2013. augusztus 25., vasárnap

Kuruc.info: Külföldön dolgozó magyarok ostromolják a Sólyom légitársaságot

Kuruc.info
Kuruc.info hírek // via fulltextrssfeed.com 
Külföldön dolgozó magyarok ostromolják a Sólyom légitársaságot
Aug 25th 2013, 06:32

Több száz embert akar felvenni a közeljövőben a Sólyom Hungarian Airways, a jelentkezők között nemcsak volt malévesek vannak, még több a külföldről hazavágyó légi közlekedési dolgozó.

Új történetet kezdünk, ami minden magyar szívét meg fogja dobogtatni - mondta a Sólyom Hungarian Airways vezérigazgatója, Vágó József a Kossuth Rádiónak abból az alkalomból, hogy múlt vasárnap megérkezett a légitársaság első repülőgépe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a dél-angliai Bournemouth-ból.

Az Álmos nevet viselő gépről Vágó József azt mondta, a pilóták beszámolója szerint alig fogyaszt többet, mint egy újabb repülő. Korábban azt is közölte, a jármű kifogástalan állapotban van, az első gép charter-repüléseket végez szeptember végéig, amíg a további lízingelt öt gép meg nem érkezik. Hozzátette: a tervek szerint október elején indul az első menetrend szerinti járatuk. Az idén az év végére 36 desztinációra repülnek, induláskor 22 célállomást hirdetnek meg. Egyelőre 12 géppel számolnak ebben az évben, de számuk bővülhet. Hosszú távú járatok a jövő évi menetrendben várhatók.

A lízingcég alkatrészeket is biztosít a gépekhez – például futómű, hajtómű, fékszárny –, aminek az értéke több millió dollár. „Ennyivel is olcsóbbak tudunk lenni. Másnak ezt ki kell fizetnie, értelemszerűen ez megjelenik a jegyárakban" – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki úgy kalkulálta, hogy 30-40 százalékkal vannak jelenlegi piaci árak alatt.

Egy lízingelt gép egy hét alatt kitermeli a fizetendő díjat, így nem kell azon stresszelniük magukat, hogy naponta három utat szervezzenek neki. „Mi úgy határozzuk meg, hogy ahová érdemes menni, ahová nyereséges menni, oda fogunk repülni, ahová meg nem, oda nem fogunk repülni" – fogalmazott Vágó József.

Az eddig felvett harminc ember 80 százaléka volt maléves, és ahogy a gépek jönnek folyamatosan, további több száz embert. Például a hat gépre 120 légi kísérőt kell alkalmazniuk, ugyanakkor 700-an jelentkeztek, akikből 150-en a volt maléves, a többiek nagy nevű külföldi légitársaságoknál dolgozó magyarok, akik hazaszerződnének a Sólyomhoz – mondta a vezérigazgató. Az egyik pilóta elmondta, a Malév csődje után fél évet repült Afrikában, a csádi elnök gépén dolgozott, de a magyarországi munkavégzés számára első számú szempont.

(Kossuth Rádió)

You are receiving this email because you subscribed to this feed at blogtrottr.com.

If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése