Megmentette a szövetségesét, lekötelezte az ellenfelét, és magához ragadta az irányítást. Vlagyimir Putyin az elmúlt néhány hétben elérte, hogy az egyetlen kompetens és cselekvőképes államférfinak tűnjön a szíriai zűrzavar kellős közepén. Hogyan lett az orosz elnök pár zseniális húzással a nemzetközi politika Chuck Norrisa?
"Putyin kioktatta az Egyesült Államokat, és közben hallottam, ahogy Ronald Reagan megfordult a sírjában". James Inhofe republikánus szenátornál aligha fogalmazhatták volna meg frappánsabban azt, hogy az elmúlt néhány napban micsoda sebet ejtett Barack Obamán és az amerikai külpolitikán Vlagyimir Putyin. Talán csak a Putyin-szakértő Fiona Hill sporthasonlata volt ennyire találó, aki az orosz elnök kedvenc sportjának, a cselgáncsnak a szófordulataival élve azt mondta, hogy Putyinnak sikerült leszorítania Obamát a tatamiról. Bár a meccs még nincs lejátszva, most úgy tűnik, hogy Barack Obama az, akinek fel kell állnia a padlóról.
Bár Barack Obama legszívesebben messzire elkerülné Vlagyimir Putyint - néhány hete például egy határozott gesztussal mondta le a szentpétervári G20-as csúcson esedékes kétoldalú találkozójukat -, úgy tűnik, hogy az orosz elnök elől nem menekülhet. Miközben az amerikai elnök az elmúlt hetekben egyszerre volt elfoglalva az egyre súlyosbodó szíriai helyzettel és hadakozott orosz kollégájával, addig Vlagyimir Putyin néhány mesteri, KGB-s múltjához méltó húzással átvette az irányítást az események és Barack Obama felett. Legalábbis több kommentár is így értékeli azt a hátraarcot, amelyet az orosz elnök közbelépésére reagálva a szíriai támadás ügyében véghezvitt Obama.
Vlagyimir Putyin ráadásul hazai pályán támadt, egész pontosan a New York Timesban, ahol egy véleménycikkben nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy kioktassa az amerikai elnököt. Egy kis geopolitikai és geostratégiai gyorstalpaló után a szíriai konfliktus miatti huzavona után egyébként sem a határozottságával kitűnő Obamát szinte kiütötte. Az orosz elnök a cikkében aggasztónak nevezte, hogy az Egyesült Államokban közhelyszámba megy a beavatkozás a külföldi országok belső konfliktusaiba. Majd arról értekezett, hogy Amerikát a világon egyre kevésbé tekintik a demokrácia modelljének, és inkább olyan országnak tartják, amely a brutális erőre támaszkodik, és vagy velünk, vagy ellenünk jelszó alatt tákol össze koalíciókat.
Putyin megengedte magának azt is, hogy a New York Timesban elemezze Barack Obama nem sokkal korábban elhangzott televíziós beszédét, és nehezményezte, hogy abban az amerikai elnök az Egyesült Államok kivételességét hangsúlyozta. Több elemzés is úgy értékelte, hogy Putyin a cikkben sokkal jobban érvelt egy Szíria elleni amerikai katonai akció ellen, mint Obama a mellett - azaz az orosz hazai pályán is Obama fölé kerekedett.
Barack Obamának otthon a kongresszust kellett győzködnie arról, hogy szavazza meg a Szíria elleni katonai fellépést, külföldön szövetségeseket kellett szereznie ugyanehhez, és miközben ezekre a politikai manőverekre figyelt, Vlagyimir Putyin egyszer csak ellopta a show-t, sőt néhány taktikus lépésnek köszönhetően magához ragadta a kezdeményezést, és hirtelen ő lett a szíriai helyzet kezelésében a látszólag legkompetensebb államférfi, ahogy az egyik lap fogalmazott: a nemzetközi politika Chuck Norrisa.
Moszkva hihetetlenül gyorsan lecsapott John Kerry amerikai külügyminiszternek arra a megjegyzésére, hogy Szíria elkerülheti az amerikai csapást, ha átadja a vegyi fegyvereit. Vlagyimir Putyin azonnal mozgósította a külügyminiszterét, Szergej Lavrovot, aki biztosította Washingtont és a többi, a szíriai helyzet miatt aggódó országot, hogy Damaszkusz kész átadni a vegyi fegyvereit. Ezzel Obama és Aszad is időt nyert, viszont Putyin volt az, aki ebben a zűrzavarban olyan államférfinak tűnt, aki valóban ura a helyzetnek. Putyin a meglepetés erejével robbant be az elmúlt időszak legfeszültebb drámájába, és a nagyobb hatás kedvéért az amerikai katonai támadásról szóló kongresszusi szavazáshoz időzítette a javaslatát, amellyel kezelhető lenne a szíriai vegyi fegyverek problémája. Másnapra Barack Obama támadási terve már megingott, és a kongresszusi szavazás elhalasztását kérte.
A CNN összefoglalójából kiderült, hogy azért az amerikai diplomácia is megpróbálta a legtöbbet kihozni a helyzetből. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Samantha Power például a Twitteren arról írt, hogy néhány nappal korábban semmilyen diplomáciai esély sem volt arra, hogy a szíriai elnököt felelősségre vonják, és az amerikai katonai akció fenyegetése kellett ahhoz, hogy végre Oroszország is tegyen valamit. A másik oldalon viszont az angol nyelvű orosz televízió, az RT vezetője, Margarita Simonyan vetette fel, hogy ha bejön Oroszország Szíria-terve, és Obama tisztességes ember, akkor oda kell adnia Putyinnak a Nobel-békedíját.
Augusztusban Barack Obama az NBC televízió esti show-műsorában még arról beszélt Jay Lenónak, mennyire csalódott amiatt, ahogy Vlagyimir Putyin a Snowden-ügyet kezelte, és egy rövid bizonyítványt is kiállított a putyini világnézetről azzal, hogy szerinte Moszkva időnként még ma is visszacsúszik a hidegháborús gondolkodásba. Pár héttel és néhány fontos külpolitikai fejleménnyel később viszont már védekező álláspontra kellett váltania. Egy újabb tévéinterjúban kénytelen volt tisztázni például, hogy Putyin az, aki Bassár el-Aszad szíriai elnököt védi, és hogy a világon senki sem veszi komolyan, hogy a vegyi fegyvereket a lázadók vetették be, és nem a szíriai rezsim, még akkor sem, ha ezt maga az orosz elnök írja le a New York Timesban.
Bárhogyan alakul is az orosz terv a gyakorlatban, a Foreign Affairs külpolitikai magazin szerint Putyinnak sikerült learatnia a babérokat, és olyan ravasz diplomáciai húzásokat villantott meg, amelyek csak még rosszabb fényben tüntették fel Obama elnök látszólagos toporgását. Ráadásul azzal, hogy Putyin a közbelépésével még segített is Obamának, hogy elkerülje a kongresszusi bukást, lekötelezte az amerikai elnököt. Márpedig Putyin, a KGB-s múlttal a háta mögött, tudja, hogyan kell a saját hasznára fordítani egy ilyen adósságot - véli az orosz elnök munkásságával foglalkozó Fiona Hill.
A Carnegie Moscow Center politikakutató intézet vezetője, Dmitrij Trenin szerint mostanra Vlagyimir Putyint a nyugati világban annyira démonizálják, hogy nemcsak hogy fenntartásokkal fogadják azt, amit mond, hanem kapásból el is utasítják. Ezt a helyzetet figyelembe véve azonban még zseniálisabbnak tűnik az orosz elnök mostani diplomáciai diadalmenete, hiszen kiharcolta magának a figyelmet, és azt is, hogy megfogadják, amit mond. Azok az érvek, amelyeket az orosz elnök a cikkében kifejtett, létjogosultságot nyertek az Egyesült Államokban és Európában zajló vitákban, vagyis Putyin elérte, hogy a diplomáciai terepet a szíriai kérdésben ne sajátítsa ki magának az Egyesült Államok és európai szövetségesei, és hogy súlya legyen a szavainak.
A New York Times szerint, noha a helyzet még változhat, Putyin már most elmondhatja, hogy Washington kárára több eredményt is elért. Régi szövetségesét, Bassár el-Aszadot időhöz juttatta, megakadályozta, hogy Obama elnök szempontjai érvényesüljenek az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és Oroszországot megkerülhetetlenné tette a szíriai válság megoldásában, vagyis az amerikai elnök kénytelen lesz fontos partnerként tekinteni Moszkvára a jövőben. És hogy milyen lehet a hangulat a Kremlben? Az Eurasia Group politikai tanácsadó cég elnöke, Ian Bremmer szerint Putyin az elnöksége legjobb napjait éli most, és egészen biztosan nagyon élvezi a helyzetet.
(Origó nyomán)
