2016. november 26., szombat

Mi a bajod Vona nézeteivel és közéleti szereplésével?Tényleg érdekelne, értelmes vitára mindig nyitott vagyok. Egyébként: Semmit nem "erodált ki" Vona Gábor, hogy egy válaszra reagáljak. Ha megnézzük az elmúlt történéseit, teljesen világos és következetes a Jobbik álláspontja kvóta-ügyben. Ez a Parlament oldalán is lekövethető, a közéletből érthető és Vona most is elmondta részletesen és szájbarágósan. 15 őszén népszavazást akartunk, mert akkor még olyan volt a helyzet. Kósa azt mondta erre, hogy az EU ezt nem teszi lehetővé, tehát ennyit K. hozzáértéséről. Aztán 16-ban már a fidesz is népszavazást akart, amit ugye az EU nem enged. 16 márciusában a Jobbik vizsgálóbizotságot akart felállítani a betelepedési kötvények miatt, a fidesz elkaszálta. Közben változott a helyzet és azt mondtuk, a népszavazás már kevés, drága, lassú és ráadásul kétesélyes. Ez utóbb sajnos be is igazolódott. legyen módosít

Alább egy csoportban adott válaszom, mert sztem ide is elfér:



Márton Ziegler: Mi a bajod Vona nézeteivel és közéleti szereplésével?Tényleg érdekelne, értelmes vitára mindig nyitott vagyok. Egyébként: Semmit nem "erodált ki" Vona Gábor, hogy egy válaszra reagáljak. Ha megnézzük az elmúlt történéseit, teljesen világos és következetes a Jobbik álláspontja kvóta-ügyben. Ez a Parlament oldalán is lekövethető, a közéletből érthető és Vona most is elmondta részletesen és szájbarágósan. 15 őszén népszavazást akartunk, mert akkor még olyan volt a helyzet. Kósa azt mondta erre, hogy az EU ezt nem teszi lehetővé, tehát ennyit K. hozzáértéséről. Aztán 16-ban már a fidesz is népszavazást akart, amit ugye az EU nem enged. 16 márciusában a Jobbik vizsgálóbizotságot akart felállítani a betelepedési kötvények miatt, a fidesz elkaszálta. Közben változott a helyzet és azt mondtuk, a népszavazás már kevés, drága, lassú és ráadásul kétesélyes. Ez utóbb sajnos be is igazolódott. legyen módosítás, mert az biztos, gyors és ingyenes. Igaz, hogy alk. módosítást akartunnk ekkor már, de azt mondtuk, ha már népszavazás, akkor támogassuk. Ha már!!! Nehogy érvénytelen legyen. Az "erodálódott" Vonának sajnos ebben is igaza lett. Közben többször adtunk be javaslatot a háznak, ahol a betelepítés kivezetése mindig is szerepelt, vagyis a migrációval szembeni nulltolerancia. Tehát ebben is következetes volt az "erodált" Vona Gábor. A módosításra pedig azért nem nyomtunk, mert ezzel legalizáltunk volna egy nyitva hagyott kiskaput a bezárt főbejárat mellett, tehát a nevünket adtuk volna egy fél és rossz megoldáshoz. Éppen ekkor köptük volna szembe magunkat, mivel a nulltoleranciát adtuk volna fel, amit eddig következetesen képviseltünk. Ezenkívül Torockai, Ásotthalom Jobbikos polgármestere, jelenlegi alelnök már 12-ben kerítést akart, nem 16-ban. Továbbá a választási programunkban 14-ben le van írva, hogy vissza kell állítani az önálló határőrséget, amire a kormány azt mondta, hogy ez hülyeség, majd idén nyáron persze más néven visszaállította. Számomra világos az időbeli történés: a fidesz kb. fél év lemaradással mindig azt csinálja, amit a Jobbik akart és amire ők akkor nemmel szavaztak. Ill. a kerítésnél 4 a határőrségnél meg 2,5 év volt a lemaradás. Sajnos én absz elhiszem, hogy a kormánymédiából jövő infók alapján ez a folyamat nem áll össze és absz össze-vissza beszédnek tűnik, ha vki nem ismeri a dolgokat időbeni folyamatában, de itt semmiféle össze-vissza beszélés nincs, sőt: következetesség van a Jobbik részéről. Az is abszurd, hogy Orbán kb. 2 hónapja azt mondta, hogy a kötvény marad, mert jó, pár hét múlva azt mondta, hogy kiadta Vargának felülvizsgálatra és ki lesz vezetve. Az is abszurd, hogy miközben a fidesz harcol a kerítéseknél és állítólag ki akarja vezetni a betelepítést, a háborús övezet közepén, Irakban irodát nyitott kb. 1 hónapja,ahol a kötvényeit árulja. És mikor egy kormánypártit a tv-ben megkérdeztek, hogy ez miért van, először azt mondta, hogy nem nyitottak, aztán azt, hogy ő erről nem tud és kérdezzék meg azt, aki megnyitotta. Miért nyitnak irodát, ha ki akarják vezetni? Nekem világos, hogy nem a Jobbik, hanem a fidesz beszél össze-vissza. Gondolkozzunk, kérem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése