2013. szeptember 15., vasárnap

Kuruc.info: Egyre több a megélhetési kincskereső

Kuruc.info
Kuruc.info hírek // via fulltextrssfeed.com 
Manage your social media

Best social media tool for image publishing to Facebook and Twitter. Look amazing and delight your followers. Get 40% off when you sign up today.
From our sponsors
Egyre több a megélhetési kincskereső
Sep 15th 2013, 18:51

Akadnak, akik hobbiból, mások megélhetésből, de a bennfentesek szerint – főként a mind nehezebb megélhetés miatt – egyre többen próbálnak szerencsét, s kutatják fémkereső detektorokkal a földeket, noha a többség tudja, a kincskeresés idehaza nem teljesen legális.

A törvény szerint régészeti célú, műszeres régészeti lelet és lelőhely felderítése csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével végezhető, és ilyen engedélyt csak státusban lévő régész kaphat. A szándék szempontjából tehát csak a régészet tárgykörénél fiatalabb emlékek kutatása megengedett. A jogszabály alapján régészeti leletnek tekintendő az emberi tevékenység bármely, 1711. előtt a földbe, a föld felszínére, vízbe vagy barlangba került tárgyi emléke. Az ennél fiatalabb korú emlékek tehát papíron szabadon kutathatók. Az adott területek tulajdonosai viszont nem szívesen látják földjeiken az önjelölt kincsvadászokat. Gyakran előfordul, hogy rájuk hívják a rendőröket, akik adott esetben lopásként is értékelhetik a detektorozást.

– Pedig papíron öt nap a leadási határidő – állítja egy neve elhallgatását kérő kincskereső, akivel megállapodunk, a cikkben Zoliként szerepel majd. – Somogy elvileg jó helynek számít, hisz régészeti szempontból még sok a fehér folt. Húsz éve még remekül meg lehetett élni detektorozásból, mára viszont jócskán kiürültek a földek, ugyanis sokan szerencsét próbálnak.

A kezdetek nincs is szükség komoly tőkére, egy alapgépet akár 20-25 ezer forintért is meg lehet vásárolni. A profik persze többszázezres, gyakran milliós detektorokkal – C-Scope, Gold Max – járják a földeket, ám ezek a masinák nem csak a vasat jelzik, de azt is megmutatják, milyen tárgy rejtőzik a mélyben. Illetve relatív mélyben, hiszen a detektorok nagyjából 25-30 centire „látnak" le, a mélydetektorok pedig ugyan egy méterig, ám ezek a kisebb leleteket nem érzékelik: egy pénzérmét nem vesznek észre, csak egy edénnyit.
– Az ilyen találat persze ritka – jegyzi meg Zoli –, pletykálnak ugyan mindenféle szenzációs találatról, aranypénzekről, de a valóságtartalma ezeknek a leleteknek megkérdőjelezhető.

A kincsvadászok ugyanis nem szívesen osztják meg még egymással sem tapasztalataikat, még kedvelt helyeiket sem. Az egyik legkomolyabb lelet idehaza állítólag egy cserépnyi, úgy nagyjából nyolcezer darab római pénzérme volt, melyet nem is adtak le szerencsés megtalálói – más kérdés, hogy amikor értékesíteni akarták, lebuktak, s börtönbe kerültek...

Zolit ez a veszély nem fenyegeti, hiszen Somogy megye hadtörténelme érdekli, s háborús lövészárkokat és környéküket látogatja előszeretettel. Véletlenül csöppent a kincskeresők világába, favágás után egyszer egy szántásban indult hazafelé, s vett észre néhány törött edénydarabot a barázdák között.
– Nem voltam túl acélos történelemből, így nem tudtam, mik ezek – meséli. – Bevittem a múzeumba a régészeknek, ők beazonosították, s ekkor derült ki az is, az ilyen szórványleletek őket nem is érdeklik. Így aztán ezeket kezdtem el keresni.

A jó hely kiválasztásának nincsenek szabályai. Régi újságcikkek, a környékbeli öregek elmondásai azonban kiváló támpontot adhatnak, akár az internetes böngészés. A szántóföldek, patakpartok, vízközeli helyek számítanak reálisabb lelőhelynek, az erdők kevésbé, hiszen ott alig forog a föld, s így nem kerülhetnek felszín közelbe rég eltemetett emlékek, maradványok. Melyeket tehát a törvényben meghatározott módon le kellene adni, ennek ellenére a többség a saját hasznát keresi.

– Internetes oldalakon, vagy a zsibvásárokon, ócskapiacokon gyakran látni régi kardot, fejszét, pénzérméket – mondja Zoli. – Valahol persze érthető, hogy a kincskereső meg akarja találni a számítását, hiszen ha leadja a talált leletet, nem kap érte semmit. Nyugaton több országban fizetnek érte egy bizonyos százalékot, sőt, akadnak helyek, ahol az ember regisztrálja magát, kap egy igazolványt, s legálisan kutathat. Nálunk viszont ha beviszel egy vödör római pénzt a múzeumba, megköszönik, s adnak róla egy elismervényt...

Pedig ennél azért valóban több járhatna a kincskeresőknek, hiszen a detektorozás igencsak fárasztó munka. Hosszú órákon keresztül folyamatosan egy magasságban kell pásztázni a masinával, ha az ember relatíve biztosra akar menni. Zoli szerint teljesen persze semmit sem lehet átvizsgálni, egy középkori falu helyén például mindig a legnagyobb méretű dolgokat jelzi a kereső, s csak akkor a következőt, ha az előbbi már kikerült a földből. Emellett nem is mindig lehet kimenni a földekre. Nyáron a friss vetés miatt jobb nem összeveszni a gazdákkal, ősz elején a vadászok miatt nem árt óvatosnak lenni, télen pedig a fagyott földben nem lehet ásni a gyalogsági ásóval.

Nem véletlen, hogy akiket nem a régiségek, hanem a kézzel fogható pénz érdekel, inkább egykori, lepusztult téesztelepekre indulnak, ahonnét rengeteg vasat vihetnek a MÉH-be. A balatoni strandokat pedig egyfajta fémkereső-maffia tartja kézben: a vendégek elveszített ékszereit kutatják embereik, akiket a főnökök a nap végén detektorokkal vizsgálnak át, nehogy megpróbálják átverni őket egy-egy lenyelt gyűrűvel...
– Ott idegennek esélye sincsen kutatni – jegyzi meg Zoli –, simán ráhívják a rendőröket. Pedig alacsony vízállásnál, mint amilyen tavaly is volt, még a meder azon részeit is át lehetett vizsgálni, amit korábban évtizedekig nem. Nem véletlen, hogy a honvédség is nagy erőkkel kereste az aknákat, gránátokat.

Utóbbiakhoz Zolinak is volt szerencséje, talált már bombát, taposó aknák, kézigránátot.
– A bombától nem félek – mosolyodik el –, ha gáz van vele, már a robbanást sem hallja az ember. Az akna és a gránát viszont roncsol, tép, azaz fáj, s ha nem hal bele az ember, megnyomorodhat. Tavaly volt is erre példa: szerencsétlenek hazavitték, s megpróbálták szétszerelni őket. Ilyenkor aztán mindig felkapja a témát a sajtó, s jönnek a szakemberek, milyen veszélyes dolog is a kincskeresés, s milyen felelőtlenek, akik ezzel foglalkoznak. Pedig anno a móri gyilkosságnál használt fegyvereket is erdőt járó detektorosok találták meg...

Kipucolták a Balatont

A detektoros kincskeresés a tengerpartokon régóta ismert, a magyar tengernél pedig a hollandok és a németek kezdték el évtizedekkel ezelőtt. A babócsai Kalányos István 2008-ban egy ismerőse hatására kezdett bele. Fémkeresőt vett, éjszakánként 6-8 órákat töltött a vízben elveszett értékekre vadászva. Azt mondja, azóta is ez az egyik legkedvesebb hobbija.

– A detektor ára már rég megtérült, de a haszon mellett a kutatás izgalma is vonz – mondta. – Most azonban egy-két évig pihen a detektor, mert nem érdemes a Balaton közelébe menni. Gyakorlatilag kipucolták: a rengeteg előkerült robbanószer miatt módszeresen átvizsgáltatták a medret a hatóságok és – bár erről sok szó nem esik – a veszélyes tárgyak mellett az értékeseket is partra segítették.
Azt mondja, gyakran hívják őt és detektorát segíteni. – Például azok a szegedi vadászok is, akik elhagyták a babócsai erdőben a 20 milliós BMW-terepjáró kulcsát. Szerencsére a fémdetektor megtalálta. Az a kecskeméti nászutas pár is engem hívott fel sírva, amelyik Siófokon nyaralt és az asszonyka ujjáról a vízben lecsúszott az egyedi gyártású, drága gyűrű. Tíz perc alatt kihoztam a gyűrűt a Balatonból...

(Sonline)

You are receiving this email because you subscribed to this feed at blogtrottr.com.

If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése