Az USA-ban működő legbefolyásosabb zsidó lobbiszervezet, az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee) arra készül, hogy nagyszabású kampány keretében győzze meg a még ingadozó amerikai törvényhozókat a Szíriai elleni katonai csapás szükségességéről.
Az AIPAC mintegy 250 vezetője és aktivistája a jövő héten valósággal megszállja majd a Capitol Hill épületét, és a szokásos módszerekkel (zsarolás, fenyegetés, megvesztegetés stb.) igyekszik majd a háború mellett felsorakoztatni a képviselőket – adta hírül az iráni Press TV az AIPAC köreiből származó forrásokra hivatkozva. Az USA kül- és belpolitikáját szoros irányítás alatt tartó zsidó lobbicsoport a hírek szerint minden egyes honatyát személyesen fog megkeresni. (Nem mindenkinél lesz erre szükség: az amerikai politikai elit jelentős része már jó ideje az AIPAC zsebében van.) A zsidók azzal az álságos érvvel fogják győzködni a vonakodó képviselőket, hogy amennyiben az USA-nak nem sikerül leszámolnia Bassár al-Aszad szíriai elnökkel, akkor az USA ellenfelei mindenütt megerősödnek a világon.
Egyelőre ellentmondásos információk érkeznek a képviselőház és a szenátus várható állásfoglalását illetően. Általános várakozások szerint a demokraták többsége felsorakozik majd Obama elnök mögött, azonban az általában vérszomjasabb republikánusok között többen is ellenzik a Szíria elleni katonai akciót. A Szenátus kisebbségi republikánus csoportjának vezetője, Mitch McConnell, valamint a texasi John Cornyn például szintén kétségeiket hangoztatják a Fehér Ház háborús terveivel kapcsolatban. Azonban a zsidó lobbi már mindkettőjüket „kezelésbe vette".
Perge Ottó
A francia vezetés is mindenáron háborút akar
Az Egyesült Államok és Franciaország megerősítette azt a szándékát, hogy közösen lépjen fel Szíria ellen. Ezt a két ország külügyminisztere, John Kerry és Laurent Fabius hangsúlyozta szombat este Párizsban tartott találkozója után.
Előzőleg az EU tagállamainak külügyminiszterei Vilniusban - John Kerry jelenlétében - állást foglaltak amellett, hogy az augusztus 21-i damaszkuszi vegyifegyver-támadásra egyértelmű és határozott választ kell adni Szíriának. A miniszterek ugyanakkor arra szólították fel Washingtont, hogy a tervezett katonai csapást ne hajtsa végre a vegyi fegyverek alkalmazásáról készített ENSZ-szakértői jelentés nyilvánosságra hozatala előtt.
Párizsi tárgyalásait követően Kerry sajtóértekezletén kijelentette: Barack Obama elnök még nem döntött, megvárja-e a szakértői jelentést a katonai csapással.
(MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése