Kata elment. Ez a tőmondatnyi SMS fogadott reggel, melyet egy közös barátunk írt. És a világ hármat fordult velem és mindannyiunkkal, akik ezt olvastuk. Pedig tudtuk, hogy így lesz. Gyors lefolyású betegség, de jó ideje mondták, innen ember még nem jött vissza. A remény, különösen a hívő ember reménye azonban kitart. Mindhalálig. Ez a tőmondat pedig csupán a pont egy mondat végén. A regény viszont folytatódik, csak másutt.
A Magyar Gárda révén ismertem meg. Egyéni beszélgetés a kapitánnyal, mikor belép egy szőke hölgy és kávéval kínál. És az az orgánum, az ragadott meg benne. Mi, fiatalok csak régi filmekből, hangfelvételekről hallhattuk Karády Katalin mély, búgó hangját. Katáé ilyen volt. Pontosan. Jó volt vele beszélgetni, belőle mindig a nyugalom áradt. A legnagyobb vészben is.
Később ide, a Bar!kád–Alfahír lapcsaládhoz kerültünk. És tudtam: munkatársnak is kiváló lesz. Nem kerülte, sőt inkább kereste a munkát. Tudta: ez a jó lányának, barátainak, társainak, az egész nemzetnek. Szerkesztette, irányította a portál működését. Szó szerint egyik motorja volt.
Számomra benne mégis a Bar!kádba írt publicisztikái jelentették „A" Katát. Mert azok az írások annyira emberközeliek. Olvasunk, hallunk nagy, magasztos gondolatokat a világ dolgairól. És ő meglátta azokat az icipici építőkockákat, melyek ezeket a gondolatokat összeállítják. Egy falfirka, egy mondat a metrón, egy fél másodperces gesztus az utcán. Számára több volt, mint esemény – gondolatébresztő volt. Azt papírra vetette, mi meg élveztük.
Különösen szülővárosáról, Nagyváradról szóló írásait kedveltem. Jártam ott, persze, ám az esetek jó részében mindössze pár órára. Székesegyház, kanonoksor, majd gyerünk tovább! Katát olvasva azonban az igazi Nagyváradba csöppentem. Látom magam előtt a századfordulós, békebeli kávéházat. A mellettem levő asztalnál épp Ady Endre egyik versét farigcsálva ostorozza a magyarokat az ő „érted haragszom" stílusában. Egy másik asztalnál középkorú polgár olvassa a fémvázas újságtartóra erősített napilapot. Újabb asztal, két fiatal hölgy a legfrissebb bécsi pletykákat beszéli ki.
Ez volt Kata, ez a nyugalom áradt belőle és írásaiból. Rendkívül jólesett, valóságos felüdülés volt kiszakadni végre a mai világ rohanásából, nyüzsgéséből. Kata, köszönöm, köszönjük Neked ezeket az élményeket! Nyugodj békében! Később találkozunk!
Dobos Zoltán – alfahir.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése