2013. szeptember 7., szombat

Kuruc.info: Morzsák a szájban

Kuruc.info
Kuruc.info hírek // via fulltextrssfeed.com 
Learning HTML & CSS shouldn't be difficult.

Master Trainer, Mark Lassoff, will teach you everything you need to know to create a creative and professional web site in 4 hours.
From our sponsors
Morzsák a szájban
Sep 7th 2013, 10:25

Mostanában figyelek. A köröttem lévő dolgokat és magamat. Mert még most sem értem, azt hiszem, a lényeget. Ha nem, hát nem. Biztosan vannak, akik nálam jobban tudják - mit is? Talán mindent. Vagy éppen semmit. Látszólag minden olyan összefüggéstelen, de az is meglehet, hogy széttéphetetlen szálakkal összevarrottak, amik széthajigált rongyoknak vagy éppen hímes keszkenőnek mutatkoznak. Lehet, hogy minden mindennel összefügg?

Kétséges, lehetetlen, biztos, csakis és kizárólag. Igen, nem, fekete, fehér és tarka.

Hallom, ahogy Presser Gábor zsebe az égre vonyít, neki válság, amely másnak természetes és lebírható nehézség, teszem azt havi ötvenezer forintból élni. Másutt egyetlen dollárból naponta. Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt feeel, dalolta hajdan, de a legkevésbé sem érdekli azok sorsa, akiket nem hagynak felnőni, pedig még csak nem is nem gojok, csak véletlenül palesztinok.

Az a kis foszforbomba nem számít annyit, hogy hallassa a szavát. Ám ha valaki belóg a koncertjére (ilyet én nem tennék sosem!), az szégyen, utolsó aljasság, amiért természetes, hogy országos lármát kell csapni.

Ráadásul ezzel a hanggal.

Tudom, hogyne tudnám, nem élheti senki más ember életét, nem fájhat úgy semmi, ahogy másnak fáj, és az együttérzés, bármi szép erény, soha nem lehet azonos a megéltekkel.

A kutya száguldóversenyen vett részt, amikor épp lehajoltam. Teljes sebességgel nekivágódott homlokával az orromnak. Reccsenést hallottam, majd szelíden lehanyatlottam a fűbe, miközben tenyeremmel fogtam fel ennen véremet. Nos, lehet értekezni jobbhorogról vagy bal csapottról, de érezni a valóságban, az az igazi.

Nekem tanulságul szolgált a fenti eset, megjegyeztem, hogy óvatlanul lehajolni káros következményekkel járhat, nem úgy Szörényi Levente, aki maga kínálta magát egy méltatlan testhelyzethez, porig rombolva mindent, amiért érdemes volt bármihez fognia.

Nem mintha István-hívő volnék, ellentétben Lipusz Zsolttal, aki nálamnál százszorta érdemdúsabb történelmi kérdésekben. Azért mégis furcsa illat lengi be ezt a históriát. Egyrészt az enyészet szaga, másrészt némi benzinbűz. Lehet, hogy furcsa párosítás, de mégis érdemes megfontolni, milyen korban élünk ma. Lehet, hogy keresztények voltunk, lehet, hogy pogányok, de kérdeznék valamit. Imre herceg miért választotta volna házasságában a szüzességet? Mi értelme van örökös után kiáltó helyzetben az ilyesminek? Uralkodónak szánták, nemde? Ki kellett, hogy képezzék fegyverforgatásra, diplomáciai fogásokra. Egészséges volt, fiatal és a trón várományosa. Mellesleg suttogják, hogy pálos szerzetesek tanították. És akkor jön az a fránya vaddisznó. S mindennek következményeként Orseolo Péter, aki mértéket vesztve utálta a magyarokat. Számomra egyelőre ez az istváni örökség, és csatlakozásunk a „nyugati kultúrához" idomtalan nagyvárosok születését, atombombát, mérges gázokat, lelketlen üzletembereket jelent. Jó, én sem válaszolhatok arra, mi lett volna, ha Koppány győz, hiszen ez a szakállas viccek tartományának része, miszerint ha a nagymamám sárga volna és csöngetne, ő volna a villamos.

Az is meglehet, hogy nincs igazán választási lehetőségünk. Ahogy megeshet: csakis az van. Nikola Tesla nem adta ki a kezéből a titkot, mert tudta, hogy az ember felelőtlen. Minden feltárul előtte, de hogy mire és hogyan használja, hja, azt meg lehet nézni.

Én megtanultam itt, falun, hogy a sárban is az anyaföldet tiszteljem, még ha kis híján nyakam szegem is, ha megcsúszom rajta. A búzaszemben az életet látom, ahogy a régiek nevezték. Élet. Ez volt a búza, ez a kenyér.

Vele szemben áll Szendi Gábor és Mezei Elmira véleménye: „A paleo táplálkozás felfogása szerint a gabonafélék fogyasztásához nem alkalmazkodott az emberi szervezet, és valójában genetikailag alkalmatlan a gabonafélék fogyasztására." Azt most hagyjuk, hogy a táplálkozásnak lehet-e felfogása bármiről is, de különös, hogy az ember az utolsó kevesebb, mint száz esztendő alatt gyöngült el annyira, hogy lassan mindenre allergiás. Természetesen keresni kell az érdeket mögötte, a gyógyszeriparét, az élelmiszer-hamisítókét, a gyarló rákspecialistákét és mit tudom én, még kikét. Magától értetődően azokét, akik nyernek rajta. Nem erkölcsi elismerést, de pénzt, sok-sok pénzt. Ami bármit megér.

Mit gondoljak, amikor azt olvasom, egy hatéves kisgyereknek kivájták a szemét a szaruhártyájáért? A szemet a vérző áldozat mellé hajították, akár a szemetet. Mi lehet az ilyen emberek (?) lelke helyén? Vélhetően egy iszonytató fekete lyuk.

Kíváncsi lennék, ki mire gondol e sorok olvastán: „Az istenek képeit széttiporják… A nép nyíltan dicsekszik hitetlenségével…. Az atya megöli fiát, a fiú a testvérét…. Mindenki szabadszájú, a pofázásnak nincs vége, se hossza…. Az ország átadatott tulajdon gyöngeségének; olyan, mint a lekaszált lenföld. Milyen korról szólnak e szavak? Az ősi Egyiptomról. Várkonyi Nándor, az akarattal elfeledett könyvtáros-történész Az ötödik ember című könyvében áll. Beszélhetne éppúgy a mai Egyiptomról, vagy éppen másik népről ugyanolyan joggal.

Mert felejtünk, lehet, önhibánkon kívül. Csontváry Kosztka Tivadart is majdnem kimosták a szívünkből. Nem élt feltűnő életet, nem itta halálra magát, mint Toulouse Lautrec, nem vágta le a fülét, ahogy Van Gogh tette (ő egy esztendőben született vele), s akiket egyébként elismerek művészként, emberként egyaránt.

De Csontváry a mienk! Először megteremtette magának az utazás és a festés feltételeit gyógyszerészként, aztán nekivágott a világnak. Megalkotta a művét, amely utánozhatatlan. A vörös forradalom idején halt meg, többek szerint éhen veszett, egy más adat érgyulladásról szól. Ebben az évben volt a százhatvanadik születésnapja. Emlékeznek majd rá, akiknek eszükbe jutott, októberben 19-én, szombaton, a XI. kerületben. Azért emlékezhetnek, mert volt egy Gerlóczy Gedeon. Ha ő nincs, a hatalmas vásznak ökrösszekerek tetejeként, esőfogóként végzik.

Ő maga pedig, mint egyszerű elhunyt, 1953-ban sírjából kirúgatott, és közös sírba dobatott a Köztemetői Szabályrendelet értelmében halála századik évfordulóján, mert nem akadt hozzátartozó, aki fizetett volna érte.

Szabály, az szabály. Pertorini Rezső megírta a pszichopatográfiáját. Mert a nagy formátumú ember mi egyéb is lehetne, mint patológiás személyiség.

Nem úgy él, mint az átlag. Kileng, mint az inga, lelkén átütnek olyan észleletek, amelyeken az átlag simán átgyalogol. Ettől még nem lesz nagy valaki, csakis az erős hit, a tiszta vágy az alkotásra teszi naggyá az embert.

Úgy tudom, Ady Endre patológiás kórképét nem szerkesztette össze senki, pedig megérne egy misét. Nem katolikus misét és talán nem is azt. Publicista volt és költő. Ifjonti éveiben öt liter kocsisbor, később, Csinszka idejében, nyolc literre rúgott a teljesítménye harminc szál cigaretta kíséretében. Érdemes körbenézni pártfogói és szeretői körében. Nemi betegség, posványig süllyedő újságcikkek (sajnálatos módon nem az érted haragszom jegyében), és időnként egekig emelkedő költemények jellemzik. Minden faluban, városban utcát neveztek el róla. Szobrai köztereken állanak. Ő kötelező tananyag, bár nem úgy, ahogy a tisztesség megkövetelné. De hagyjuk is ezt, messze vezetne, ha nem térnék le erről az ösvényről.

Sajnos mégis visz a víz, mégpedig ugyanoda, ahonnan az imént visszafordultam volt. Láttam a táblázatot, mely országok ellen követett el ilyen vagy olyan merényletet az USA, és mellette ott állt patyolatfehéren Irán. Amerika nem a vágyálmok és mesék országa, az indiánok óta talán soha nem is volt az. Láttam egyszer egy filmet. Valaki nem jött el karácsony estéjén, és a becsapott hölgy mérgében az egész sült pulykát kivágta a szemétbe. Ó, az az elviselhetetlen fájdalom, amelynek fokmérője a kihajított vacsora! Sírnom kell! Vagy éppen dühöngenem, amikor arra gondolok, mit szólna ehhez Kongóban az az aszott emlőjű anya, aki fásultan ringatja ölében éhen halt gyermekét, akinek szemén már döglegyek tanyáznak. Hamarosan utánahanyatlik ő is, hiszen nem jut egyetlen morzsa sem, amely megmenthetné. Amerika pedig folytatja a szinte reménytelen küzdelmet a lerakódó hájjal, és nézi a tévét, amely elmagyarázza neki, miért kell most Szíriát megtámadni. Egyetlen bűnös góc az egész, illetve nem az egész, hanem azon kevesek, akiknek kezében az ostor, amely a csordát hajtja, nekem úgy tűnik, a legelőn keresztül a szakadékba.

S ha eszébe jutna felállni a karosszékből, és leharapni a mérges kígyó fejét, akkor jön a fekete sisakos hadsereg, ahogy nálunk is.

És mérges gázt lő, ahogy itthon is. Én nem haltam bele, de bár évek teltek el azóta, máig érzem a számban a maradékát. Olyan, mintha morzsákkal lenne tele.

Kiköphetetlen. És egyelőre reménytelennek látszik. A fekete sisakos horda megint pénzt akar. Most ötvenezret. Hogy meddig tart ez így? Amíg morzsák helyett homokkal lesz tele a szám. S az övék is. Addig is, uraim, hölgyeim, csak tessék, csak tessék: lehet választani!

Kucsera Zsuzsa

You are receiving this email because you subscribed to this feed at blogtrottr.com.

If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése