SZILVESZTER A NEMZETI HÍRHÁLÓVAL 2013. december 31. kedd Köszöntsük együtt az új évet! Helyszín: Fehér Páva Étterem
Budapest IX. Üllői u. 7. (Kálvin tértől 1 perc)
Van még hely! Svédasztalos meleg, pezsgős vacsora, éjféli pezsgő, virsli, lencse
Nosztalgia (disco party) zene, tánc hajnalig
Belépő: 6.800.-Ft Bejelentkezés:
admin@egipatrona.hu, (06-30-648-3543)
Vonalban levők száma
*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***
dr. Damm Andrea - VÉLEMÉNY A KÚRIA JOGEGYSÉGI TANÁCSÁNAK 2013. DECEMBER 16-I DÖNTÉSÉRŐL A Kúria jogegységi döntést hozott a devizahitelek kérdésében, amelyet jogászok és szakemberek sokan vitatnak. Alább közzétesszük dr. Damm Andrea véleményét, amelynek megállapításai súlyosan döngenek: "Ez a döntés nem fejlesztés, hanem megzavarás. Ez a döntés bizonyos részében felülírja a hatályos jogszabályok tartalmát és rendkívüli mértékben sérti a bírói függetlenséget."
"Itt az ideje tömegesen megtenni a feljelentéseket az egyéni ügyek tényállásainak útján a konkrét bűncselekményeket elkövető pénzügyi intézményi tisztviselőkkel szemben."
"Itt az ideje, hogy a Bankszövetség viselje következményét annak, amikor 2006. január 26-án azt adta a társadalom tudtára, hogy hosszú távon nyugodtan felvehetnek idegen devizában kölcsönt..."
"Itt az ideje annak, hogy a PSZÁF vezetői számot adjanak kiadványaik félrevezető tartalma miatt, amelyek bíztatták a polgárokat a kölcsönök felvételére."
"Ebben az országban nem volt társadalmi méretű gazdasági változás. Ebben az országban társadalmi méretű gazemberség volt és van, társadalmi méretű félrevezetés volt és van."
"A legszomorúbb az, hogy a mi országunk vezető elitje az egyetlen Európában, aki nem hajlandó ezen ügyletfajta súlyos társadalmi és gazdasági következményeit elhárítani. Az egyetlen ország, amelynek kormánya/bírósága nem ismeri fel ezen ügyletfajta becstelenségét, társadalom és nemzetromboló hatását."
VÉLEMÉNY A KÚRIA JOGEGYSÉGI TANÁCSÁNAK 2013. DECEMBER 16-I DÖNTÉSÉRŐL A döntés bevezetője szerint a Kúria Polgári Kollégiuma - mint jogegységi tanács - a Kúria elnökének elnökletével meghozta jogegységi határozatát a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban felmerült egyes elvi kérdések tárgyában. Érzékelhető a döntés tartalmából, szövegezéséből és rövid indoklásából, hogy ez a döntés nem hosszas kutatómunka, nagy számban egymásnak ellentmondó jogerős ítéletek, megfontolt, tudományos alapú elemzés útján, hanem kapkodva, szinte kényszerhelyzetben született meg. Ez a szomorú. Úgy gondolom, hogy az úgynevezett devizahiteles ügy adósainak jogérvényesítését illetően nem volt szükségszerű ezekről a kérdésekről a jogegységi tanácsnak most döntést hoznia. Nem volt olyan számú, azonos tényállás mellett született, ellentétes tartalmú ítélet, amelyre alapítani lehetett volna e döntés szükségszerűségét. Ez a döntés kizárólag a pénzügyi intézmények érdekét szolgálja - látszólag. Hála a Teremtőnek, működött azonban e megfogalmazások során is az az évszázadok óta a magyar lélekben meggyökeresedett túlélési ösztön, amelynek segítségével olyan módon fejezte ki a tanács döntéseit, amelyek könnyedén fordíthatók a pénzügyi intézmények ellen. Minden megfelelő szakmaisággal bíró jogászember érzékelheti, hogy ez a döntéssor mind megfogalmazásában, mind szókészletében, mind szakmai és retorikai színvonalában, mind a jogi terminológiák használatát illetően messze elmarad bármely kúriai döntéstől, amelyet valaha is megismerhettünk. Egyedi ügyekben, kevésbé fajsúlyos kérdésekben meghozott határozatok is magasabb színvonalat képviselnek, mint amit e döntéssor mutat. Már csak azért is remélem, hogy ezt a döntést ténylegesen nem a kúriai bírák hozták meg, mert nehezen elviselhető, ha évtizedek alatt kiemelkedett szakmai idolok, példaképek hullanak alá egy ilyen döntés miatt. Magyarország vezető elitjében kizárólag azok a bírák szabadok, akik e döntés ellen szavaztak.
Ma a legfontosabb feladat az adósok megnyugtatása, különösen így Karácsony ünnepe előtt. Minden ilyen döntés azt eredményezheti, hogy emberek sokasága kerül végső elkeseredésbe. Ezt társadalmunk nem hagyhatja, oda kell figyelnünk egymásra, oda kell figyelnünk mindenkire, aki ilyen kölcsön terhét nyögi! Nem szabad, hogy végső, nem reális következtetéseket vonjanak le az érintettek!
A jogegységi határozatok alkalmazása kötelező a bíróságokra, de nagyon fontos az, hogy jogszabály tartalmát nem írhatja felül, s nem alkothat jogszabályt. Ez utóbbit a tanács a rövid indoklásban ki is fejtette. Mégis úgy tűnik, azzal, hogy definíciót határozott meg az első döntésében, átlépett egy jogalkotói határt, s sajnos ez úgy történt meg, hogy nem adott választ ügyletek sokaságának adottságaira. Nem ismert, milyen ismeretanyagból állapította meg a tanács azt, hogy ezen ügyletek a forintkölcsönnél kedvezőbb kamatozásúak voltak, amikor a pénzügyi intézmények általában nem mutattak be az adósoknak lehetséges forint kölcsönt, s így annak kamatát sem ismerhették meg. A saját kutatásaim során az idegen devizához kötött kölcsönök szerződésekben rögzített kamata a 4 %-tól a 22 %-ig terjed. Miként mutatható ki ilyen széles határok között mozgó kamatmértékben a kedvezőség? Árfolyamváltozás hatásainak egyoldalú vállalásáról beszélni akkor, amikor tömegesen fordultak elő a szer ződések kölcsön összegének meghatározásakor nem a pénzügyi intézmény tényleges árfolyamának számításával megállapított idegen devizában összegek, miként lehetséges? Volt olyan intézmény, amely 2007-ben 1997-es (!) svájci frank árfolyamnak megfelelő összegben határozta meg a kölcsönt devizában!
Ha a Kúria azt kívánta ezzel mondani, hogy akkor deviza alapú kölcsön az ügylet, ha az adott intézmény adóssal ismertetett, igazolt forint kölcsöneinek kamatánál kedvezőbb kamattal nyújtotta azt és ténylegesen meghatározták a felek idegen devizában a kölcsön összegét, amelynek átadásával megvalósult a kölcsön jogviszony, semmi értelme vitatkozni ezzel, mert nincs ügylet, amelynél ezt a pénzügyi intézmény igazolni tudná. Tartok tőle azonban, hogy ebben a kijelentésben mást és többet kívántak mondani.
A 2. pontban megfogalmazott elvek egyrészről azért voltak szükségtelenek, mert periférikusan fordultak elő ilyen indokok a keresetekben, másrészről pedig mindig az adott szerződés tartalma, annak létrejötte körüli körülmények, a tényleges és lényeges megállapodások határozzák meg azt, hogy egy szerződés jogszabályba ütközik-e, jóerkölcsbe ütközik-e, uzsorás-e, lehetetlen szolgáltatásra irányul-e, színlelt-e. A magyar polgári jogban vannak szerződéstípusok azok megkötése és értelmezése dimenziójában. Nincsenek azonban szerződéstípusok akkor, amikor a szerződés tartalmát, az adott felek viszonyát kell értelmezni, megállapítani. Akkor csak az a szerződés van, azt kell vizsgálni. Ez a megfogalmazás pont olyan, mintha azt mondta volna valamely szerződéstípusra - pl. öröklési szerződésre - a Kúria, hogy annak érvénytelensége a szerződésfajta általános adottságai miatt nem állapítható meg. Ugye milyen érdekes lenne? Pedig nem mondott mást a Kúria, mint ezt.
A 3. pont az, amellyel lehetne valamit kezdeni, de ezt már tartalmazzák jogszabályok és korábban meghozott kollégiumi állásfoglalások is. A fennálló joggyakorlat ezen alapon áll.
A 4. pontban írtak a mindennapokban használt jogkövetkezmény, nem lett volna szükséges ezt külön kimondani. Vélhetően azt gondolták a bankok, hogy ha ezt még így, erre a szerződésfajtára külön kimondja a jogegységi tanács, akkor gyakrabban lehet majd kiküszöbölni az érvénytelenségi okot. Nagyon szűk az az érvénytelenségi kör, amelyben ezt alkalmazni lehet, a gyakorlat be fogja bizonyítani, mint ahogy már ezt eddig is bebizonyította. Hogyan pótol a bíróság soha meg nem határozott költségeket? Hogyan küszöböl ki olyan érvénytelenségi okot a bíróság, mint a kamat hiánya, amelyről a feleknek a szerződés megkötésekor kell megállapodnia? Hogyan pótol törlesztőrészleteket és azok számát? Reményeim szerint sehogy, mert a felek megállapodását nem pótolhatja a bíróság!
Ha a bíróság a fogyasztói szerződés valamely rendelkezését érvénytelennek találja, a szerződés azonban az érvénytelen rész nélkül is teljesíthető, akkor ez azt jelenti, hogy az érvénytelennek minősített kikötés nem vált ki joghatást, a szerződés azonban egyebekben változatlan feltételekkel köti a feleket - mondta ki a tanács. Ezzel csak az a probléma, hogy a Hpt. 213. § (1) bekezdése kimondja a szerződés semmisségét azon esetekre, amelyeknek a szerződés nem felel meg. Nem azt mondja, hogy csak azon hiba, hiányosság nem alkalmazható, hanem azt, hogy az egész szerződés semmis. A jogegységi tanács pedig, mint fent írtam, nem jogalkotó és döntése nem írhatja felül jogszabályok tartalmát.
A 7. pontban írt megállapítás sajnos a Polgári Törvénykönyv 241. §-ának teljes kiiktatása a polgári jog rendszeréből. Azt mondja, hogy a bírói szerződésmódosítás arra szolgáló jogi eszköz, hogy egy-egy konkrét szerződés esetében orvosolja a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások valamelyik fél lényeges jogos érdekét sértő hatását. Igen, kérem, minden szerződés egy-egy konkrét egyedi szerződés a devizahitelnek mondott szerződések között. Nincsenek tömegesen kötött szerződések. Minden adósnak meg van a maga egyedi szerződése. Ebben az országban nem volt társadalmi méretű gazdasági változás. Ebben az országban társadalmi méretű gazemberség volt és van, társadalmi méretű félrevezetés volt és van. Attól, hogy vannak azonos típusú szerződések, nem jelenti azt, hogy az egyén ne orvosoltathatná a saját maga egyéni, személyétől és magatartásától függetlenül beállott, jelentős, hátrányos változásokat. E pont utolsó mondata jogász embere k számára értelmezhetetlen. Remélem, a részletes indoklásban lesz rá magyarázat.
Az indoklásban azt közölte a tanács, hogy a jogegységi határozat célja az volt, hogy a több ezer folyamatban lévő perben a joggyakorlat továbbfejlesztése útján elősegítse az ügyek egységes szempontok szerint történő elbírálását. Ez a döntés nem fejlesztés, hanem megzavarás. Ez a döntés bizonyos részében felülírja a hatályos jogszabályok tartalmát és rendkívüli mértékben sérti a bírói függetlenséget. Remélem, a bírák hivatásuk tekintélyének megőrzése érdekében nem rendelik alá magukat elvtelenül és vakon egy ilyen szakmailag megalapozatlan, minősíthetetlen döntéssornak.
Az indoklásban továbbiakban a jogegységi tanács magyarázkodik. Egy jogegységi tanácsnak nem kell magyarázkodnia. Egy jogegységi tanács olyan szintű intézmény egy adott államban, hogy ha döntésében teljesen biztos és hisz benne, ha döntését megalapozottan és körültekintően hozta meg, nem kell döntésének tartalmát illetően szabadkoznia. Mégis ezt tette. A bíráknak nem átéreznie kell a polgárok helyzetét, akik egyébként megteremtik az ő magas jövedelmüket, hanem törekedniük kell arra, hogy a szerződések gazdasági egyensúlyát fenntartsák és semmisítsék meg a megtévesztés, információhiány útján megkötött olyan szerződéseket, amelyek megkötésének célja az egyik fél részéről a másik fél teljes anyagi kifosztása volt. Abban a szerződésben lehet hinni, s azt kell fenntartani, amelyben a felek egyenrangúak, mellérendelt szerepük nem sérül és amelyek megkötését követően mindkét fél érvényesítheti a másikkal szemben az előre nem látható, tőle függetlenül keletkezett hátrányos követke zményeket.
A szerződés szentsége a becsület és az adott szó szentsége.
Ezekben az ügyekben általánosságban becsületről, tisztességről beszélni a pénzügyi intézményeket illetően nem lehet. A pénzügyi intézmények évek óta gyakorolt arrogáns, pöffeszkedő, a társadalom széles rétegeit semmibe vevő viselkedése társadalmi és politikai rendszerünk tünete. Ennek széles társadalmi összefogással és a vezető elit cseréjével lehet gátat szabni.
A jogásztársadalom, aki ezekkel az ügyekkel foglalkozik, eddig nagyon úri, kíméletes módon viselkedett a pénzügyi intézmények tisztségviselőivel szemben. Itt az ideje tömegesen megtenni a feljelentéseket az egyéni ügyek tényállásainak útján a konkrét bűncselekményeket elkövető pénzügyi intézményi tisztviselőkkel szemben. Itt az ideje, hogy azok is bűnhődjenek, akik fehér gallérjuk mögé bújva, alattomos módszerekkel próbálják kifosztani a társadalom széles rétegeit. Itt az ideje, hogy a Bankszövetség viselje következményét annak, amikor 2006. január 26-án azt adta a társadalom tudtára, hogy hosszú távon nyugodtan felvehetnek idegen devizában kölcsönt, mert a forint árfolyama nemhogy gyengülni, hanem igen nagy valószínűséggel hosszú távon jelentősen erősödni fog. S ehhez még táblázatokat és elemzéseket is közöltek, mindent megtéve ahhoz, hogy emberek százezreit vezessék félre. Itt az ideje annak, hogy a PSZÁF vezetői számot adjanak kiadványaik félrevezető tartalma miatt, am elyek bíztatták a polgárokat a kölcsönök felvételére.
A legszomorúbb az, hogy a mi országunk vezető elitje az egyetlen Európában, aki nem hajlandó ezen ügyletfajta súlyos társadalmi és gazdasági következményeit elhárítani. Az egyetlen ország, amelynek kormánya/bírósága nem ismeri fel ezen ügyletfajta becstelenségét, társadalom és nemzetromboló hatását. A pénzhatalom elitje ebben a társadalomban úgy ugrál a nemzet polgárainak fején, ahogy akar. Ez a döntéssor ezt jelenti.
Budapest, 2013. december 17.
dr. Damm Andrea Továbbította az
MVSZ Sajtószolgálat 8162/131218
mvsz.hu
Miért nem jogos a Kúria döntése Ugyanarról a témáról a tegnapi felvételek közül bővebben a Somogy Televíziónál:
http://www.somogytv.hu/videok/miert/97030/ rövidebben az Echo Televíziónál
http://www.echotv.hu/napi-aktualis-2013-12-19-napi-aktualis-2-resz cím alatt nyilatkoztam.
Siófokon 2013. december 20. napján.
Léhmann György *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***
Az 50-es évek árnyai! Ángyán József független országgyűlési képviselő közleménye 2013. december 19., csütörtök 17:52
OS A Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom kezdeményezőjeként Magyarország becsületes polgáraihoz fordulok, és segítségüket kérem egy - az 50-es éveket idéző - ügyben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a NAV feljelentése alapján ma reggel fél 8-kor házkutatást tartott, "nyomozati cselekményt hajtott végre" Horváth Andrásnál, a NAV volt munkatársánál, és iratokat foglalt le, valamint számítógépe merevlemezét is elvitte. Hogy jól értsük: a "közösségek állama" nem a közös kasszák megrablói és az őket fedezők körében hajt végre azonnali "nyomozati cselekményt"! Nem azok körében, akikkel kapcsolatban pedig bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja merülhetett fel, ha Horváth András feljelentése alapján maga az ügyészség is vizsgálatot rendelt el. Nem ellenük indul "nyomozati cselekmény", mielőtt a bűnjeleket eltüntetnék, hanem az ellen, aki lelkiismeretének szavára hallgatva és a nyilvánosságot vállalva a feljelentést megtette.
Ez itt a vége a közösségek érdekeit védő állam mítoszának! Itt már csak az együttes kiállás, a közösségek és a nyilvánosság ereje segíthet. Arra kérem minden tisztességes honfitársamat, hogy együtt álljunk ki a mellett az ember mellett, aki bátran kiállt miértünk! Ez most már nem csak róla, hanem a mi megmaradásunkról is szól. Ha a mohó, zsákmányszerző maffiacsaládokat kiszolgáló állam brutalitása rajta átgázol, azt mi sem éljük túl, akkor közösségeink, de gyerekeink is pusztulásra lesznek ítélve.
Kiadó:
Ángyán József független országgyűlési képviselő
Kapcsolódó:
Házkutatás volt Horváth Andrásnál Elvitték Horváth híres zöld dossziéját is Horváth András kéri a volt munkatársait, kövessék az ő példáját és ne hallgassanak Volner János: "Rekordszámú kilenc fővel képviselteti magát a 2/3" *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***
Aki följelentett egy miniszterelnököt - Dr. Völgyesi Miklós, Jakab István Videó:
http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=c352e8412 Műsor tartalma A Barsai jelentés hátterében egy lelkiismeretes kitartó, buldog bíró állt. Tényekkel, bizonyítékokkal megalapozott vádiratokat készített a 2006. őszi terrorcselekmények hátterében álló bűnözők elítéléséhez. Ki tudja miért, ezek az emberek ma is szabadlábon járnak, sőt újabb politikai karrieren gondolkodnak. Megkérdőjelezhető a jogállamiság, illetve felmerül az alapkérdés, hogy ki irányítja a magyar parlamentet és közéletet.
Gaudi az MSZP-nek: Lopott holmi visszajár *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***
Sütő Gábor: Kik miatt vesztegel az ország? /2014 DÓZSA GYÖRGY ÉVE LEGYEN, NE IDEGEN JELKÉPÉ!/
Legújabb kori történelmünkben adódtak kedvező helyzetek, amikor országunk sikere nagyrészt vezetőink döntéseitől függött, ám a legtöbbször kudarcot kellett elkönyvelnünk. Sokan tették fel a kérdést: miért, kik miatt nem sikerült kiaknázni a lehetőségeket? A kisiklatott rendszerváltás kudarcaival terhelt két évtized után pedig tömegesen kérdezzük ugyanezt, mivel a világháborúkat követő két nemzeti vagyonvesztés után elszenvedtük a harmadikat. Akik és ahogy végrehajtották a privatizációt, nem magyar nemzeti érdekeket szolgáltak; abban segédkeztek, hogy nemzeti vagyonunk döntő részét külföldiek és belföldi nemzetidegenek szerezzék meg.
Tévednénk, ha mindezt, s a szomszédságunkban és nemzetközi szinten bekövetkezett országunkat érintő eseményeket nem kapcsolnánk össze a barátságtalan hazai és külföldi erők törekvéseivel. Áskálódásuk nyomán erősödik fel időnként a magyarellenes politikai-szellemi hangvétel Európában, közvetlen szomszédságunkban. Megrázó, de országunkban is.
Kik állnak emögött? A kegyetlenül szétszórt, de elszakíthatatlanul összetartó nemzet önmagát kérdezi: miért nem halad kellően az anyaország, s rája támaszkodva a nemzet? Kiknek a szándékai érvényesülnek országunk, nemzetünk akaratával szemben?
Kérdezzük, bár tudjuk a választ: a valamikori szocializmus haszonélvezőinek a fondorlatai, akik megtévesztéssel átügyeskedték magukat a mostani rendszer kiváltságosaivá is, s képmutatóan elítélgetik a nyomasztó fejlemények miatt növekvő nosztalgiát. Ne kiáltsanak fel győzelemittasan, hogy íme, a régi rendszer visszasírása, mert nem az, hanem a mai rendszer bírálata, amit a politikai szereplőknek a nemzet elvárásainak szellemében kellene kezelniük. De - tisztelet a kivételeknek - nem teszik. Eljárásuk ismét történelmi tévedésnek bizonyulna, ha nem tudatosítanánk, kik teszik mindezt, kik idézik elő a magyar-magyar ellentéteket is. Észre kell vennünk a sokkoló jelenséget: két Magyarország van létrejövőben, egy új idegen neoliberális és az ősi természetes hazafias. Vannak, akik leegyszerűsítve, de a lényeget kifejezőbben úgy fogalmaznak, egy zsidó és egy magyar, s ha nem teszünk ellene, rövidesen csak egy lesz: neoliberális zsidó. Ezen se hördüljön fel senki, hogy lám, antisz emitizmus, hanem józanul mérlegelje az elmúlt évszázad, különösen napjaink szemünk előtt zajló eseményeit. Csak azt állapíthatja meg, a zsidóság annyi társadalmilag káros hatású előjogra, olyan helyzeti előnyre tett szert, hogy a magyaroknak kell harcolniuk az egyenjogúságért a saját hazájukban. A sorsunkat pecsételnénk meg, ha e szemünket kibökő ténnyel mit sem törődnénk.
Ne a fenti állításokon szörnyülködjön hát senki, hanem azon, hogy a kormány- és ellenzéki pártok egyaránt elítélik, ha az okokat kutatva, egy párt felveti, nemzetbiztonsági szükséglet a kettős állampolgárságú képviselők neveinek nyilvánosságra hozása. Ilyen rendelkezés van érvényben Izraelben, az USA-ban és sok más országban. Mi miért ne lehetnénk tisztában országuk érdekviszonyaival? Az interpellációra a kormányfő azt a választ adta ugyan, hogy nem látja akadályát, ám semmi nem történt. A kérdés ugyanaz: miért, és kik akadályozzák?
A formailag kettős, valójában egyoldalú idegen kötődésű honfitársaink pedig továbbra is szervezkedhetnek ellenünk Budapesttől Tel-Avivon át Brüsszelig, Washingtonig és Stockholmig. Ezért senki ne higgye el, hogy antiszemita tett, ha magyar párt azt javasolja, legyen nyilvános, ki a kettős állampolgár az Országgyűlésben. Viszont magyarellenes tett, ha a nem magyar kézben lévő közszolgálati hírközlő eszközök, a javaslatát meghamisítva, a zsidóság sajnáltatását célzó fegyvert faragnak belőle. De magyarellenes a tett hiánya is, ha a Jobbik izraeli-zsidó részről követelt betiltása, azaz, a belügyeinkbe beavatkozásuk miatt elmarad a kormányzati tiltakozás, sőt ennek kapcsán mintha nagykoalíciós összetartás körvonalazódna.
Az idegen akarat előtti meghátrálás arról árulkodik, egyes politikusok nemcsak önmagukat alázzák meg - ami együgyű hiba - hanem nemzetünket is - ami megbocsáthatatlan bűn. Akik ezt vállalják, rosszul teszik, mert a 2014-es választásokon nemzetként el kell döntenünk, kiknek szavazunk bizalmat, kik azok, akik elkötelezettek a magyar Magyarország újrateremtése mellett, s a gyarmati sorsból ki szeretnék vezetni az országot. Bár sokan megtették, újra és újra meg kell neveznünk kik húztak rossz irányba, s most is álnok módon hátráltatják a kilábalást. De ma már ez kevés, meg is kell akadályoznunk a túlhatalmuk birtokában elkövethető mindenki számára - így önmaguknak is - kártékony tetteiket.
A választási harcban kerüljük hát a mellébeszélést, mert éppen e kertelő, a magyar indíttatást óvatoskodásból háttérbe szorító magatartás az egyik fő oka problémáinknak. Csurka István az "Áldozat. Sorskérdésünk sorsa" című tanulmányában végigvezeti, hogy Tiszaeszlár óta, különösen a rendszerváltást követően emiatt, valamint a pénzügyi zsarolás következtében, nem mi gyakoroljuk a döntő befolyást sorsunk alakulására. Bár részben mi magunk is - kormány, pártok, választók - jóhiszeműségünk, gyávaságunk, egyesek árulása miatt, okai és okozói vagyunk a helyzetünknek.
Tekintsünk szét a szereplők között, nézzük, kitől mit várhatunk.
Az európaiságát elvesztő Európa Az európai integráció valamilyen szinten mindig létezett, s hasznos és támogatandó, akárcsak az emberiség vívmányainak globalizálódása. Ám nem mindegy, kik vezénylik, s kiknek az érdekében. Az integrációnak eredetileg a kereszténység vetette meg az alapját, amit most az EU, a történelmi tényekkel szembe menetelve, az alkotmányából is kihagyott. A kereszténységet lehet méltatni, vagy bírálni, de bárgyúság elhallgatni, s helyébe, V. Havel megfogalmazása szerint, "ateista civilizációt" létrehozni. Az unió egyik alapító atyja, R. Schuman - mintha ráérzett volna az elferdülés veszélyére - figyelmeztetett: "Az egyesült Európa vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz." Be is bizonyosodik, a hit hiánya is akadályozza az integrációt. Az EU nem európai, hanem voltaképpen Izrael és az USA (ebben a fontossági sorrendben) érdekképviselete; s mindkét országban beteges szinten üldözik is a kereszténységet. Ezzel magyarázható, hogy Brüsszelnek Európától elidegenült sajátos érdeke, sőt hitv ilága alakult ki (a zsidó-kereszténységet prédikálja). Számtalan példa mutatja, mennyire így van. Legutóbb Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke (akinek az EU-ban sem posztja, sem keresnivalója nincs) felhívására létrehozták a "Tolerancia és Megbékélés Európai Tanácsát", amely felszólította a tagállamokat, vonják kormányzati felügyelet alá az "intoleranciára" hajlamos polgáraikat, mivel "az intoleranciával szemben nem szükséges toleranciát gyakorolni". Innen egyenes út vezet a társadalmi békétlenség eluralkodásához, az "egyenlőbbek" faji diktatúrájának érvényre juttatásához. A székely autonómia, a magyar kisebbségek sanyarú sorsa, a Benes-dekrétum érvényben tartása nem érdekli az EU-t, ám egy nem is tagállam, sőt ázsiai ország álproblémáját központi kérdéssé lépteti elő. Idegen érdekeket követve, eltájolja az európai országokat, hogy amint a két világháborúban, ma sem ismerjék fel érdekeiket. Afganisztánban, Irakban, Líbiában és majd más helyeken menjenek önként az izraeli-amerikai vágóhídra.
Az elmúlt évek eseményei bizonyították azt is, az EU nem a hangoztatott, de mára elfelejtett
szociális piacgazdaság szervezete, hanem a globális finánctőke intézménye. Nem azért hozták létre, hogy a népeknek jobb legyen, hanem hogy a tőke kevesebb akadállyal minél nagyobb haszonra tehessen szert. A történelminek beállított USA-EU szabadkereskedelmi szerződés, ha létrejön, még inkább alárendeli az európai országokat a jórészt zsidó globális nagytőkének.
Az ellenzéki baloldal, elnevezésével és szavaival ellentétben, az EU-nak e politikáját próbálja "magyarra átültetni". Méltatandó, hogy a Fidesz-KDNP viszont a keresztény Magyarország és Európa híve. Egyértelműbben kiáll értük, mint maguk az egyházak. Mindkét jelenségre érdemes odafigyelnünk.
Ugyanakkor, bármennyire lelkesítően is hathat, s még ha az EU-nak bírálólag címezve halljuk is, elgondolkodtató a "Magyarország jobban teljesít" jelszó. Tényszerűen ugyan igaz, de miben teljesít jobban? Az alapvetően nem magyar érdekeket szolgáló feltételek végrehajtásában. A kormány igyekezete tagadhatatlan, eredményeket is hoz, de ezek nem mindig a nemzeti céljainkat segítik elő. A nyilatkozók tehát nem mást állapítanak meg, mint hogy intézkedéseik jobban megfelelnek az EU követelményeinek, de - lehet, és reméljük, hogy akaratuk ellenére - nem feltétlenül a nemzeti érdekeinknek. Emlékezzünk: Gyurcsány kierőszakolta, hogy az Országgyűlés olvasatlanul írja alá a Lisszaboni szerződést, s a következményeit hosszú ideig fogjuk nyögni. E keserű tapasztalat ellenére, 2012 februárjában az Országgyűlés az európai fiskális paktum szövegének ismerete nélkül felhatalmazást adott a kormányfőnek az aláírására. Magyarázhatják, de mindkét sarkalatos okmányt hallgatólagos nagy-koalíciós egyetértésben fogadták el, s mindkét eljárás az EU érdekeit szolgálta. Pedig nem az idegen és mesterséges követelmények érvényesítésében kell jobban teljesítenünk, hiszen minél jobban teljesítjük azokat, annál hatékonyabban dolgozunk nemzeti érdekeink ellen, ugyanis az egyre egyenlőtlenebbekké válók között az azonos követelmények csakis igazságtalanok lehetnek. Meg is akadályozták és a jövőben is megakadályozzák az áhított felzárkózást.
Mi viszont nem lehetünk igazságtalanok, látnunk kell, amikor a kormány kiáll nemzeti érdekeink mellett, ki van téve a hazai és nemzetközi neoliberális erők ádáz támadásának. Támogassuk is, ha azért küzd, hogy legyen ismét saját tulajdonú iparunk és mezőgazdaságunk, mivel a rendszerváltás utáni új "szövetségeseink" elhallgatott, de kíméletlenül érvényesített előfeltétele volt ezek szétverése, ami ellen előző kormányaink nemcsak semmit sem tettek, hanem elősegítették. Brüsszel euroidegen érdekek által meghatározott, a normális gazdasági tevékenységet akadályozó mesterséges pénzügyi kritériumok teljesítését követeli, sőt büntet, ha ez nem sikerül. Milyen rendszer az, amelyben nem a népjólét, hanem illetéktelenek által kitűzött, elidegenült pénzügyi mutatók teljesítése a cél? Szerencsére vannak jelei, hogy bár a Fidesz-KDNP-kormány az európai integráció híve, de - helyesen - nem feltétlen EU-párti, mert érzékeli, hogy e szervezet nem európai úton jár, ezért a magyar érdekeket védelmezni kell vele szemben is. Mozgási lehetőségei azonban korlátozottak. Az EU-ban az a politikailag primitív elképzelés uralkodik, hogy minden közös legyen, ezért óhatatlanul egyre diktatórikusabb jellegű. Brüsszel téveszméken lovagol, néha nálunk is részrehajlók kezében van a döntés, az MSZP EU-képviselői pedig kifejezetten országunk lejáratásán ügyködnek.
A hatalmas hajtóerőt képező nemzeti törekvéseket felkaroló konföderatív Európára lenne szükség. Az európai elkötelezettségű, de nemzetállamokra támaszkodó integrációnak valóban sok előnye lehetne. Mintha az Orbán-kormány nem ellenezne ilyen fordulatot.
Izrael és a rasszista zsidó vezetők Az illetékes illetéktelenek kényesnek állítják be e témakört, említését is büntetik, hogy tabuként kerüljük. Ennek folytán a nemzeti érdekeinktől elkülönült izraeli-zsidó érdekek annyira behálóztak mindent, hogy a magyar érdekérvényesítés akadályát képezik. Az izraeli és a hazai rasszista zsidó vezetők a sajátos érdekeiket kegyetlenül követő gyakorlatot űznek. A zsidókat kiválasztottnak tekintő Talmud alapján állnak, ami nem is vallásra tanít, hanem a világi életben mások kárára történő érvényesülésre, akiket nem is embereknek, hanem gojoknak tekint, s velük szemben mindent megenged.
A saját országukban élhetnek eszerint, de tisztességtelen a befogadó népeket kényszeríteni e "szabályok" elfogadására. Ám nincs rá remény, hogy eltérnének e megélhetési zsidó életviteltől Pedig emiatt a zsidó nép a globális pénzhatalom áldozata, hiszen előőrsként veti be az emberiség elleni harcban. A létét kockáztatja, mivel előbb-utóbb nemzetközi lázadás tör ki ellene, akár rájön erre a zsidó nép, és elkergeti rasszista vezetőit, akár nem.
Mindezek miatt azon a ponton vagyunk, hogy Csurka István találó kifejezése szerint "palesztinokká válunk a saját országunkban". E folyamat zajlik is! A számtalan zsidó emlékhelyen túl Regionális Holokauszt Emlékpark Oktatási Vallási Turisztikai Központ épül Vácott, a Józsefvárosi pályaudvart hatmilliárd forintért ugyanilyen központtá alakítják, Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye Európai Oktatási Központot is létrehoznak, 2015-ben állítólag Magyarország megpályázza a "Nemzetközi Holokauszt-oktatási Szövetség" elnöki posztját (Vajon mit kell a holokauszton oktatni?), Csepelen új zsinagóga épül, és hasonló hírek tucatjai, ha nem százai borzolják a kedélyeket. S ha engedjük, jövőre folyamatosan részünk lesz benne, ahogy a "Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság" vezetői nem szűnnek meg lelkendezni róla. (Borzalom maga az elnevezés is: miféle "magyar holokausztról" beszélnek? Fogalmazni sem tudnak. Avagy valakik tényleg magyar holokausztot készítenek elő?) Nem elég, hogy a holokauszt már tantárgy a magyar oktatásban, az Emlékbizottság tervezi, hogy "emléktábla figyelmeztessen a vészkorszakra minden olyan iskola falán, ahol elhurcolt diákok tanultak és tanárok tanítottak". (Nem kellene ilyen szűkmarkúnak lenni, s csupán az iskolákban elhelyezni emléktáblát, hanem mindenhol, ahol csak megfordultak. Ideje lenne a tantermek falairól eltávolítani Kossuth, Petőfi, Széchenyi, Deák képeit is, s helyettük Golda Meir, Sharon, Herzl és Netanjahu képeit elhelyezni ...!?)
Döbbenetes, hogy szülővárosomban, Karcagon, ártatlan tizenéves kisdiákokat "múltkutatással" bíztak meg; papírról olvasták fel, hogy Schück Salamon rabbi után érdeklődnek. Németh Gyula nyelvészünkről, Mándoky Kongur István turkológusunkról, Gaál László gimnáziumi igazgatónkról, Körmendi Lajos költőnkről semmit nem tudtak, Györffy István néprajztudósunkról is alig. A város ma élő, országosan ismert, ott lakó, vagy elszármazott szülötteiről (mint Györfi Lajos és Györfi Sándor szobrász testvérpárunk és sokan mások) egyáltalán nem tudtak. Nagykunok helyett "nagykohnokat" kerestetnek velük. Akik az ártatlan fiatalkákat Karcag múltjának tájolt kutatására kényszerítik, s fejükbe sulykolják, hogy Schück Salamon az "őskarcagi", szellemi hatásában a devizahitelhez hasonló kártevést okoznak. Sőt súlyosabbat, mert e tekintetben még a politikai akarat is hiányzik a felelősségre vonásukhoz.
Nemrég Veszprémben közterületet akartak elnevezni Hoffer Ármin rabbiról, mert a "holokauszt idején veszett oda", holott a nevezett természetes halállal hunyt el még 1941-ben. A veszprémiek tiltakozása példamutató és követendő. Nem volt azonban akadálya, hogy a Bérkocsis utca egy részét suttyomban átnevezzék Schreiber Sándor utcára. Mérlegre tenni sem lehet, hogy Magyarországért Schreiber, vagy a tiltó listára került nagyjaink tettek-e többet. Az átnevezésekben vitatható szerepet játszó főpolgármesteri hivatal ilyesmit nem vesz észre? S miért történhet meg, hogy a Vásárcsarnokban Izrael piacának megnyitásán a főpolgármester-helyettes kijelenti: "Budapest közös városunk". Budapest Izraellel közös városunk? Ennyi riasztó jel mellett ez nem tekinthető elszólásnak. Ahogy az sem, ha az Országházban a külügyi államtitkár Izraelt hízelgően a "nyolcadik szomszédunknak" nevezi.
A közelmúltban azt is kikényszerítették, hogy az auschwitzi múzeum fenntartásához hozzájáruljunk. Már Zánka is a terjeszkedésük áldozata. Mindent eluralnak, s az ország telis tele van zsidó emlékhelyekkel. És mi nemcsak semmit nem kapunk cserébe, hanem késhegyig menő harcot folytatnak a magyar jelképek, például a Turul emlékművek ellen, s akadályozzák magyar személyiségek emlékének ápolását. A legnagyobb magyar tragédiának, Trianonnak sincsenek méltó emlékhelyei. Kik tekintik normálisnak, hogy száz zsidó emlékhelyre jut egy trianoni emlékmű. Izraelben ez jó arány lenne. De Magyarországon?
Nem nehéz eldönteni, az ostobaság, vagy a magyarellenesség nagyobb-e a hasonló felháborító akciókban, de mindkettő benne van. Mondhat bárki a Jobbikra, amit akar, de egyedüliként kimondta az igazságot: újabb milliárdok a bűntudatérzésünk erősítésére, s megszégyenítésünkre - a saját pénzünkből! Politikusaink ne más nép tragédiáján siránkozzanak, hanem a sajátunkon. De nézzenek szét jobban Izraelben is, ha már miniszterek, legmagasabb méltóságok sorozatban zarándokolnak oda, mert feltehetőleg nem találnak egyetlen trianoni emlékművet sem. De annyi holokauszt emlékhelyet sem, mint Magyarországon!
Egészségügyi, oktatási és egyéb intézményeink pénzhiánnyal küszködnek, több száz településen nincs tornaterem, uszoda. Ezen kellene segíteni! Mégis az oktalan és mértéktelen zsidó igények kielégítésére áldoznak pénzt folyamatosan. Méghozzá hiába, mert egyrészt feneketlen zsákba öntik a pénzt, másrészt a zsidó szervezetek hálátlanok, a legkisebb ürügy kapcsán világraszóló magyarellenes kampányba kezdenek.
Mi pedig kapkodjuk a fejünket olyan jelenségek láttán, hallatán, mint az idegesítő hanukás csilingelés a közszolgálati rádiókban. Kiknek a fülét sértette az "Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" dallama? Megszervezték végre a Magyar Dal Napját, de csak egy napig tarthatott (nem úgy, mint az izraeli piac a Vásárcsarnokban), s nem győzték hangsúlyozni, hogy politikamentesnek kell lennie. A nándorfehérvári diadal évfordulóján az egyik tv-ben Hunyadi János neve el sem hangzott, viszont ódákat zengtek Kapisztrán Jánosról. Az Ötvenhatosok terén a magyarságból menetrend szerint gúnyt űző kiállítást rendeztek. A hírközlő eszközök október 6. kapcsán csak annyit közöltek, hogy a miniszterelnököt és a tizenhárom vértanút kivégezték, nem említve, kik végezték ki őket. Vajon kik adtak rá utasítást, hogy ne nevezzék meg a zsidó anyától született Julius Jacob von Haynaut, vagy az osztrák sógorokat?
Nagy a baj, ha a hivatását felelősséggel végző újságírónak mérlegelnie kell, hogyan írja meg az igazságot, nehogy megvádolhassák antiszemitizmussal, és "politikailag korrektnek" fogadják el. Talán soha nem folyt országunkban ilyen méretű magyarellenességgel párosuló kormányellenes uszítás sem, miközben a rasszista zsidó újságírók Kelet helyett most Nyugatnak panaszkodnak kórusban, hogy Magyarországon, sérül, vagy nincs is sajtószabadság. És igazuk van, ez nem sajtószabadság, hanem az ő sajtódiktatúrájuk!
Még azt is kifogásolják, ha kijelentjük, Magyarország a magyaroké. De árulják el, mi ebben a helytelen? És ha kivetnivalót találnak benne, mit akarnak, kié legyen? Az övéké? Lassan már azt is sérelmezik, hogy a csodaszarvasnak nem a menórára emlékeztető hétágú szarva volt. Vádaskodó, harácsoló, bosszúálló nyomulásuk sejteti, céljuk a teljes uralom megszerzése, a magyar Magyarország megszüntetése. Ezért szemükben akadály minden és mindenki, ami, és aki magyar. Pedig pénzügyi, hírközlési, kulturális és néhány más területen már-már minden kulcspozíció a kezükben van. Márpedig ha nemzetünk fiai elől a létfontosságú területeken elzárják az érvényesülés, a hozzáférés útját, az út előbb-utóbb az egész nemzet előtt elzáródik. Nem lehet csak a számarányok alapján ítélni, de esztelenség figyelmen kívül hagyni; sem állampolgári, sem más joguk nincs rá, hogy kisajátítsanak tevékenységi területeket, s hallgatólagosan magyarellenes numerus clausust vezessenek be. Az államalapító többsé g egyetlen szektorban sem szorulhat kisebbségbe, mert ezzel a demokrácia jóvátehetetlenül sérül, ahogy történik is.
Lehetetlen felsorolni a mindennapos magyarellenes jelenségeket. Ezek nem véletlenek, "szakmai" szempontok sem indokolják őket. Nem tudni, kik kezdeményezik, engedélyezik, intézik, de ne gondoljuk, hogy sejtésünk téves. A pénzügyek, a szellemi élet kulcspozícióinak többségében nem magyar érzelmű egyének ülnek. Mindezen csak az értetlenkedhet, aki nem ismeri Herzl Tivadar "A zsidó világgyarmat programja" c. írását és a Talmudot. E helyzetben egyetlen önmagunkat becsülő, nemzetünk sorsáért aggódó válaszunk lehet: a leghatározottabb tiltakozás, s akár komoly figyelemfelhívó akciók, amiknek már rég itt az ideje. Remélhetőleg a kormánynak sem jön rosszul ilyen támogatás.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a rasszista zsidó vezetőkkel egy húron pendülő, magukat baloldalinak beállító vezetők is nemzetünk ellen politizálnak. El akarják hitetni, hogy "csak" a kormány - sőt "csak" a kormányfő - ellen lépnek fel. Követelik, ne hazaárulózzunk, mert demokrácia van. Mi tagadás, nem szívesen tesszük, de amíg hazaárulás van, mindaddig lesz hazaárulózás is. A jelenlegi demokrácia pedig a kisebbségek és a másságok kierőszakolt torz demokráciája a természetes hajlamú nagy többséggel szemben, azaz nem demokrácia, nem népuralom. A neoliberális rasszista szellemi diktatúra főleg a gondolkodó magyarokat veszi célba, akiket az erkölcsiségében megkérdőjelezhető furakodás önvédelemre sarkall és kezdik hallatni a szavukat. Senki ne is féljen kimondani az igazságot, mert még inkább aláássa helyzetünket.
Egyes politikusaink viszont nem állnak a helyzet magaslatán. Nem tudható, hogy saját álláspontjukat hangoztatják-e, vagy felülnek a háttérhatalomként egyeztető, idegen befolyás alatt álló apparátus téveszméinek, avagy egyszerűen felmondják a leckét. Egyik miniszter a "Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában" című nemzetközi konferencián az Országházban a magyar állam felelősségéről szónokolt, holott történelmi tény, hogy a magyar állam önmagát sem tudta megvédeni a német megszállással szemben. Hogyan védhetett volna meg másokat, akik nem is védekeztek, ám, ahogy utólag kiderült, elvárták volna, hogy mások életüket áldozzák értük. Hasonló helyzetben voltak a megszállt európai államok, amelyek kivétel nélkül sokkal kevesebbet tettek a zsidók védelmére, mint Magyarország, őket mégsem érik olyan vádak, mint minket. "A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra" - jelentette ki ugyanitt egy másik miniszter. Idegen népnek harmadik ország által okozott tragédiája a m i legnagyobb nemzeti traumánk? Bántó szándék nélkül mondjuk, a bársonyszékekből elhangzó hasonló téveszme túl sok, oda meg túl kevés. Innen már egy lépésre sincs a magyar nép kollektív bűnössége, amit - örökös kártérítés kikényszerítésének reményében - belénk szeretnének szuggerálni.
Nyugtalanító, hogy egyes kormányzati embereket, néha legfelsőbb közjogi méltóságokat is, játszi könnyedséggel vesznek rá, hogy elnézzék, sőt támogassák mesterkedéseiket. Ők pedig mintha nem is vennék észre, hogy aláássák saját tekintélyüket, rontják választási esélyeiket, s aláaknázzák a magyar jövőt. A mi szavazati akaratunk röpítette őket magas állásokba, nem tehetnek úgy, mintha nulláról indulnának, s a történelem velük kezdődne, és innentől az ő személyes akaratuk szerint alakulna. Más megnyilvánulásaik miatt becsült politikusoknak mintha nem lenne annyi előrelátásuk, hogy mindezzel súlyosbítják helyzetünket. Figyelniük kellene rá, hogy emiatt nem veszít-e sok szavazatot a Fidesz. Ha ez megtörténik, a saját gyengesége, nem pedig az ellenzék ereje miatt következik be. A választóknak a választásokon ugyanis lesz választóvonaluk, éspedig nehogy valóban magyar holokauszt következzen be.
Célszerű emlékeztetni, a rasszista zsidó elit aknamunkája mindkét világháborúban fokozta veszteségeinket, s szerepet játszott abban, hogy Horthy nem tudott kilépni a II. világháborúból, ahogy Juhász Gyula a "Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban" c. könyvében részletezi. Az idézett angol külügyminisztériumi jegyzék közli, a zsidó világszervezetek szerint "Magyarországon a zsidók biztonságban élnek, de a háborúból való kilépés vagy annak akár a kísérlete miatt Németország megszállná Magyarországot, és ezzel a zsidók biztonsága veszélybe kerül." Az angol válasz: "Azt mondtam, hogy a lehetőség már elő lett terjesztve ..., mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a Szövetségesek oldalára." Ilyen és hasonló akciókkal a trianoni után "kijárták" részünkre a súlyosbított trianoninak minősülő 1947-es párizsi békeszerződést is.
Ha a zsidósághoz kapcsolódó második világháborús eseményeket képesek lennének objektíven megítélni, hálásaknak kellene lenniük Magyarországnak. Horthynak is, aki mindvégig ellenezte a deportálást. Véletlen lenne, hogy a kenderesi kriptáján "A hálás zsidóság" feliratú koszorút láthatunk, vagy kétszínűséggel állunk szemben? Nem véletlen azonban, hogy a nürnbergi perben csak tanúként hallgatták meg, s portugáliai emigrációjában zsidó ismerősei biztosították a megélhetését. A magyarkodással nem vádolható Karsai László történész is elismeri: "megállapíthatjuk, hogy a magyar zsidók döntő többségének élete nem forgott közvetlen életveszélyben az ország német megszállásáig." Ennek dacára eszeveszetten vádolják, támadják azt az országot, amely a világháború viharaiban védte őket. Önmaguknak ártanak, mert a következtetés csak egy lehet: nemcsak telhetetlenséggel és gátlástalansággal állunk szemben, hanem hálátlansággal is.
Nemrég valamennyiünk szeme előtt játszódott le a rasszista zsidó vezetők és hazai kifutóik erkölcsi-politikai beállítottságát szemléltető igencsak beszédes példa. A dunai árvíz alatt nem hallottunk róla, hogy az egyre hangoskodóbb zsidó szervezetek ott lettek volna a védekezésnél. Rájuk vonatkozóan e fenyegető veszély időszakában egyetlen, ámde igencsak jellemző hír jelent meg: Megtartották a hazai és határon túli zsidó hitközségek debreceni találkozóját, ahol bejelentették: másfél milliárd forintos alapot hoz létre a kormány és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök), ebből a pénzből 2014-ben azokat a nem vallási zsidó szervezeteket támogatják, amelyek a zsidó kultúrát terjesztik határon innen és túl. Épületek, valamint egy síremlék felújításához, továbbá egy emlékhely kialakításához is segítséget nyújt a kormány. Megújul több magyarországi zsinagóga, köztük a debreceni is. Emlékhellyé alakítják a kőszegi tömegsírt, felújítják a budapesti Kozma utcai temetőb en lévő első világháborús síremléket, valamint a szabadkai zsinagógát.
Az ország a gáton volt, ám a zsidó vezetők és szervezetek nem az árvíz elleni küzdelemre mozgósítottak, ahogy az országunkat, nemzetünket fenyegető egyéb veszélyek ellen sem hadakoznak, sőt egyes képviselőik inkább elősegítik, okozzák és fokozzák azokat. Az egész ország láthatta, a homokzsákok helyett ezúttal is a pénzeszsákokat cipelték.
Ítélhetünk, és ítéljünk is e példából! Ez időszakban is elkeseredett harcot folytattak az ellen, hogy magyar személyiségről nevezzenek el utcát Budapesten, nevezetesen Tormay Cécileről. S ezúttal is elérték a céljukat. A Fővárosi Közgyűlés megtiltotta, hogy Tormayról közterületet nevezzünk el. Ezt megelőzően Wass Albert, Nyírő József és mások kerültek indexre. S történt mindez ismét csak a jobb- és a baloldali fővárosi képviselők hallgatólagos egyetértésével.
A szellemi kártevés tehát rendszeresen és zavartalanul folyik. Pedig nemcsak megzavarni, hanem véget kell vetni neki. Vezetőink azonban mintha meg lennénk babonázva. Semmire sem mernek nemet mondani, amit Izrael, vagy a hazai rasszista zsidó vezetők követelnek. Pedig mindezek ártalmas voltát még Kertész Imre is alátámasztotta. Nemrég kijelentette, hogy végig "holokauszt-bóhócnak" érezte magát. A kérdésre, hogy az emlékezet kultúrája Németországban nem vált-e "egy kicsit holokauszt-iparrá", azt válaszolta: "nem egy kicsit, hanem teljesen". Nem tette azonban hozzá, hogy Magyarországon ugyancsak. A magyarellenességéhez is hű maradt, kijelentve, "sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni." Önkritikáját hazai bálványozói irányelvként is felfoghatnák önmaguk számára.
Ami nálunk folyik, az már nemcsak holokauszt biznisz, hanem a politikai vakság netovábbja, és egyértelmű magyarellenesség. A múlt szüntelen, egyik oldalról haszonleső, másik oldalról kegykereső emlegetése nem teremt jövőt, de terheli a jelent. A meg nem szolgált juttatások pedig társadalmilag rombolók, élősködésre nevelnek, és azok kettőzött kizsákmányolását jelentik, akik munkájukkal előteremtik. Rossz úton járnak a politikusok, akik a múltnak szentelnek dramatizált figyelmet, s szerény anyagi eszközeinkből a múltat táplálják. A kétharmados felhatalmazás ellenére a kormányzati szervek is alázatosan tűrik a nyomulást, ezért a mi igazunk nehezen tud utat törni magának, arra sem elég, hogy kis kérdésekben győzhessünk. Az önmagukat kiválasztottnak minősítőknek mindenben, mindenhol, mindig igazat adnak. Sőt minket köteleznek rá, hogy a saját történelmünkön kívül éljünk, tagadjuk meg mindazt, ami nekik nem tetszik.
Az utóbbi időben hivatalos közegeink már "négy történelmi egyházról" is beszélnek, holott három volt és ma sincs több. A negyediknek beügyeskedett Mazsihisz ugyanis még csak nem is egyház. Már nem is evilági, hanem túlvilági rejtély, hogy történelmi egyházaink miért lapítanak. Nem tiltakoznak a biznisz-egyházak ellen, ám közös nyilatkozatban megtagadják a harangozást Trianon évfordulóján, s szolgálatkészen ítélnek el bizonyítatlan "antiszemita" jelenségeket. Közvéleményünk dermedten figyeli, hogy nem a kereszténység és a magyar nép mellett állnak.
Mire való ez a világi és egyházi hajbókolás? Népünktől sem a kormány, sem az egyházak nem kértek, s nem kaptak felhatalmazást ilyesmire. Vesztünkbe rohanunk, ha mindezt nem látjuk, főleg, ha nem teszünk ellene. A szolgalelkűség hatalmas és jogos ellenszenvet szül, s - ne legyen kétely - visszaüt a kormányra és az egyházakra. Ezért nem elnéző kormányra van szükség, nem is beszélve olyanról, amilyet Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy, Schiffer körvonalaz, akik ma is a már nem létező SZDSZ nagyon is létező nyomvonalához igazodnak. Mesterházy nemrég arról papolt, hogy "A rasszizmus körülöttünk van, terjed és erősödik. A rasszizmus ott van a turulban, az árpádsávos zászlóban, ami mind a szélsőjobb szimbóluma. A rasszizmus ott van az egyetemeken és főiskolákon, ahol a szélsőjobboldaliak vélt vagy valós származás alapján listázzák a diákokat. A rasszizmus ott van a színházban, amit a szélsőjobb izgat és igazgat. A rasszizmus ott van a szélsőjobboldali újságok lapjain, amelyek nap min t nap támadják és fenyegetik a kisebbségeket." Szánalmas, ha egy pártelnök fordítva látja a dolgokat. A rasszizmus ennél is több helyen jelen van, de a magyarellenes rasszizmus. A közelmúltban Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke az amerikai kongresszusban "Magyarország a nácizmus kapujában" címmel tartott előadást, s gyalázatos módon Magyarország ellen hangolta a jelenlévőket.
Mindeközben egy zsidót sem láthatunk kukázni, a kilakoltatás, munkanélküliség sem fenyegeti őket. Tizennégy etnikum közül csak ők panaszkodnak üldözésre, akik pedig vitathatatlanul és hagyományosan a legjobban élnek. Özönlenek is ide ellenőrizetlenül; egy székelynek hosszú ideig kell várni a letelepedési engedélyre, ők pedig - mindeddig cáfolatlan sajtóhírek szerint - zavartalanul és ellenőrzés nélkül betelepülhetnek. Nem nehéz kitalálni kik felelősek az ilyen, és egyéb kritikus pontokon rendszeresen előforduló állambiztonsági mulasztásokért, amelyek olyan helyzetbe hozták a Moszadot, hogy a KGB megirigyelné. Mindemellett azt is elnézik, hogy a zsidók homályba burkolják önmaguk kilétét; ők nem képeznek sem kisebbséget, sem fajt, sem etnikumot, sem vallást, nem tartoznak nemzethez, s önkormányzatiságot sem vállalnak, nehogy érinthetetlenségük megszűnjön, törvénytelenül szerzett előjogaik csökkenhessenek, netán a magyar állampolgárokra vonatkozó kötelezettségeket számon kér hessék rajtuk.
Bár önként adódik a következtetés, hogy faji politikájukkal csak faji politikát lehet szembeállítani, ne lépjünk erre az útra, de ne tűrjük tovább a magyarellenességgel párosuló telhetetlenséget és gátlástalanságot. Láthatjuk, a rasszista zsidó vezetők a saját megnyilvánulásaikkal naponta bizonyítják, pozícióikat nem rendeltetéseiknek megfelelően, hanem arra használják, hogy egymást juttassák előnyökhöz. Ez félreérthetetlen magyarellenes magatartás, s félreérthetetlen minősítést igényel. Értse meg mindenki, nem zsidóellenesség annak felismerése sem, hogy a magyarok közötti tudatos önvédelmi összetartás és önszerveződés minden formája kifejezetten létszükséglet.
Tetszik, nem tetszik, a rasszista vezetőket vissza kell szorítani, a pénzügyeket, a hírközlést, a kultúra irányítását ki kell venni a kezükből, s magyar kézbe adni. Szükség van a külpolitika átorientálására is. Akkor is, ha ezt antiszemitizmusnak állítják be és világgá kürtölik. Ha nem tesszük meg, sorsunk egyre rosszabbra fordul. A rasszista vezetők mindezt sohasem látják be, az egyenlőség megkövetelésében is antiszemitizmust látnak, s csakis előjogokban gondolkodnak. Sajnos, a legtöbbször sikerrel veszik rá e személetmódra a zsidóság józan tömegeit is. Ha kicsit is hajlandóak lennének tanulni a történelmükből, tiltakozniuk kellene mindez ellen, hiszen az ostor rajtuk fog csattanni. Ám ugyanolyan vakok, mint az őket szolgalelkűen kiszolgáló politikusaink. Pedig ez ahhoz hasonló vészes következményekhez vezet, mint hogy 1919-ben a harminchárom népbiztosból harminckettő zsidó volt, vagy a Rákosi-féle zsidó ötösfogat és az AVO bosszúálló rémtettei, ami 1956 egyik fő oka vol t akkor is, ha erre kevesen mernek még gondolni is. Mivel mindez nem csak magyarországi jelenség, félő, hogy a holokauszttal felérő tragédiát készítenek elő önmaguk ellen.
Közös érdekeink védelmében nincs hát helye a félmegoldásoknak, mivel a jelen helyzetet szentesítik, akármilyen demokratikus színezetben adják elő. A tiszteletnek, ha majd egyszer kölcsönössé válik, meglesz a létjogosultsága, de a megalázkodó nagylelkűség kölcsönösség nélkül bizony nem más, mint hazaárulás és nemzetvesztés.
Mindennek okán e kérdésben nem lehet lépésről-lépésre haladni sem, hanem megálljt kell parancsolni, majd törhetetlen következetességgel fel kell számolni a kikényszerített előjogokat. Az ország már rég rá van hangolódva a "Nem!"-re, de kormányaink félnek észrevenni. A Fidesz-KDNP-kormány remélhetőleg csatlakozik az ország hangulatához. E kérdésben még semleges sem lehet, hanem félreérthetetlenül a magyarság oldalán kell állnia. Azzal sem érvelhet tovább, hogy mindenki magyar állampolgár, akiket megvéd és egyenjogúnak tekint, mert a magyarok már nem egyenjogúak a saját országukban; védeni őket kell. Nem veszik, vagy nem akarják észrevenni, hogy a rasszista zsidó vezetők és szervezetek politikát, kultúrát, erkölcsöt diktálnak a kormány helyett, sőt a kormánynak is?! A választott vezetők nem hagyhatják, hogy a pók tovább szője a hálóját, amely elsőként az ő kezeiket bénítja le. Csak a vak nem látja, hogy Magyarországon második Izraelt szeretnének létrehozni. A két kormányzás közötti években Orbán Viktor kijelentette: "Aki nem áll ki semmi mellett, az előbb-utóbb elveszít mindent." Most ki kell állni, és tévedni tilos. A magyar megmaradás érdekében látni kell, hogy Tisza Kálmán óta a zsidó telhetetlenség és rámenősség mellett problémáink alapvető oka a magyar politikai tehetetlenség és behódolás. A zsidó felsőbbrendűség intézményesítésének folyamata azon a ponton van, hogy visszafordíthatatlanná válik. Ezért mellébeszélésnek, látszatintézkedésnek helye nincs.
Ha a helyzet magaslatán akarunk állni, mindenki felelősen és mélyen gondolja át a tennivalóit, mert HA E KÉRDÉST NEM OLDJUK MEG - KÖZÖS ERŐFESZITÉSSEL, EMBERSÉGESEN, DE MEGINGATHATATLAN KÖVETKEZETESSÉGGEL A MAGYARSÁG JAVÁRA - HIÁBA OLDUNK MEG MINDEN MÁS KÉRDÉST, AZ EREDMÉNYT MÁSOK FÖLÖZIK LE, S A MAGYAR MEGMARADÁS NÖVEKVŐ, DE LEHET, HOGY VÉGVESZÉLYNEK LESZ KITÉVE!
Szélsőség-e a szélsőség? A rendszerváltás óta körbejár két varázsszó, amelyekkel igyekeznek elhallgattatni bennünket: az antiszemitizmus és a szélsőség. Mindkettőt azok ellen vetik be, főleg a hírközlésben, de nem ritkán még az Országgyűlésben is, akik a nemzet érdekében szólnak. A jobboldali elhajlással nem vádolható politikusok, politológusok nem szűnnek meg elítélgetni a szélsőségeket. De bajban lennének, ha szabatosan meg kellene fogalmazniuk, mi a szélsőség. Honnan, mikortól, mettől, meddig, miben számít valaki szélsőségesnek? Kísérletet sem tesznek rá, pusztán dobálódznak e csodafegyvernek vélt kifejezéssel. A kormányon és ellenzékben egymást váltó pártok is sulykolják, hogy a Jobbik, illetve a Munkáspárt jobb-, és baloldali szélsőség, s mint ilyenek, elítélendőek, kirekesztendőek. Állításaik a nyilvánvaló célzatosságuk ellenére sem teljesen eredménytelenek. A tömegeket félrevezető propaganda-fogás eltereli a figyelmet a jobb- és a baloldal tévedéseiről. Miért lenne szélsőség az események b íráló taglalása; miért szélsőséges a párt, amely Magyarországon magyar akar lenni, vagy ki mer állni a munkavállalók érdekei mellett? A társadalom nem is tekinti őket szélsőségesnek.
Nincs arról szó, hogy közös nevezőre kellene hozni az egymástól ideológiai szakadékkal elválasztott két pártot. Bár gyakorlati szempontból nem állnak egymástól oly távol, mint gondolnánk. Ezen se szörnyülködjön el senki, hanem emlékezzen a lisszaboni szerződésre, a fiskális paktumra, amelyekre a Fidesz és az MSZP együtt szavazott.
A nemzeti érdekekért, illetve a nemzetrontó kisebbségek és beteges másságok ellen fellépő pártok, legyenek bal-, vagy jobboldaliak, nem minősülhetnek szélsőségesnek. Ezen az sem változtat, hogy egyik-másik bírálatuk súrolja a megfoghatatlan, s az antiszemitizmussal mindig rokonított szélsőség határait, hiszen mértéket nem ismerő eljárásokat bírálnak.
Mindennek okán nem engedhető meg, hogy a szélsőség jogi - azaz törvényileg büntethető - kategória legyen. A rasszista zsidó vezetők által kikényszerített vonatkozó törvényi rendelkezések önkényesen értelmezhetőek, magyar- és alkotmányellenesek. Mégis e kérdésben is hallgatólagos nagykoalíciós megértés-féleség van kialakulóban, sőt újabb magyarellenes megszorításokon tépelődnek. Lehet, hogy egyeseknek nem tetszik, de mind a MIÉP létrejötte, mind a Jobbik kialakulása belőle, nem véletlen, hanem a gyengülő magyar nemzeti önvédelem válasza az erősödő magyarellenességre, történelmi szükségszerűség.
A nemzeti oldalon szétnézve, akár az anyaországban, akár a szétszaggatott nemzetünkön belül, láthatjuk, a jobboldalnak vannak egyéniségei, akik államférfiakká válhatnának. Amennyire ez örvendetes, annyira elszomorító, hogy ritkán akad közöttük kettő, akik egyetértenek, s egymás mellett tántoríthatatlanul kitartva küzdenek. Ebben része van az ellenfél mesterkedésének is, de ez sem mentség. Ellenkezőleg, nagyobb összetartásra kellene sarkallnia őket. Ám nem ez történik, ahogy az MDF története is mutatja, amely csak a megalakulásakor állt a helyzet magaslatán. Vagy közelmúltbeli példa: ha elismert magyar indíttatású újságíró leírja, hogy a Jobbik a kormány elleni gyűlöletkeltésben "versenyt fut a magyarországi balliberális bandával", akkor bizony sok kérdőjel merül fel. A jóhiszeműség vélelme a Jobbikot is megilleti, akkor is, ha a javaslatait, akcióit körültekintőbben kellene előkészítenie, partner- és kormányképesebbnek kellene mutatkoznia. Kinek jó, ha a jobboldali erők e gymásnak esnek? Ha a vita tárgyilagos egyeztetés helyett néha oly elemi erővel és vádaskodó hangnemben folyik, hogy messze túllépi a tisztázás szándékát? Nos, válaszolják meg a klasszikus kérdést: Cui prodest?
Miért van, hogy két jobboldali párt, a Fidesz-KDNP és a Jobbik, ellenfelek, s nem keresik, ha nem is a kritikátlan, de mégis az együttműködés lehetőségét, holott magától értetendő lenne? Itt valami nincs rendjén. Párbeszéddel csillapíthatnák mindazt, amit egymásban elutasítandónak vélnek. Kívülről úgy látszik, a fő ellentét a zsidó nyomulás és a földtörvény értékelésében van közöttük. Azt ugyanis nem hihetjük, hogy naivan beugranak az antiszemitizmus és a szélsőség alaptalan vádjának Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a rasszista zsidó lobby által szervezett külföldi nyomás. A politikusoknak számításba is kell venni a körülményeket, de nem annyira idomulniuk kell hozzájuk, mint alakítaniuk kell őket. Nem szabad kényszerhelyzetet látni ott, ahol nincs. Üdvözlendő a reálpolitika, de az ország érdekét az egyformán értelmezett, a nemzeti szuverenitás védelmében minél nagyobb egységben megvalósított politika szolgálja. Ha szavakban magyar érdekeket védelmező két párt k özött folyamatos nézeteltérések keletkeznek, bár egyikre sem szívesen mondjuk, hogy téved, csak az egyikük értelmezése lehet helyes. Ha ténylegesen a nemzeti érdekeket követik, nem állhatnak egymástól oly távol, hogy a hatalmon lévő közigazgatási és jogi eszközökkel akadályozza a másikat, a másik pedig megkérdőjelezze az egyik indíttatását és céljait. Márpedig, sajnos, ez történik, s ezáltal fennáll a veszélye, hogy velük együtt, de miattuk a nemzet ismét történelmi pillanatot szalaszt el.
A másik "szélsőség" a Munkáspárt. Az egyedüli igazi baloldali párt, s az egyetlen nem polgári párt, azaz más társadalmi rendszer híve. A többi szereplő a kapitalizmus híve. A Munkáspárt rá is mutat, éppen ezt manipulálja Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy, amikor folyvást "Orbán-rendszerről" beszél, holott nem az van, hanem kapitalizmus, és problémáink ebből adódnak, sőt az "Orbán-rendszer" még igyekszik is enyhíteni ezeken. A Munkáspárt vitázik azzal a nézettel is, hogy a múlt rendszer juttatta az országot a nagytőke és a monopóliumok kezére. Ismeretes, hogy ezt Fekete János alapozta meg, akit a politikai irodalom soha nem kommunistaként, hanem zsidó bankárként említ. A folyamat a rendszerváltás utáni kormányok alatt sem kommunisták, hanem közismert zsidó személyek vezénylete alatt mélyült el. Ezt kellene kimondani. A tényből, hogy egyikük-másikuk érdekből, de nem meggyőződésből tagja volt az MSZMP-nek, vagy a KISZ-nek, nem vonható le a fenti következtetés. Legfeljebb az, h ogy ők személyesen köpönyegforgatók. Nincs és ne is legyen jövője annak a politikának, amely fél kimondani még a múltbeli közismert igaz tényeket is, hanem részigazságokat általánosít, és mai szemmel láttat.
A Fidesz-KDNP-nek a kétharmad mellett - főleg annak esetleges hiányában - megbízható szövetségesek kellenek. Amennyiben nem gondolkodik nagykoalícióban, vagy nem kényszerítik rá, ami jelenleg nemzeti tragédiával érne fel, ilyeneket csak a Jobbikban és a Munkáspártban találhat. Találhatna, de nem keresi, pedig hasonló pártok nem egy tőkés országban parlamenti pártok, és ettől még a kapitalizmus nem dől meg. A "szélsőséges" Jobbik és a Munkáspárt a
szociális követeléseket harcosabban képviselik, egyes eseményekről ők mondják ki az igazságot, ami tettekké válhat.
A Jobbik és a Munkáspárt joggal utasítja vissza a szélsőséges minősítést, bár nincs rá különösebb szükségük, hogy reagáljanak e vádaskodásra, mivel politikájuk önmagáért beszél. A magyar érdekek és értékek, a munkavállalók jogainak védelme, közüzemi szolgáltatások árainak csökkentése, munkához való jog, közmunka, adósságplafon, bankadó, közvagyon gyarapítása, stb. az ő jelszavaikban, programjaikban szerepel. Ezek egy részét a Fidesz is átvette. Egyes céljaik tehát nem állnak ellentétben. Hangsúly esik a hosszú időn át tanúsított következetességükre is, ami önmagában cáfolja a szélsőség vádját. Fogalmazási, időzítési melléfogásaik akadnak, de láthatólag mentesek a korrupciótól, s nem ragadtatták magukat embertelen cselekedetekre, mint a baloldal mostanában feltűnt harsánykodó pártocskái.
Talán nem is tudatosult eléggé e pártokban, hogy hatalmas előnnyel rendelkeznek: jóval szélesebb tömegeket szólíthatnak meg, mint az LMP, DK, vagy akár a nagyobb pártok: a Jobbik főként a nemzeti érzelmű magyarságot, a Munkáspárt főleg a dolgozó rétegeket, és szócsöve lehet szakszervezeteknek is. Elvben tehát nagy a potenciális társadalmi bázisuk, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a magukat baloldalinak feltüntető, de a tőke védelmezőjévé felcsapott pártok és szaporodó pártocskák egészséges nézeteket valló tagságának nem jelentéktelen része csendben, de szemben áll az elidegenedett pártvezetéseik politikájával, s nem kizárható, hogy hajlandó más pártokra szavazni.
Akármerről közelítjük meg a kérdést, megerősödik a vélemény, és ez meg is fogalmazható, nem azok a szélsőségesek, akikről ezt hazudják, hanem akik másokat annak minősítenek.
(...) 
