2016. szeptember 29., csütörtök

Kereslet, kínálat, akarat : NINCS munkaerőhiány hanem anyagi és emberi megbecsülés hiány van

Ránkvándoroltatott migránsválság és megélhetetlenség, minőségi munkahely nélküliség. Nem a vendégmunkás-behozatal a megoldása!



Ha mégis ez lesz, ne felejtsük el 2018-ban megköszönni ezt a kormánynak, a fidesz helyett Jobbik-ra leadott szavazattal. Meg amúgy is. :3



A fideszben kisebbségben vannak csak nemzeti érzelműek, a nemzet azaz a helyi többségi társadalom érdekeit képviselők. A parlamentiek többsége ugyanúgy technokrata, ami állítólag egyik nevük a neoliberálisoknak, de miért lenne modern az ő Magyarországuk mikor hatalmon mindig csak rombolnak, totálisan központosítanak, szegényítenek, betegítenek, és butítanak. Miattuk maradunk el és le. A cirka 1 millió külföldön dolgozó vagy több, és a kamu munkanélküli statisztika amiben csak az áfsz központoknál regisztráltak szerepelnek.



A jövedelemhiány a probléma, azért van munkaerőhiány amiért dolgozó szegények is, ez a rendszer szégyene így a fidesz kormányé is, a képmutató, csak zsidókeresztény (vasbeton talpfa) kdnp-t beleértve.



Képzett is hiába vagy, ha mondjuk havi 100 nettóért tudod csak eladni a munkaerődet a munkaáltatók javára manipulált munkaerőállat piacon. És válogathatnak, mondhatják hogy már sorban állnak a helyedre ha nem tetszik, NINCS munkaerőhiány hanem anyagi és emberi megbecsülés hiány van.



A valódi hiányszakmákban kiemelkedő bérek fordulnak elő, komolyabb programozók és egyéb fejlesztő informatikusok akikből kevés van, őket azért jobban megfizetik.



Jellemző sajnos a hazai összetartatlanságra, hogy ők és mások aki kivételesen jól járnak, jellemzően 0 empátiával bírnak a vesztes többség felé, és tényleg sok az IT-sek közt a vadkapitalizmus igenlő balliberális. Lehet őket spottolni az it cafe fórumon (echte szadesznyik SJW hülyelibsik, pl dabadab) vagy a hup hu-n, ahol a moderatúra is ilyen, mivel a tulaj és a szponzor mindenféle multi. A sajtószabadság tulajdonosi kérdés. :P



A vörös Budapest jelenség, ami a ballibnek szavazókat jelent, egyik oka a nagy fizetéskülönbség. Meg persze a médiavezéreltek, nemzettudattalanok, vagy egyenesen párhuzamos társadalmi idegenek.



Leagymosottaznak, ha a NEM-re buzdítasz. Az ő véleményük pedig aztán végképp a médiából és blibsi politikusoktól, fizetett álcivilektől van, nekik ezek a tekintélyek. Tekintélyrombolás egyirányú, csak a mienket építik le, nekünk új tabukat állítanak. Egyik ilyen, hogy azért nem lehet béreket emelni mert infláció lesz!



Varga mihály meg mehet a pokolba a többi ttip pártoló atlantista fideszes népellenesek mellé. Ezt teszik, és akik mást mondanak azok max. a polgári körösök vagy csak "külsős" fideszesek. Például Bayer Zsolt. :)



Boros Imre: Kereslet, kínálat, akarat



Mérték



A rendszerváltoztatás óta eltelt negyedszázad a munkától való elidegenedésről, életidegen oktatási elvek alkalmazásáról szólt.



Néhány hete terjedt el a hír, hogy szűkében vagyunk a hazai munkaerőnek. Azóta ez folyik minden csatornán. Bizonyos ágazatokban a hiány már valóban komoly akadálya nemcsak a teljesítmény fokozásának, de a napi működtetésnek is.



Tény az is, hogy a 2008-as pénzügyi válság után két-három százalék körüli szintre beragadt gazdasági növekedésünk elégtelen a felzárkózáshoz. Ezzel még a környékbeli versenytársainkhoz sem tudunk felzárkózni, a Nyugathoz való közeledésünk pedig örökre illúzió marad. Erre is hivatkozva vállalkozói körökben nemrég megjelent az igénybejelentés külföldiek szükségszerű foglalkoztatására. Az időzítés, sajnos, mellőzött minden józan politikai megfontolást, amit a gazdaságban dolgozó vezetőktől joggal elvárhatnánk.



A migránsválság közepette munkaerőimportról beszélni olyan, mint akasztott ember házában a kötélről értekezni.



Ki gondolt volna itt elsősorban másokra, mint a migránsokra? A migránsokat mint „motivált munkaerőt" üdvözlő német példa igazolja, hogy ez zsákutca. A tavaly Németországba özönlő másfél millió migránsból a német nagy cégek (mellesleg a munkaerő kétharmadának foglalkoztatói) összesen ötvennégy főnek adtak munkát. Ebből is ötvenet a német posta vett fel, nyilván állami parancsra.



Számításba jöhetnek még a környező országok, azzal a megszorító megjegyzéssel, hogy a határon túli magyarság mozogni kész része már vagy eljött, vagy már tovább is állt Nyugatra. Egyébként Románia, Bulgária már szinte kiürült használható munkaerő szempontjából, a volt jugoszláv területeknek pedig már több évtizedes gyakorlatuk van a nyugati munkavállalásban.



Ami Szlovákiát, Szlovéniát, netán Lengyelországot és Csehországot illeti, ott jóval magasabbak a bérek, tehát velük szemben nincs vonzerőnk. Szóba jöhetne esetleg Ukrajna, de mivel az ország nem uniós tag, az onnan érkezőkre nem vonatkozik a munkaerő szabad áramlásának elve. Ha mennek is az ukránok, inkább Lengyelországot választják történelmi okok miatt is, hiszen Nyugat-Ukrajna évszázadokig Lengyelország része volt, szorosak a szokásrendi, vallási és részben a nyelvi kötelékek.



A vállalkozói hevület érthető, vágynak egy, a hazainál is alacsonyabb bérért is dolgozni kész munkaerőtömegre, amely a hazai dinamikus bérfelzárkóztatási kényszert lassíthatná, de ehhez sikeres út nem vezet. Nincs mese, béreket kell emelni, más út nincs. Csak így lehet újabb munkaerőt találni, vagy esetleg a külföl- dön dolgozókat hazacsalogatni.



A gazdasági kormányzat kilátásba helyezte a bérjárulékok csökkentését, mondván, hogy ez majd alkalmat ad a vállalkozói szektornak a béremelésre. Első menetben ez azonban nem más, mint bérköltségcsökkentés, azaz a profit növelése. Azt csak majd később látjuk meg, hogy lesz-e ebből, és ha igen, akkor mikor béremelés.



A járulékcsökkentések viszont nagyon fájnak a költségvetésnek, mégpedig érzékeny területeken: tovább csökkentik a nyugdíjkassza és az egészségbiztosítás amúgy is szűkös mozgásterét. Kevésbé fájdalmas lenne, ha a kormány a saját alkalmazási körében lévők béreit tovább emelné, amit már egyes szektorokban folyamatba is helyezett.



Alulról a bértáblát egy masszívabb minimálbér-emelés nyomhatná felfelé, amire a kormánynak szintén van jól behatárolható ráhatása. Bizonyos adók (szja, áfa) csökkentésével pedig a valóban fontos reálkeresetek szintjét lehetne emelni, gondosan összehangolva a szociális és gazdasági növekedési megfontolásokkal. A nagy munkaerőhiányról szóló jajveszékelésben azonban érdemes azt is áttekinteni, hogyan állunk valójában.



Nagyon jó hír, hogy immár több mint félmillióan jutottak munkához, akik adót és járulékokat fizetnek. A 4,2 millió foglalkoztatott egy része ugyan külföldön dolgozik, tehát a hazai gazdaság növekedése szempontjából rájuk nem számíthatunk, de nem is terhelik a hazai államkaszát egészségügyi, oktatási költségekkel, ugyanakkor hazautalásaik érezhető tételei javuló nemzetközi pénzügyi helyzetünknek.



Szintén jól állunk a munkanélküliségi ügyekben. Kevesebb mint háromszázezer fő az, aki akar dolgozni, de nincs munkája, ami fele az egykori csúcsadatnak. A munkaképesek aktivitása viszont nagyon alacsony, alig több mint hatvan százalékuk dolgozik.



Messze vagyunk a kívánatos és Nyugaton elért hetvenöt százalék körüli értéktől, legalább nyolcszázezer főnyi a különbség. Ők jelentik az igazi tartalékot. Valamint a hatvanöt év felettiek közül az a réteg, amely még tudna is, akarna is a nyugdíj mellett dolgozni, de nincs lehetősége. Egyéb, ábrándként kezelhető megoldások helyett ezt a tömeget kell szemügyre vennünk, ha hosszú távú megoldást akarnunk.



A legfontosabb, hogy akár már rövid távon is a réteg további duzzadásának gátat emeljünk. Ez az oktatási, szakképzési rendszer feladata. Radikális lépésekre is szükség van, hogy a semmire sem jó szakok megszűnjenek, a diplomás munkanélküli-képzések megálljanak, az oktatási rendszer használható tudással rendelkezőket bocsásson ki, ami nem egyenlő feltétlenül a diplomával, ami ugyan magas fokú öntudatot igen, de megélhetést nem mindig biztosít.



A legfontosabb azonnali lépésnek az látszik, hogy ennek a nyolcszázezres tömegnek a hadra fogható részét bevonjuk a gyakorlati képzésbe, ami a cégek szintjén oldható meg a cégek és a képzésre vállalkozók negatív és pozitív (elvonó és támogató) anyagi ösztönzése mellett.



Az ösztönzési rendszer kiterjedhet a közfoglalkoztatottak piaci munkahelyekre történő visszatérésére is. Megoldásokat célszerű találni arra is, hogyan lehet a közfoglalkoztatottakat idényszerű mezőgazdasági munkákra alkalmazni, nyilvánvalóan a foglalkoztatók anyagi tehervállalása mellett.



A nyolcszázezres tartalék munkába állítása várhatóan minden korábbinál nagyobb kommunikációs vihart kavar majd a korábbi szemlélettel homlokegyenest szembemenő gyakorlat miatt. Lesz itt elegendő demagógia emberi jogokról, szabadságról, európai értékekről.



Ne feledkezzünk meg a „szabad" munkaerő regionális elhelyezkedéséről sem. A mai bérszínvonal mellett ugyanis illúzió, hogy a munkaerő a munkahely után megy az országon belül. Ha megy, akkor inkább külföldre tart.



A probléma megoldhatatlannak látszik nagymértékű, alacsonyabb képzettséget igénylő foglalkoztatási lehetőségek telepítése nélkül a magas munkanélküliségű területekre, főként a két leginkább elmaradott régióba (Észak-Alföld, Észak-Magyarország). Ne felejtsük el, hogy több évtizedes lemaradásban vagyunk, amit néhány év alatt kell majd jelentősen enyhíteni. A kommunizmus évtizedei nem voltak alkalmasak piacorientált képzések meghonosítására, hiszen a piacoktól jórészt el voltunk zárva.



A rendszerváltoztatás óta eltelt negyedszázad viszont inkább a munkától való elidegenedésről szólt, életidegen elvek oktatási, képzési alkalmazásáról. Amikor az ipari tanuló tizenhat éves koráig nem vesz a kezébe szerszámot – utána már nem is kíván.



Amikor megszűnt az élő kapcsolat a termelőüzemek és a képzési helyek között, hiszen a GDP-t jórészt már multik állítják elő, és ők itt az olcsó betanított munkást keresik. Amikor hatalmas a térnyerése a felsőoktatásban a humán jellegű képzéseknek – az műszaki tudományokkal ellentétben. Ezeket a deformált viszonyokat kellene ismét egyenesbe hozni. Szörnyű nehéz lesz, de nincs más út.



Boros Imre



http://www.magyarhirlap.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése