2016. november 23., szerda

Jobbik : Völner Pálnak, mint fideszes igazságügyi államtitkárként illene tudnia.. ostobaságokat beszél

Völner Pálnak, mint fideszes igazságügyi államtitkárként illene tudnia...

Ha az alaptörvény módosítása kapcsán a Jobbik által beterjesztett javaslatot elfogadnánk, akkor turistavízumot sem lehetne kiadni - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára esztergomi sajtótájékoztatóján kedden. A Jobbik szerint nem a Magyarországra történő beutazás vagy itt tartózkodás ellenértéke, hanem annak az eljárásnak az díja, mely során a magyar hatóságok egyáltalán foglalkoznak egy üggyel.

A politikus rámutatott, az állam ebben az esetben is illetéket szed, ami az országba való belépés ellenértékének tekinthető. "Ebből is látszik, hogy ennek a pártnak nincs sem kormányzati, sem önkormányzati vezetési tapasztalata" – fogalmazott Völner Pál, aki szerint a Jobbik "mondvacsinált okkal hátrált ki" az alaptörvény módosításából. A politikus kijelentette, furcsa koalíció jött létre az alaptörvény módosítása körül, amelyben az ellenzék nem az ország érdekeit veszi figyelembe, hanem a pillanatnyi pártérdekek mentén politizál. Völner Pál hozzátette, a következő időszakban az Alkotmánybíróság vizsgálja azt az ombudsmani beadványt, amely szerint a kötelező áttelepítések az emberi jogokat is sértik, hiszen senkinek nem írhatják elő, hogy egy másik országban éljen, mint ahová bevándorolni kívánt.

Jobbik: Völner Pál ostobaságokat beszél

Völner Pálnak igazságügyi államtitkárként illene tudnia, hogy az illeték – még egy turistavízum esetén is – nem a Magyarországra történő beutazás vagy itt tartózkodás ellenértéke, hanem annak az eljárásnak az díja, mely során a magyar hatóságok egyáltalán foglalkoznak egy üggyel. Az illetéket – ellentétben az ellenértékkel – az ügyfélnek akkor is meg kell fizetnie, ha a vízumkérelmet a magyar hatóságok elutasítják. Völner Pál tehát vagy tudatosan meg akarja téveszteni a magyar közvéleményt, vagy pedig nem ért ahhoz, amit csinál - áll a párt közleményében.

http://www.hunhir.info/?pid=hirek&id=99195

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése