Mária Terézia és kalapos király fia uralma alatt sikerrel számolták fel az az ideig a Kárpát-medencében még a falvak egyharmadára jellemző faluközösségeket és adták a földeket örök tulajdonba a bárói, a grófi címet lobogtató híveiknek. Glatz erről úgy ír, hogy ez a gazdaság fölemelkedését szolgálta, hiszen az elmaradott, közösségi gazdálkodást egy szervezett, tulajdonosi szemléletre alapuló gazdaság váltotta fel.
Ez a hagyományos, a darwini, a marxista szemléletre alapuló értékítélet. Ugyanis megfeledkezik arról a nyilvánvaló tényről, hogy a faluközösségekben specialisták termeltek, és a közösség döntött arról, hogy melyik földön mit lehet, kell termelni. Az eredmény pedig, hogy a magyar falvak fiatalsága, nem akarván a császár háborúiban vérezni, nem akarván a saját földjén idegenek szolgája lenni, inkább idegen földre távozott, vagy a hatóságok elől elbujdosva betyárrá vált. Betyárvilág!
Három évszázad telt el. Innen visszanézve a múltba, történelmünk azóta is vérrel átitatott küzdelem a nemzethalál ellen. Sikerrel-e? Alább megpróbálunk erre választ adni.
Kapom a hírt:
A sokorópátkai búcsú napján, 2013. okt. 13. (vasárnap) illetve 14-én (hétfő) hajnal tájt brutális kegyetlenséggel és előre kitervelt aljas szándékkal emberi szemétládák betörtek hozzánk, és szadista módon megkéselték (kiherélték) 3 éves pej csikómat. Olyan szörnyű vágásokat ejtettek nemi szervén, hogy a segítségére hívott állatorvosok nem tudták elkötni a vérző vénáját, és így Zarándok nevű lovam 10 órás küzdelem után kivérzett.
Ezen írásommal szeretnék figyelmeztetni minden lótulajdonost, kiemelten figyeljen kedvencére. Ez a szörnyű tettet a családom ellen irányuló támadásnak veszem, hisz Zarándok a család tagjának számított.
Ebben a kaotikus mocsokkal fertőzött országban megkérném a még oly kevés igaz embereket, bárki, aki információval tud segíteni az elkövető szemetek kézre kerítésében, annak pénzjutalmat adok.
A segítséget előre is köszönöm:
Szabó Krisztián
„Egyetemi tanár volt. Hátulról leütötték a cigányok és elvették a mobiltelefonját és a pénztárcáját."
Olvasom a hírek között, hogy Hunvaldot és társait – akik nyilvánvalóan komoly pénzeket sikítottak el – minden vád alól fölmentette a bíróság. Olvasom, hogy Fletó-pojáca pert nyert azok ellen, akik megvádolták őt, hogy plagizálta a diplomamunkáját – holott ez a kézenfekvő eset. Olvasom a HVG-ben Csirkász Brigitta riportját a rendőrökkel, akik kiégtek, akik félnek, akik feladataik ellátására immár képtelenek, és az akiket irányító miniszter és annak miniszter- és pártelnöke a hatalom átvételekor két hét alatti rendcsinálást ígért – ám helyette a társadalom immunreflexeit megtestesítő gárdák ellen indított irtó hadjáratot.
Olvasok, olvasok, a nem létező szőr is feláll a hátamon, és emlékezetemet képtelen vagyok kikapcsolni. Emlékszem, hogy szinte naponta botlok bele hírekbe, miszerint 'fiatalok' kiraboltak, meggyilkoltak, megerőszakoltak másokat, emlékszem a Facebookról kiemelt képekre, ahol 'fiatalok' csapnivaló magyar helyesírással gyűlölködnek a 'parasztok' ellen. Emlékszem, hogy bizonyos, magukat vallási kisebbségnek tekintők miként üzengetnek a magyar Országgyűlésnek, hogy kit, miért ítéljenek el, kit miért rekesszenek ki a társadalomból, mit higgyen a szolganépség, akit hitük és hitüket dokumentáló iratok szerint az Isten az ő szolgálatukra teremtett stb. Emlékszem a hírekre, ahogy időseket, nyomorban élőket csicskáztatnak, dolgoztatnak, kínoznak halálra szintén a maguk született felsőbbrendűségében fürdők, akik szerint az értékteremtő munka a 'paraszt' kötelessége – no meg az ő jólétük biztosítása is. Ők felsőbbrendűek, a paraszt alsóbbrendű, már születés alapján is.
Ha viszont én kijelentem, hogy ezeket az embereket kirekesztem a társadalmamból, ezeket nem kívánom szolgálni, ezek jólétéhez nem kívánok hozzájárulni, akkor antiszemita, fasiszta, rasszista és minden gonosz tulajdonságokkal terheltté válok – és kirekesztenek az életlehetőségemből, esetleg bezárnak a dutyiba (elmegyógyintézetbe nem, mert azt már felszámolták – a szcientológia egyház legnagyobb dicsőségére). Mert nekem az ország gazdasági életét biztosító tevékenységemből irántuk kötelességeim vannak – nekik meg születésükből fakadó, természet adta jogaik.
Emlékszem továbbá a velem történtekre is. Sajnos - a hatalom számára - az emlékező képességem még nem dőlt romba – igaz, kellően el nem ítélhető módon, nem is döntögetem tévénézéssel. Csak egy konkrét példát idézek innen, Ausztráliából.
Szerződéssel dolgoztam egy egyetemen, amikor is egy külső cég megbízottja érkezett meg, kezében egy fejlesztési szerződéssel, és a tanszékvezető engem jelölt ki annak végrehajtására. Megnéztem, és a hajam szála az égnek állt: ebből semmi sincs kész, itt alapvető gondok lehetnek, eleve, hogy a rendszer működik-e, aztán hogy miként lehet azt ipari technológiával létrehozni. Kaptam egy mintadarabot, és ránézve üvöltött: ez nincs kész! Optikai rendszer, mely nem homogén, melyben színtestecskék pöttyök alakjában vannak. A célja a nap hősugarainak kiszűrése lett volna.
Nosza, dobjunk össze egy mérő berendezést, amivel megmérhetjük, mennyire igaz az az orosz szabadalom, mely szerint ez elvileg működik. De a további fejlesztéshez is szükség volt rá, hogy követni lehessen a legyártott termékben a hatékonyságot, hogy az összetétel optimalizálható legyen. Mindez nem szerepelt a szerződésben.
Magyar módszer: gyorsan fillérekért összeállítottam egy mérőberendezést, és kiderült, a rendszer nem működik, szó sincs a nap hősugarainak hullámtartományában bármiféle jelentékeny hőszűrésről!
A cég képviselője – idős angol úr, aki Charley herceggel katonáskodott egy csatahajón – közben megsúgta, hogy a cég valójában dél-afrikai gyémántbányászatból meggazdagodott zsidó társaságé, akik befektetésnek tekintik az egészet, ahogy az ő pénze is benne van a cégben. Ez nem befolyásolta a munkám, igyekeztem megoldani a megoldhatatlannak látszó feladatot. Új elvet kellet kidolgozni és termékké alakítani – de nagyon rövid idő alatt.
A határidőre sikerült megfelelő nagyságú felületet állítottam elő, ahol bemutattam, hogy más koncepcióval ugyan, de létre tudtam hozni a működő rendszert. Csakhogy azt iparilag elfogadhatatlan technológiával lehetett megvalósítani, amit nem tudtam ajánlani. Kiderült az is, hogy a rendszer rohadtul érzékeny mindenféle vegyi hatásra, ami a feldolgozásnál nem zárható ki. Aztán időjárásállósága is rossz volt, más módszert kellett választani.
Szerződésem lejárta előtt – egy másik programhoz csatoltan – kidolgoztam egy másik módszert, amit szabadalmaztatni is lehetett, és bemutattam, hogy azzal a módszerrel, egyszerű technológiával, ipari méretekben is legyártható a rendszer. Erre a cég felvett műszaki igazgatónak, és elrendezték, hogy egy távoli országban egy fejlesztő intézetben kidolgozhassam a részletes technológiát – az ottaniak pénzén, azaz ők fizettek engem, a hozzám rendelt kutatót, az anyagokat és eszközöket. A szabadalomképes alapokért a cég értékének másfél százalékát képviselő részvénnyel 'fizettek ki'. Ezek a részvények önmagukban értéktelenek, csak akkor válnak értékké, ha a cég elkezdi az iparszerű termelést. Azt ígérték, hogy ha a kész a technológia, és próbatermékkel igazolom, hogy a probléma megoldott, akkor megduplázzák a részvényeket, és az akkor fölálló cég műszaki igazgatását rám bízzák. Persze megint csak nem fizetésérét, hanem a részvények után járó haszonért.
Fél év után bemutattam a félüzemi technológiával előállított mintatermékeket – és akkor a cég igazgatója nemhogy a részvényeimet duplázta volna meg, hanem a cég alaptőkéjét. A részesedésem 1% alá csökkent. Amikor ezt kifogásoltam, akkor elkezdett arról áradozni, hogy ő holokauszttúlélő stb. Aztán ezen elgondolkoztam, mert tudtam, hogy 1944-ben született Litvániában, és szavai szerint a fasiszták a szüleit egyéves korában elhurcolták, és azóta ők nincsenek. Hogyan? 1945-ben Litvániában már a szovjetek voltak az urak. Hogyan? Egyévesen miként maradt szülők nélkül életben, és a SZU-ból miként került ki Dél-Afrikába, és lett gyémántbánya-befektető? Amikor a vállalt, de teljesíteni nem szándékozott ígéreteivel szembesült, azonnal zsidóságára és szenvedéseire építve – hazudozott. Profit maximálás.
Folytattam a fejlesztést, és az ipari technológiát is kipróbáltam, betanítottam egy doktorátus utáni fickót az egészre, és a terméket időjárásállósági vizsgálatra küldtem. Mire a munkaszerződésem lejárt, annak eredményét is megkaptam: a termék egy-másfél év alatt elveszíti hőszűrő képességét! Közben a színkérdést is megoldottam, az irritáló sárga színt semleges szürkére tudtam változtatni. Így álltam a végső beszámoló elé.
A fickó megérkezett, én letettem elé a semleges színű mintát és egy levelet, melyben bejelentettem a lemondásomat. Elhangzott a beszámolóm, ahol kiemeltem, hogy köztéri alkalmazásra nem javasolt, mert időállósága nem felel meg a kívánalmaknak.
A fickó felháborodott, amikor megtudta, hogy azt nem kívánom megoldani. 'Kötelességed' – harsogta. 'Nincs ilyen kötelességem!' 'De a befektetők…' 'Nem érdekelnek. A cégben a részesedésem töredéke annak, amit minden normális cégnél az eljárást hozó személynek biztosítanak' (25%). 'Ha nem folytatod, akkor éhen döglesz!' (you will perish of hunger) – hangzott el az udvarias figyelmeztetés, miszerint a kezük messzire elér, és a továbbiakban jövedelemszerző alkalmazásomat meggátolhatják.
'Akkor éhen döglök' – és ennyiben maradtunk. Én, a potenciális fasiszta – mert meggátoltam egy zsidó társaság haszonszerzését azzal, hogy nem oldottam meg az akkor fölmerült szakmai kérdést, de azt is fizetés nélkül, a saját időmből és készleteim felhasználásával, mert nekik erre nincs fedezetük. Azt, amit – és ezt nagyon jól tudtam! – ők sohasem lesznek képesek megoldani. Én értettem a rendszert, ők meg egyáltalán nem.
Én pedig meg sem próbáltam újabb munkát keresni, merthogy 67 évesen ez már nem igen szükséges. Inkább elfogadtam, hogy az ausztráliai minimális állampolgári nyugdíjon élek – ami az ő szintjükön bizonyára 'éhen dögléssel' ér fel.
Betyárrá váltam. Viszont amit a fejlesztés elején nekem ajándékoztak, hogy a megfelelő kommunikációt elvégezhessem, a laptopot azonnal visszakérték. Még annyit sem voltak hajlandók fizetni a munkámért, a gondolatomért, a szabadalomképes eljárásért.
Semmi gond, visszaküldtem neki. Csakhogy előtte mindent letöröltem róla, az OS-t tartalmazó gép merevlemezét kíméltem meg, azután háromszor váltakozva töröltem róla minden mást, és teleírtam fényképekkel. Majd egy utolsó törlést követően újra formáztam a merevlemezt, visszatettem az OS-t, és belépő jelszóként 'kapzsifiúk'-at adtam meg. Hogy egyáltalán beléphessenek, a jelszót kis cédulán a billentyűzetre tettem, és a számítógépet küldönc-szolgálattal elküldtem nekik. Azóta nem hallottam róluk.
Max Dimont a könyvében foglalkozik a zsidóellenes erőszak és antiszemitizmus kérdésével. Az antiszemitizmust úgy fogalmazza meg, hogy: 'előítéletes zsidógyűlölet, mely a zsidóság ellen mint összesség ellen irányul'. Nos, bennem sem gyűlölet nincs – nem is volt – sem előítélet, amikor ezt az írást megfogalmaztam, merthogy az itt megfogalmazottak immár tapasztalatra alapuló ítéletek. Ítélet, hogy puszta vaskorszaki hitvilág eszmerendszerére épített elvárásokat én nem vagyok hajlandó teljesíteni. Hiába fogalmazták meg Mózes V. könyvében, hogy nekem mint nem-zsidónak a létem egyetlen célja csakis az ő szolgálatuk lehet, merthogy ezt én nem fogadom el. Azt sem fogadom el, hogy ők születetten kiválóbbak, mint én – mert ha így lenne, akkor az időállósági kérdéssel nem engem nyúztak volna, megoldhatták volna ők is. Nem tudták. Hiszen a laptopomon nem voltak elrejtett gondolatok, ugyanis ami eredetileg rajta volt, a fejlesztés minden adata, azt a rendszeres jelentéseimben nekik megküldtük. Semmi titok nem maradt a gépemen – hacsak az éppen nem a fejemben ébredt, amihez azonban nem férhettek hozzá.
Ébredhetett volna az ő fejükben is. Nem ébredt.
Mindkét élősködésre berendezkedett hazai kisebbség alapfelfogása, hogy ők születetten magasabbrendűek az alapnépességnél, és ahová mennek, az ottaniak kutya kötelessége az ő ellátásukat, magas szintű életüket biztosítani. Vagy közvetlenül pénzadománnyal, vagy ha nem, akkor megszerzik a maguk módján. Nekik jogaik, az anyatársadalomnak kötelességei vannak. Akárcsak Mária Terézia korában a kiterjedő hűbéri rendben. Nekik jogaik, a 'parasztnak' kötelessége van. Akkor a magyar emberek tekintélyes része elbetyárosodott: nem szolgálta a császárt, nem szolgálta a saját hazájában a rátelepedett urat!
Ma a gondok forrása megint csak ugyanez. Hazánkba telepszenek élősködő kultúrát művelők, és felháborodottan ütlegelik a magyar embert, hogy nem szolgálja őket kellő 'szeretettel' 'tisztelettel', akárhogy. Merthogy nekik ez istenadta joguk! – mondják még akkor is, ha ateisták, nem is hisznek Isten létében. Utasítják a magyar hatalom képviselőit, hogy milyen törvényeket hozzanak, miként büntessék a nekik nem tetsző hőbörgő lázadókat. Utasítják a magát nemzetinek nyilvánító kormányt – akinek ellenben a testvérpártja Izrael egyik leg nacionalistább pártja, a Likud. Mégis, van-e különbség a mai és a korábbi hatalom között? Annyi bizonyos, hogy mind a kettő a magyar emberek élete szempontjából rossz, de van-e rosszabb és kevésbé rossz?
Igen, van különbség a két hatalmi rend között, még akkor is, ha végső soron ugyanazt a külső hatalmi ágazatot szolgálják. Csakhogy az Új Világrend építő között sincs teljes egység, két fő irányzat figyelhető meg. Mind a kettőt egy szabadkőműves páholyhoz lehet rendelni. Az egyik a Grand Orient, a másik a B'nai B'rith. Mind a kettő más-más érdekcsoportot képvisel. A GO a bankárkasztot, a BB meg az izraeli hatalmasságokat. Mind a kettő a Kárpát-medencét a maga uralma alá hajtva akarja megszerezni.
Az egyiknek csak a terület kell, hozná a maga gépeit, eszközeit, az egész piaci és vagyonkérdés csupán. Neki a lakosságra valójában nincs szüksége, legszívesebben kiirtaná. A hitelcsapda ennek egyik módja. Magunk is megtapasztaltuk, hogy emberek erejükön felül vállalnak munkát, mert nem tudják fizetni a fölvett kölcsöneiket és a rájuk szakadó számláikat – ugyanakkor a napi 12-16 óra munka fölé vállaltat már képtelenek elvégezni, vagy ha megkísérlik, hamarosan távoznak az élet porondjáról.
A másiknak nemcsak a terület és annak természeti kincsei kellenek, hanem, minthogy kolóniát akar oda telepíteni, szüksége van a kolóniát ellátó rabszolga népességre is. Nem a teljes lakosságra, csak egy részére, de az legyen a lehetőség szerint minél inkább kiszolgáltatott. Erre az adósságcsapda jó alapot teremt. Neki a saját életterét védendő katonákra is szüksége van, olyanokra, akik a rabszolgákat ugyanúgy nem tekintik embernek, ahogy ő maga sem, hanem emberszabású robotoló lényeknek és kellő brutalitással kényszeríteni tudják a kiválasztottak korlátlan és engedelmes kiszolgálására.
Ez a különbség. Ebbe a képbe köp bele az a magyar ember, aki úgy dönt, hogy nem hajlandó őket kiszolgálni, sem a gyarmattartókat, sem a helytartóikat, hanem betyárként tengeti tovább az életét. Aztán vagy elpusztul, vagy elmegy máshová, de az 'urakat' nem szolgálja. Ahogy magam is ezt az utat választottam. 'Éhen döglesz!' – szólt a kedves köszönöm.
Szülőhazámban ez már nem csupán egy figyelmeztetés, ez már a valóság. Rajtatok múlik, hogy mennyire válik általánosan azzá. Rajtatok múlik, hogy összefogással ennek útját tudjátok-e állni, vagy behódolva várjátok a megváltó halált. Mert a rabszolgaéletbe csak beledögleni lehet.
Cser Ferenc
This entry passed through the Full-Text RSS service — if this is your content and you're reading it on someone else's site, please read the FAQ at fivefilters.org/content-only/faq.php#publishers. Five Filters recommends:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése