2016. december 4., vasárnap

"Az ország bukik rajta, a közvetítők meg gazdagodnak" Ha Orbán Viktor szerint nincs már szükség az alaptörvény módosítására, akkor miért kellett a népszavazás és a parlamenti színjáték? Eszerint vagy a Fidesz, vagy az Alkotmánybíróság 17 milliárd forinttal megkárosította Magyarországot. Ki viszi el a balhét? Miért nem beszélt erről korábban egyetlen egyszer sem senki? Sem a miniszterelnök, sem az Ab? Nincs másról szó, minthogy a hazugságok hálójában egyre jobban vergődik a Fidesz.

A fidesz az új mszmp, annak liberális utódpártjától is elég sokat tanultak gátlástalanságban, tisztességtelenségben. A törökök összevesznek az eu-val és ki fogják nyitni a határukat, akkor megint milliók özönlenek majd, de addig is mindenkit befogad Magyarország aki vesz letelepedési kötvényt. Iszlám állam tagokat is!

Ismeretlen tulajdonosi körű offshore cégek árulják ezeket a letelepedési kötvényeket, azért sejteni kifélék : bennfentes információkkal rendelkeznek tehát kormányközeliek, 20-30% jutalék jár nekik, a kötvények kamatait pedig az államkassza állja. Rossz üzlet a magyar államnak, nem igaz hogy ez kedvező finanszírozási forrás volt valaha is ebben a formában.

Csak a kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából volt felpumpálva a fidesz bevándorlás ellenessége, kampányolásuk részeként. Hiszen a fidesz vendégmunkásokat FOG ide behozni a mgyosz - vosz félék és egyéb oligarchák parancsára!

Ki kellett építeni a fidesz közeli plakátcéget, a kék TUDTA kormányplakátok amiket országszerte láttunk reklám célra is vannak használva, szóval nem simicskázni hanem mészáros lőrincezni meg habony árpádozni kell. ^_^

Vona Gábor: Orbánt vagy Magyarországot védi az Alkotmánybíróság?

Jellemző, hogy Orbán Viktor és a Fidesz képviselői is az ellenzék vereségeként értékelték az Ab mostani döntését. Ez annyira gyerekes... A reakció lényegében leleplezi a kormánypárti gondolkodást, számukra a kvóták elleni harc nem nemzeti ügy, hanem belpolitikai küzdelem.

Jellemző, hogy Orbán Viktor és a Fidesz képviselői is az ellenzék vereségeként értékelték az Ab mostani döntését. Ez annyira gyerekes... A reakció lényegében leleplezi a kormánypárti gondolkodást, számukra a kvóták elleni harc nem nemzeti ügy, hanem belpolitikai küzdelem.

Ha Orbán Viktor szerint nincs már szükség az alaptörvény módosítására, akkor miért kellett a népszavazás és a parlamenti színjáték? Eszerint vagy a Fidesz, vagy az Alkotmánybíróság 17 milliárd forinttal megkárosította Magyarországot. Ki viszi el a balhét? Miért nem beszélt erről korábban egyetlen egyszer sem senki? Sem a miniszterelnök, sem az Ab? Nincs másról szó, minthogy a hazugságok hálójában egyre jobban vergődik a Fidesz.

A Jobbik üdvözli a határozatot, mint mindent, ami Magyarország szuverenitását erősíti. Azonban az alaptörvény módosítását továbbra is létfontosságúnak tekintjük, hiszen amikor a lényegi kérdésben majd az Alkotmánybíróságnak döntenie kell, nem mindegy milyen alkotmányos keretek állnak rendelkezésre. Nagy baj lenne, ha a kormányfő sértettsége és hiúsága miatt nem biztosítanánk hazánk valódi biztonságát.

Ja, és ebben a pillanatban valaki Irakban épp magyarországi letelepedést vásárol Orbán Viktor engedélyével...

A piszkos pénznek sincsen szaga

https://kuruc.info/r/2/166824/

A Jobbik arra szólítja fel a kormányt, hogy fejezze be a piszkos trükkjeit a piszkos pénz megtartása érdekében - mondta Z.Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Z. Kárpát Dániel szerint a Fidesz-KDNP azért nem támogatja a pártja által benyújtott alaptörvény-módosítást, hogy ezáltal a letelepedésikötvény-üzletet a kormány meg tudja tartani.

A jobbikos politikus úgy vélekedett: ennek érdekében a kormány még arra is képes, hogy "eljátssza azt a cirkuszt, hogy látszólag elengedi az alaptörvény módosítását és az Alkotmánybíróság döntésére hivatkozva azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy nincs szükség a tudatos betelepítéssel szembeni alkotmánymódosításra".

Úgy fogalmazott, meggyőződésük, hogy a kormány ezzel "aljas politikai játékot játszik". Rögzítette: a Jobbik által benyújtott javaslat teljesen egyértelmű módon kizárná a letelepedési kötvényen keresztül történő betelepítést is, az mindössze egy mondattal tartalmaz többet, mint a kormány korábbi módosítási javaslata.

Hozzátette: pártja javaslatát még tárgysorozatba sem akarták venni."Arcátlan módon húzzák az időt, közben pedig pörög a kötvénybiznisz" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Felidézte azt is: a Jobbik és több újságíró is kikérte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól azokat az adatokat, amelyek bebizonyították, hogy "Rogán Antal és csapata több mint kétszer annyi gazdag migránst telepített már be kötvényen keresztül Magyarországra, mint amennyit Brüsszel összesen akart volna".

Hozzátette: a családegyesítési számok birtokában ez a létszám 5 ezerre tehető, miközben egy hasonló terv ellen látszólag küzdelmet folytat a Fidesz-KDNP. Z. Kárpát Dániel felvetette azt is, hogy ha a kormánypártok kihátrálnak az alkotmánymódosítás szükségessége mögül, el kellene számolniuk azzal is, hogy miért csinálták végig a 17 milliárd forint közpénzből lebonyolított népszavazást. Ugyancsak el kellene szerinte számolnia a kormánynak az egyéb veszteségekkel is, többek közt azzal, hogy 2014 decembere óta ráfizetéses a letelepedési kötvények konstrukciója.

Ez a magyar költségvetés esetében majd 10 milliárdos kárt vet fel, a közvetítői díjak tekintetében pedig 110 milliárd forintos veszteség érte áttételesen a magyar költségvetést - áll az MTI összefoglalójában.

Milliárdos üzlet Rogánéknak a letelepedési kötvény, nem csoda, hogy Varga lebegteti a visszavonást

A Jobbik sarokba szorította a Fideszt letelepdési kötvény-ügyben. Október végén Vona Gábor, a Jobbik elnöke azzal zsarolta meg Orbán Viktort, hogy csak akkor támogatják az újabb alkotmánymódosítást, ha a Fidesz lemond a letelepedési kötvényről. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke ma "minősített hazaárulásnak" nevezte, hogy a testület kormánypárti többsége egy cipruson bejegyzett közvetítő cég tevékenységét a Seychelles-szigetekre is kiterjesztette. Bírálta, hogy mindeközben a kormány a közvélemény előtt a konstrukció kivezetését lebegteti.

Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanis ma óvatosan meglebegtette, hogy mégsem vonják vissza a letelepdési kötvényt. A politikus úgy fogalmazott: a kormány megvárja az új hitelminősítői döntést, utána dönt a letelepedési kötvény további sorsáról, de a konstrukció feltételeihez hozzá kell nyúlni.

Mindennek egy magyarázata van: Rogánék és a fideszes haverok rengeteg pénzt vesztenének, ha valóban kivezetnék. A Fidesz láthatóan inkább a pénzt választja, mintsem a sikeres alkotmánymódosítást.

7 kérdés, 7 válasz a letelepedési kötvényről:

Mire jó a letelepedési kötvény?

Letelepedési kötvény vásárlásával Uniós tagországon kívüli állampolgár schengeni tartózkodási engedélyt, illetve hat hónap után letelepedési engedélyt szerez, mellyel szabadon utazhat, céget alapíthat a schengeni övezetben. Utóbbi érvényessége határozatlan idejű, élethosszig tart, továbbá családtagok is jogosultságot szerezhetnek családegyesítési céllal.

Kinek az ötlete volt?

Rogán Antal az országgyűlési gazdasági bizottságának elnökeként 2012-ben kezdeményezte a letelepedési kötvény-konstrukció kidolgozását. A törvényt egy Fidesz-közeli ügyvéd irodája szövegezte meg, mely azóta részt vehet az adminisztratív lebonyolítás intézésében is. A 2013-ban induló rendszer egyik haszonélvezője, a közvetítő Arton Capital Kft. is kötődik Rogánhoz: a cég politikus egykori egyetemi társáé, Balogh Radosztináé, akivel ma is kapcsolatban vannak, találkozni is szoktak.

Hogy lehet jegyezni?

A világ különböző országaiban lévő kereskedelmi lehetőségeket kartellszerűen kiosztotta a Rogán vezette gazdasági bizottság. A letelepedési államkötvény forgalmazói kizárólag erre a célra jöttek létre, többnyire külföldi székhelyű, offshore országokban. A kereskedési jogot a Gazdasági Bizottság egyedi döntése alapján szerzik meg. A kötvényeket így pályáztatás nélkül kiválasztott, jellemzően offshore hátterű cégek forgalmazzák, országonként egy. De vannak másodlagos, sőt, harmadlagos közvetítők is, ezekről még az Átlátszónak sem sikerült kiderítenie semmit. A kiválasztott közvetítők számára szinte magától értetődő, hogy a Rogán–Habony-pároshoz köthető Kosik Ügyvédi Irodával célszerű együtt dolgozniuk, s annak adják tovább a díjak egy részét.

A titokzatos közvetítők magas profithányaddal dolgoznak. Profitjuk két részből áll: a közvetítői díj, valamint a kötvény diszkontált vásárlása és a névértéken való kifizetése közötti különbség.

Mennyibe kerül?

Magyarországon 2015-től 300.000 euróért lehet letelepedési kötvényt vásárolni (a kezdeti 250.000 eurós ár emelkedett). Az eddig eladott ötéves, 2018-tól lejáró papírokat névértéken fizeti ki az állam, euróban nézve a piacinál magasabb, évi 2–2,5 százalék közötti garantált hozammal. Magyarország ezzel sok milliárd forintot bukik, a közvetítők pedig nyernek - ráadásul a kötvényesnek fejenként 45–60 ezer euró közötti díjat is ki kell fizetnie, amely részben a közvetítőhöz, részben különböző ügyintézőkhöz, szolgáltatókhoz kerül, mint az eljárás költsége.

A hvg számítása szerint mostanáig 5-6 milliárd forintjába került az adófizetőknek a 2013-ban bevezetett újfajta állampapír mesterségesen fenntartott magas kamata - az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint összesen 33,6 milliárd forintnyi kamatjövedelme volt a közvetítő cégeknek, a közvetítő ugyanis nem 300 ezer eurót utal tovább az ÁKK-nak, mert kedvezményes, úgynevezett diszkontáron jut hozzá az állampapírhoz. A közvetítői díjakból pedig 80 milliárdnál is több bevételre tettek szert. A kormány részéről még nem hangzottak el ésszerű indokok amellett, hogy ezt a bevételt a magyar állam kiengedi a kezéből. A letelepedési kötvény egyes számítások szerint kötvényenként összesen 23-27 milliót hoz az offshore cégek konyhájára.

Hányan vettek?

Nem tudni biztosan. A K-monitor beszámolója szerint 2016. augusztus 31-ig 3915 személy számára összesen 12299 darab letelepedési államkötvényt jegyeztek le, de azt nem tudhatjuk, hogy pontosan mely közvetítő cégeknél: „az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel kötött szerződések részét képező adatok üzleti titoknak minősülnek".

Miért gázos az egész?

Mert itt aztán lehet offshore-ozni, bárkinek ész nélkül, ellenőrzés nélkül kis híján állampolgárságot adni. Ráadásul az ország bukik rajta, a közvetítők meg gazdagodnak közben. Pláne, hogy a bevándorlás-ellenes Fidesz ezzel gyakorlatilag gazdag bevándorlóknak ad lehetőséget az Unión belül – bármit csinálni. Ellenőrzés ugyanis nincs: kapott már kötvényt jogerősen elítélt orosz adócsaló is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése