Havonta két készpénzfelvételt ingyenessé tenne a Fidesz - jelentette be a párt frakcióvezetője szerdán az M1 Az Este című műsorában. Rogán Antal úgy fogalmazott: fogyasztóvédelmi szempontból is indokolt lenne, hogy havonta mindenki kétszer mindenféle díj nélkül vehesse fel a fizetését, vagy annak egy részét. Hozzátette: a törvényjavaslat részleteit még nem dolgozták ki, de azzal alapvetően a fogyasztók érdekeit védenék.
Június végén döntött úgy az Országgyűlés, hogy augusztustól 3-ról 6 ezrelékre nő a készpénzfelvétel tranzakciós illetéke. Az elmúlt hetekben egymás után jelentették be a bankok, hogy ezt az illetéket, vagy annak nagy részét áthárítják az ügyfelekre. A Fidesz-frakció most az javasolja: maradjon meg az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége is.
Így csak azok fizetnének a készpénzfelvételért, akik sokszor (értsd: kettőnél többször - a szerk.) használják a bankjegykiadó automatákat. A Híradó által megkérdezett elemző szerint az ingyenes lehetőséggel sokat lehetne spórolni. "Rövid távon ez segít az ügyfeleknek, évente akár 10-15 ezer forintot is spórolhatnak" - mondta a Híradónak a Bankráció.hu elemzője. Gergely Péter hozzátette: hosszútávon inkább az elektronikus fizetést kellene használnia mindenkinek.
Ezt támogatja a kormány is. A héten nyilvánosságra került javaslatuk szerint csökkentenék azokat a díjakat, amelyeket a kereskedőktől szednek be a pénzintézetek a bankkártyás fizetések után (a bankok nyilván ezt is "átháríthatatlan" veszteségként fogják elkönyvelni - a szerk.). Az indoklás szerint az elektronikus vásárlás olcsóbb és biztonságosabb is a készpénzesnél.
Nem csak a készpénzfelvétel ingyenessé tételéről tárgyaltak a Fidesz és a KDNP-frakció kihelyezett ülésén az elmúlt napokban. Döntöttek arról is, hogy tovább csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára. A 11,1 százalékos rezsicsökkentés a fűtési szezon kezdetétől lép életbe.
A KDNP javaslatára januártól kiszélesítik a kiskeresetűekre a családi adókedvezményt, így azt a jövőben nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékból is le lehet majd vonni. Tervezik a GYED Extra bevezetését, eszerint azok is megkapnák a teljes összeget, akik a gyed lejárta előtt visszatérnek dolgozni. A bankok pedig novemberig kaptak haladékot arra, hogy az ügyfelek javára módosítsák a jelzálog alapú devizahitel-szerződéseket.
(Híradó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése