezredforduló után elkezdett a kultúrpolitikusok részéről olyan feladatokat kapni, hogy gondoskodjon alkalmas külföldi vendégművészek leszerződtetéséről a hazai zenei élet számára. (Miskolci Operafesztivál.)
Bátor Tamás (balra) |
A feladatot Bátor a maga részére anyagilag rendkívül előnyösen oldotta meg: annak ellenére, hogy szerződése arra is szólt, hogy a közpénzekkel a legkörültekintőbben járjon el, a maga szerződéses járandóságán kívül, a leszerződtetett művészeknek kifizetendő honoráriumból visszakért magának 12% extra jutalékot. Ez az összeg az adófizetők pénzéből származik, amely után Bátor „barátunk" talán adót sem fizetett. (Az ügy külön pikantériája a „véletlenül elhagyott nullás" dupla cég, /Hárfe B 2000, 1053 Bp.Ferenciek tere 2.; és Hárfe B 200, Bp. Mirtusz u. 23./ mely azért sem lehet véletlen elírás, mert a cégszékhelyek címei különböznek, csak a kontószám - 1010084044176600 - azonos!)
A Mancs cikkében Bátor nem is tagadja tettét, „bátran", lelkiismeret-furdalás és szégyenkezés nélkül vall 2000 utáni, miskolci jövedelemkiegészítő, dézsmaszedő akcióiról. Csak arról nem esik szó, hogy e tevékenységet mind a mai napig zavartalanul folytatja, sőt most már a Müpa mellett az Operaházban is. Ide Ókovács Szilveszter alkalmazta, holott a feladatokkal, melyekkel megbízta, már a művészeti titkárság is foglalkozik! Szerinte Bátor tanácsadói megbízása „hozzáadott értékeket" képvisel, melyeket csak ezután fogunk látni. Tehát hogy lesznek-e hozzáadott értékek, azt még nem tudni, de „elvett értékek" minden bizonnyal, a külföldi vendégművészek gázsijainak visszautalt 12%-os „províziója". Mindebben az etikusnak nem igazán mondható gyakorlatban nem csak néhány MSZP-s, és fideszes politikus felelőssége merül fel, hanem mindazoké a vezetőké, akik Bátort alkalmazták, alkalmazzák. Logikusan feltételezhető, hogy ennek ára a befolyt haszon további visszaosztása lehetett/lehet. A nyilatkozatában nyilvánvaló mellébeszélés, hogy Bátor nem egyedül dönt a vendégművészek kiválasztásában. Hiszen az ő feladata éppen az, hogy javaslatot tegyen a meghívandó művészekre! Azonban ezek után logikusan feltételezhető az is, hogy azok a művészek élveznek előnyt, akik valójában nagyobb jutalékot engednek át Bátornak. Ö persze tagadja, hogy korábbi tevékenységét jelenleg is folytatja, ami viszont elég nehezen hihető, ha tekintetbe vesszük, hogy ez idáig szemrebbenés nélkül tömte zsebét a mi pénzünkkel.
Meddig tart az efféle mutyis ámokfutás a zenei életben? Vagy ők törvényen felül állnak, akiket nem fenyeget pénzügyi vizsgálat, rendőrségi nyomozás, ügyészségi vádemelés? Nem lenne fontos, hogy a koncszerzésben megakadályozzuk kulturális életünk hiénáit és dögkeselyűit, hogy ne terjedjen tovább a lenyúlások járványszerű ragálya? Az ilyen lenyúlt pénzeknek (egy évtized alatt akár már milliárdos összegről szó lehet) nem inkább a zeneoktatásban, vagy a hazai művészeti élet hatékony fejlesztésében lenne a helye? Senkit nem érdekel, mit terjesztenek országunkról azok a művészek, akiket Bátor egy ilyen mutyiba kényszerít?
Szeredai Bendegúz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése