Ezek az ufi reakció mandiner maradtak neokohn banda, rendületlenül hazudnak, cionista oroszfób stumpf nem sváb. Lovas Istvánnak igaza van és rendkívül türelmes ezzel a megélhetési tényferdítővel. Ez is fideszes és stumpf, de nem a volt képviselő hanem újságíró és a
mandiner.hu főszerkesztője. Még egyet, hadd vuduzzam őket : mandiner.blog. seo powa :P ;)
Az egyrészt - másrészt magyarázkodás, liberális irányba részrehajló sumákolás ami jellemző volt rájuk mindig is! Minden Jobbik elleni gyalázkodós postot felszavaznak a fideszdsz felszopói a mandineren, ha véletlen megjelenhet ott egy Jobbikos közleménye, azt meg lepontozzák. :3
Csak azt a világpolitikai tényt ismeri be andrás stumpf, amit már lehetetlen lenne tagadni, mert akkor ugyanott állnának a Putyinozással mint fodor gabika, az együtt párt, vagy a déká. De köztük a különbség valóban csak látszólagos, a fideszes liberális se különb liberális.
http://lovasistvan.hu/2016/11/29/nagyon-szabadon-a-sajtoszabadsagrol-es-a-propagandarol/ä
Nagyon szabadon a sajtószabadságról és a propagandáról
Lovas István2016. november 29. Exkluzív, Uncategorized
Exkluzív interjú Stumpf András újságíróval, a Mandiner.hu főmunkatársával
Mottó balliberális forrásból:
„Ha tilos hazudni, vége a sajtószabadságnak"
(Abe Rosenthal, a New York Times volt főszerkesztője a Magyar Narancs című hetilapnak 1994. augusztus 4-i interjújában)
– Beszélgetésünk idejére szundikálni engedhetjük a sajtóra kényszerített, közismert tilalomfákat és tabukat?
– Természetesen, de előre szólok: valószínűleg nagyon sok mindenben nem lesz azonos a véleményünk. Mondjuk épp ettől lehet izgalmas ez a beszélgetés.
– Az Európai Parlament szerdán kommunikációs stratégiai jelentést szavazott meg „A harmadik felek által kifejtett EU-ellenes propaganda ellen". A jelentés két ilyen „harmadik felet", az orosz és a terrorista Iszlám Állam propagandáját veszi célba. Vlagyimir Putyin orosz elnök erre úgy reagált, hogy e jelentés a „nyugati demokrácia felfogás politikai szétesésének jele. Melyiküknek ad igazat?
– Először is: ne tegyünk úgy, mintha nem létezne Putyin által tudatosan működtetett orosz propaganda. Létezik befelé is, amit gyönyörűen mutatott nemrég, hogyan emlékezett meg az orosz állami média a magyar 1956-ról. És létezik kifelé is: ma már nyilvános, hogy milyen mértékben szaporodtak el az orosz propagandát, dezinformációkat terjesztő oldalak 2014-től Magyarországon is. De hogy ezek ellen az Európai Parlament irányelveivel lehetne küzdeni? Ne szórakozzunk már. Ha eddig e „propagandaelhárításon" dolgozott 11 diplomata, és most fog dolgozni 22, akkor ennek se teteje, se súlya. Nem látom tehát a sajtószabadság végét attól, hogy az EP – szokásához híven – irányelveket fogadgat el, amelyek által megpróbálja saját magát fontosnak és világpolitikai tényezőnek feltüntetni, miközben nem az. Ön szerintem ezt jóval súlyosabb dolognak látja, mint amilyen az valójában.
Nyilván kínos egyetérteni az orosz elnökkel és az orosz kormánnyal, amely az ügyben az ENSZ-hez, az EBESZ-hez és a most hallgató nyugati újságíró szervezetekhez fordult, de a tévedés joga mindenkié. Nyilván azoké is, akiket itt „civil szervezetek" Putyin ügynökeiként feketelistáznak.
– Kétségtelen, hogy sokakra ráfogják ezt akár ok nélkül is. Hadd mondjak egy saját példát. 2013-ban éppen Washingtonban voltam, amikor a szíriai balhé új állomásához ért. Attól, hogy úgy láttam és ma is úgy látom, hogy abban a kérdésben Putyinnak volt igaza, Obama meg katasztrofálisan reagált, még nem lettem orosz ügynök vagy Putyin propagandistája. Ettől még ne tagadjuk le, hogy vannak, akik azok. A putyini propagandagépezet nagyon is jól működik. Magyarországon kifejezetten szélsőjobbos, olykor a Jobbikhoz vagy más szélsőjobbhoz köthető személyek pénzelésével, aktív kapcsolattartással…
– Azért konszenzus van arról, hogy Brüsszelben is a félelem nem a mi hírportáljainktól, hanem a 700 milliós nézettségű Russia Todaytól és a 21 nyelven híreket közlő Sputnik News hírügynökségtől és rádiótól jön. Felettébb érdekes, hogy ettől az EP-stratégiai jelentésről való híradástól a sajtószabadságról naponta többször író nyugati média úgy próbálta távol tartani magát, mint ördög a tömjénfüsttől. A hazai sajtó is. Miért?
– Nem logikus azt feltételezni, hogy a hallgatás tudatos volt. Ha tényleg kézi vezérlésről lenne szó, nem az lett volna elvárható, hogy főcímmel hozzák ezt? Úgy, hogy az Európai Parlament végre döntést hozott a gonosz oroszok és a gonosz Iszlám Állam ellen? Szerintem egészen egyszerűen nem annyira fajsúlyos a dolog, hogy címlapokat érjen. Még egyszer: az EP nem kötelező, ilyen-olyan tartalmú irányelvet fogad el arról, hogy milyen stratégiai kommunikációt kellene követni… Mérsékelt izgalmi állapotba sem kerülök ettől.
– Tényleg nem hír ez? Hiszen egy olyan hatalomnak az elnöke, mint Oroszország, vette a fáradságot és megszólalt? Így sem ért volna meg két sort?
Ön például hozott róla a blogján elég sokat. Ami remek. Ha lesz még ennek olyan folyománya, ami érdekes, akkor egészen biztosan mi is hozunk róla. Csak ugye eddig ez egy állásfoglalás, kinyomtatták egy papírra nyilván, amely egyelőre esetleg arra lehet jó, hogy valaki kitörölje vele az ülepét.
– Két kérdés teszek fel, de nyugodtan adhat rá egy választ: az elmúlt hat évben mindaz, amit a nyugati sajtó írt Magyarországról, azt diktatúrának nevezve, ahonnan hiányzik a sajtószabadság, a jogbiztonság, ahol nacionalista idegengyűlölő antiszemiták rohangálnak felé és alá, az igazság vagy propaganda? És az, hogy Orbánt Putyinhoz, Erdoganhoz, Mussolinihez, sőt Hitlerhez hasonlítják?
Ez abszolút propaganda, és ezek azok a dolgok, amelyek ellen egyébként az elmúlt több mint hat évben felemeltem a hangomat. Elég sokat kardoztam miatta nyugati kollégákkal. De ez esetben más a propaganda oka. Nem valamely központi utasítás. Azért írnak így, mert gyakran amolyan papként tekintenek magukra, a demokrácia papjaként, akinek prédikálnia kell a jót és elítélnie a rosszat – amelynek természetesen birtokában is van – ahelyett, hogy tudósítana. Úgy érzik, „a történelem jó oldalán" ők állnak, a liberális progresszió, aki meg másként gondolkodik, az fasiszta. Szexista. Lényeg, hogy erkölcsi nulla. Az viszont, ha hazudnak Magyarországról, azt fasizmusba sodródó diktatúrának ábrázolják, nem azt jelenti számomra, hogy akkor cserébe szeressük az orosz propagandahazugságokat. Amelyek ráadásul szervezettek. Szentpéterváron konkrétan van egy ház, amelyben putyinista trollok fizetésért írják a kommenteket.
– Azért egyszer érdemes lenne összehasonlítani mondjuk az elmúlt két hét teljesítményét egyik oldalon az RT és a Sputnik esetében, másik oldalon a VOA, a Deutsche Welle, a BBC, stb. között.
Médiaelemzők majd biztosan megteszik, vagy az, akinek ilyesmire van ideje, ilyesmihez kedve. Nekem nincs. Egyébként pedig: a magyar kormány is kikérte magának az ellene irányuló hazugságokat. Hányszor mondta el akár Orbán Viktor pénteki rádióinterjúiban, akár más vezető fideszes politikus, hogy hazudnak rólunk, kikérjük magunknak, mondjuk külügyminiszteri szinten is? Sokszor. Abban tehát továbbra sem látok problémát, ha egy parlament, legyen az akár Brüsszelben, szóvá teszi az ellene folytatott szervezett hazudozást. Az EP konkrétan az orosz propagandát.
– Akkor emeljük egy szintre a párhuzamot, illetőleg annak hiányát. Ha holnap a magyar parlament úgy döntene, létrehoz egy szervezetet, amely kiszűri az ilyenfajta nyugati propagandát és „civil szervezeteket" bízna meg azzal, feketelistázzák az e médiumokat hazugságokkal tápláló, véletlenül kivétel nélkül közpénzen élő hazai balliberálisokat, megjelölve, melyik Merkel kancellár, melyik Hollande francia és melyik Obama amerikai elnök ügynöke, miként reagálna erre „Európa"? Miként reagálna Washington és az nyugati média? Hallgatna, mint az Európai Parlament most hozott, szólásszabadságot alapjaiban korlátozó célzó döntéséről?
Oroszország nem tagja az Európai Uniónak és így az EP-nek semmilyen ráhatása nincs arra, hogy a Russia Today vagy a Sputnik News mit hoz le. Ezt értse meg. Ezért aztán teljesen indokolatlan a sajtószabadság sérelméről beszélni ebben az esetben. A megoldás persze nem az EP falain belül van. Sokkal inkább olyan szerkesztőségekben lenne, amelyek nem fogadják be az álhíreket – jöjjenek azok Keletről vagy Nyugatról. A Facebook persze alapprobléma ebből a szempontból. Ugyanolyan erővel hasíthat rajta egy álhír, mint a valódi.
– Én rossz előjeleket is látok. Amikor brüsszeli tudósítóként mintegy négy évvel ezelőtt megkérdeztem Neelie Kroes, a Klubrádióért reggeltől estit magát naponta halálra aggódó, mint most kiderült, a velejéig korrupt digitális biztost, vagy Catherine Ashton uniós külügyi főbiztost, miért nem lépnek fel, amikor a britek, a németek, a franciák, a spanyol gyors egymás után tiltják be és vetetik le a műholdakról az iráni Press TV adásait, szóvivőik azt hebegték, hogy „az nemzeti hatáskör". Ilyen lépések kizártak a jövőben a Russia Today-jel szemben? Vagy netán megkérnek szállodákat, hogy a CNN, a Bloomberg és a BBC nyújtotta kínálatukat ne fokozzák „propaganda" adókkal?
Én nem láttam ebben javaslatban semmilyen efféle konkrétumot, egyébként pedig annak a pártján állok, hogy lehessen nézni mindent. Csak az lenne fontos, hogy be tudjuk mutatni, mi az, ami alátámasztható és mi az, ami nem. Utóbbira is volt példa azért a Russia Todayban is. Amikor azt közvetítették, hogy Svédországban migránsok erőszakoltak svéd lányokat, aztán kiderült, hogy osztálykirándulás volt. Németországban szintén volt tavaly egy vonatállomáson egy ilyen erőszakoskodós kamutörténet orosz forrásból… Vagy a magyar tankügy. A tiltás viszont nem frankó. Már csak azért sem, mert ha valamit betiltanak, azonnal szexivé válik, és mindenki arra gondol: ott van az igazság, hiszen el akarják titkolni!
– Mi lenne, ha az Orbán-kormány megvalósítaná azt a receptet, hogy „kövess el mindent, amivel vádolnak", és például az Erdoganhoz hasonlóan az őt bíráló újságírókat bebörtönözné? Az EU migránsszerződést kötne velünk vagy, ellenkezőleg, életbe léptetnék a „nukleáris opciót" és megvonnák szavazati jogunkat?
Remélem, megvonnák a szavazati jogunkat. Abban talán megállapodhatunk: nem volna jó, ha nálunk is bebörtönöznének újságírókat azért, mert nem értenek egyet a hatalommal, meg vernék őket, mint Erdogánéknál. Nyilván nyugatabbra vagyunk és másak a civilizációs normáink. Nálunk pénzzel szokás megoldani a dolgot. Állami pénzek csorgatásával a baráti lapokba. Ez némileg civilizáltabb megoldás, a törököknél meg ugyanezt gumibottal intézik el. Ha nálunk történne ilyen, tekintve, hogy az EU tagja vagyunk, teljes joggal és helyesen sipákolna Brüsszel, vagy, ahogy fogalmazott, vetné be a „nukleáris opciót". Megérdemelnénk. De inkább hagyjuk ezt a „mi lenne, ha"-játékot és egyáltalán ne hasonlítsuk magunkat Erdogan Törökországához.
– 6 éve olvasunk és hallunk a nyugati sajtóban a hazai balliberális sajtó szörnyű helyzetéről. Itt, ahol, állítják, félelmükben öncenzúráznak az amúgy rettenthetetlen balliberális újságírók. Ön szerint közép-ázsiai médiadiktatúra az olyan ország, ahol a Népszabadság megszűnése után is a kormányellenes lapok együttes példányszáma jóval meghaladja a kormánypártiakét? A hetilapok terén még óriásibb az ellenzéki lapok fölénye. Elég elmenni egy benzinkúthoz megnézni a politikai hetilapokat. De említhetjük az RTL Klub + ATV + Hírtévé nézőszámarányát a kormánypárti tévékhez.
Ha most lapokról beszélünk, egyértelmű baromság olyan túlzásokba esni, ahogyan ezek szoktak regélni a magyarországi sajtószabadság megszűnéséről. Jól tudjuk, hogy szerintük az már 2011-ben megszűnt a médiatörvény elfogadásakor, amikor fehér címlapokkal jelent meg a Népszabadság, és Brüsszelben meg Strasbourgban felállva mutogatták az Európai Parlamentben. Ez persze felvet egy-két problémát: ha már akkor megszűnt, akkor hogy tudott most megszűnni? Vagy volt egy pillanat 2011 és 2016 között, amikor helyreállt? Ha igen, arról mindenesetre elfelejtettek írni. Logikailag tehát van itt egy kis bökkenő. A helyet vizsgálata viszont nem vet jó fényt a kormányra. Ha azt nézi meg, milyen pénzből működnek ezek a lapok. Államiból. A teljesítmény nem számít, biznisznek így is jó, hiszen az állami reklámköltések a laptulaj zsebében landolva veszítik el közpénzjellegüket. A Népszabadságból eközben több fogyott mint az összes többi politikai napilapból együtt de nem kapott állami hirdetést, bele is döglött. Ha a Magyar Idők nem kapna, holnap nem tudna megjelenni. Ilyen egyszerű ez. Tehát nagyon torz, nem valódi piac ez itt.
– Mennyi állami hirdetést kaptak Horn idejében a jobboldali lapok?
Hát bizony, bizony. Ha azt felveti, hogy Horn idejében miért nem sipákolt Európa; hogy miért Németh Péter volt a vezetője a Magyar Nemzetet tulajdonló társaságnak is, és miért nem volt önálló ellenzéki sajtó, akkor az teljesen jogos felvetés. De ugye a Horn Gyula-i rendszer nem etalon?
– De beszélhetünk a Medgyessy-Gyurcsány korszakról is. Amikor a Magyar Nemzetnek egyik napról a másikra kellett más nyomdát keresnie, vagy kiadták a nagy cégeknek, ne hirdessenek e lapban. Csak hogy egy példát említsek a nagyon sok közül.
Igen, ezek mind undorító példák, csakhogy ha ezt így gondoljuk, aligha mondhatunk mást a mai helyzetről. Már ha következetesek szeretnénk maradni. Egyetlen más módja van még ennek: ha azt mondjuk, hogy az is rendben volt, a Horn-időszakban, meg ez is rendben van, mert a hatalom természete ilyen, aki győz a választáson, az rátenyerelhet bármire. Nos, én nem gondolom így. Politikai szempontból ráadásul nincs is sok értelme állami pénzből propagandát összehozni, a teljes sajtópaletta ellenőrzésére törekedni. Gondoljunk csak bele: 1998-ban a Fidesz győzött. Nagy sajtóellenszélben. 2010-ben sem tulajdonolta a médiát, aztán kétharmaddal nyert. Vagy nézze meg most Trump példáját. Csaknem totális médiaellenszélben győzött.
– A területileg iszonyatosan nagy Kanada jó részén – és most nyilván nem a nagyvárosokról beszélek – csak a vérballibeárlis közszolgálati CBC fogható. Amely ugyanazon a „frekvencián" mozog, mint Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, aki Obamával együtt méltatta a most meghalt kubai szörnydiktátort, Fidel Castrót. Kanadában ezek szerint médiaterror van és megengedhetetlenül manipulálják a választókat?
Igen. Az, hogy Kanadában a Trudeau-féle liberalizmust, nálunk pedig a Fidesz-politikát nyomják keményen „közszolgálatilag", csak tartalmi különbség. Ma már persze az internet eléggé elterjedt, tehát az információhoz hozzá lehet jutni, de a sokoldalú, pártatlan közszolgálati média éppen azért lenne fontos, hogy ne mindenkinek magának kelljen keresgélni. Meg azért, hogy ne essenek az álhírek csapdájába tömegek. Márpedig beleesnek, hiszen nincs mindenki által megbízhatónak vélt forrás. Az lenne a közmédia dolga, hogy az legyen.
– Ha megkérdez az utcán ötven embert, milyen véget ért a MIÉP Pannon Rádiója, mit fog mondani az óriási többség? Szemben az „olvasók által szerkesztett" Wikipédiával, amely egy szóval nem említi a tényt, hogy a Hírközlési Felügyelet karhatalmi segítséggel elszállíttatta a rádió adóberendezését. 2002 decemberében az akkor még radikálisan jobboldali Jobbik közleményben a demokrácia felszámolásaként és a szólásszabadság lábbal tiprásaként értékelte, hogy kommandósok szállták meg az adót és az adóberendezést elvitték. Akkor a nyugati sajtó egyetlen szóval nem említette az ügyet. Úgy hallgattak, mint most az említett EP határozatról. Szabad a nyugati sajtó?
Ideológiailag nagyon erőteljesen befolyásolt. És hát igen… Szabad-e? Részben szabad. A tulajdonosának érdekeitől például természetszerűleg sosem lehet független egyetlen sajtótermék sem.
Jeleznie kellene a Freedom House-nak, hogy minősítse le értékelésüket…
Hajrá! Tökéletes szabadság tehát itt, a lovasistvan.hu-n van. Azt ír ide, amit akar. Ha én csinálok egy stumpfandras.hu-t, akkor ott is tökéletes szabadság lenne, azt írnék, amit csak akarok.
Ezt a mi esetünkben elhiszem, de hadd ne higgyem el nagyon sok blog esetében.
Hogyne. Egy csomó blog esetében nem tudni, ki van a hátterében. Vagy ha tudni lehet, hát azt is, mire van fenntartva. Ha megnézi mondjuk a Budapest Beacont például, amely Richard Fieldé, remek propagandát talál ott: arra van, hogy a magyar kormányt és az országot üsse-vágja, ahol éri. Field azért fizet. Putyin meg azért, hogy legyen egy kis bizonytalanság Európában, és hogy legyen gyenge a demokrácia. Épp a múlt héten találkoztam egy finn újságírónővel, Jessikka Aróval, akire rászálltak a fizetett putyinista trollok, amit gyönyörűen dokumentált. Szépen szétverték a karakterét a nyilvánosságban, csak azért, mert ruszki ügyekről írt.
– A totálisan Hillary Clinton mellett kampányoló amerikai és a teljes nyugati fősodratú média azt fújta, hogy Putyin avatkozott be az amerikai választásokba, Trump mellett. Olyannyira, hogy a Washington Post egyik álhírében azt állította, a New-yorki szeptember 11-i megemlékezést rosszulléte miatt otthagyó Clintonnét Putyin mérgezte meg. Most Merkeltől halljuk félelmét, hogy Putyin a német kancellárválasztásokba, Hollande-tól pedig hogy a francia elnökválasztásba szól majd bele. Határtalan a politikai haszonszerzés, a fegyvergyárosok érdekében az égig növelt irracionális, russzofób paranoia? Önök ebbe bele kívánnak állni?
Putyin nyilván beavatkozik. Szokása, ha lehetősége van rá. Lásd: Krím. Persze azért némileg fura nekem, amikor Merkel Putyintól fél, miközben az Északi Áramlattal meg egyéb kétoldalú megállapodásokkal kölcsönösen előnyös helyzeteket igyekezett teremteni kettejük között. Tehát miközben nyomja a nyugati világban trendi dolgokat, közben azért akkorákat üzletelt Putyinnal, mint senki más. De hogy visszatérjünk az amerikaiakra: abban teljesen igaza van, hogy amit az amerikai fősodratú média művelt a kampányban, kritikán aluli volt. Ráadásul utólag már el is ismerték: még a New York Times és a Huffington Post is kijött némi bocsikázással, hogy hát igen, nem tudósítottunk, hanem azt írtuk, hogy minek kellene lennie. Ahelyett, hogy azt írtuk volna le, ami van. De most ígérjük, hogy ezentúl a szakmának megfelelően fogunk írogatni.
– A NYT-t olvasva jelentem, a bocsánatkérés után semmiben nem változott az ottani újságírás.
Egyébként logikus, hogy nem is fog: a legnagyobb ellenzéki lappá válva a New York Times-nak úgy lesz több előfizetője, ha a sok demokrata, aki ma Kanadába akar emigrálni, sajátjának érzi, aztán inkább mégis otthon marad és elolvassa a napi anti-Trump cikkét.
– Mihez kell a mai nyugati sajtóban nagyobb bátorság: azt állítani, hogy Magyarországon diktatúra van, vagy India, Izrael, Marokkó – a három gyarmattartó – vagy Mexikó demokratikus voltát megkérdőjelezni? Ahhoz, hogy mi is az említett országokhoz hasonlóan tabutémák legyünk az kellene, hogy visszavegyük a Felvidéket, kis népirtást végezzünk ott a szlovákok között, bevezessük a kasztrendszert, vagy, hogy mexikói példára a rendőrség a bűnözőkkel kart-karba öltve működjön, újságírókat lőve le, diákokat szállító buszokat véve gyilkos tűz alá?
Nem javasolnám, hogy ilyen irányba mozduljunk el. Másrészt nem árt ezeknek a helyeknek a földrajzi fekvését is megnézni. Mi itt vagyunk Európában, tagjai vagyunk az Európai Uniónak, a többi említett ország nem tagjai. Ahhoz egyébként semmilyen bátorság nem kell, hogy egy országról leírja bárki: az nem demokrácia.
– Éppen ezért furcsa, hogy naponta olvashatjuk: a populista, nacionalista és a mantra többi része Magyarország veszélyezteti az EU-t, stb…
…De ez logikus, mert nyugodtan belénk törölheti a lábát, aki meg akarja mutatni magáról, hogy ő maga mekkora rohadt nagy demokrata. Annak nincs jobb célpont, mert Orbánnak tényleg vannak necces húzásai, ráadásul tálcán kínálja a lehetőséget, amikor arról beszél, hogy az illiberális demokráciamodellt akarja követni, olyan modelleket, amilyen India meg Oroszország. Putyinba belerúgni ugyanakkor kockázatos, mert lehet, hogy bizniszelni kellene vele. Mégiscsak tényező. India is. Magyarországba sokkal könnyebb. Egyébként az állítólagos öncenzúrán is jókat szoktam mulatni. Már amikor kormányellenes lapok újságírói beszélnek ilyesmiről. Tökéletes abszurd. Ha ellenzéki lapnál írsz és leírod, hogy itt diktatúra van, a főszerkesztő megsimogatja a fejedet. Egy ellenzéki lapnak ugyanis ez az iránya. Azért veszik az olvasói. Hogy üsse a kormányt. Ebben nemhogy kockázatvállalás nincs, de éppen hogy a dolgát végzi a kolléga és dicséretet kaphat érte maximum.
– Hogyne. Sok mítosz veszi körül a balliberális újságírókat. Mint az, hogy ők szegények szenvednek attól, amit kérdeznek, vagy írnak. Ön szerint mi érne egy balliberális újságírót egy együttérző mosolyon kívül, ha Lázár Jánosnak az amerikai külügyminisztérium vagy az Európai Bizottság sajtótájékoztatóit fényévekkel megelőző nyitottságú heti sajtótájékoztatóján azt kérdené, mondja, miniszter úr, mikor lövik már ki a Holdra az MNB elnökét?
-Semmi. Soha senkinek nem lesz egy kérdéstől baja. Mondjuk a Népszabadság ügy után azért egészen más megvilágításba került a történet. Lehet, hogy nem lesz baja attól, ha kérdez, csak az is lehet, hogy kiéheztetik, felvásárolják a lapját, a kiadót meg azután odaadják a kormány emberének…
-De minden mítosszal szemben és annak ellenére, hogy ezt soha, senki nem említi, nem nagyon kockázatos egy jobboldali újságírónak kínos kérdést feltennie? Mi lenne a következménye egy jobboldali újságíró pályájára, ha ugyanott azt kérdezné, miért az a volt Demszky-rajongó Such György az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, aki a 2006 őszén a magyar polgárokat félig agyonverő rendőröknek és áldozatainak helyt adó Magyar Rádiónak volt akkor az elnöke? Vagy hogy miért még mindig azon Handó Tünde az Országos Bírói Hivatal elnöke, aki sorra nevezte ki a legvéresebb gyurcsányistákat kulcspozícióba, mint Fazekas Sándort, aki a PKKB elnöke volt akkor, amikor a 2006-osok ellen futószalagon indították a gyalázatos rögtönítélő eljárásokat, Handó pedig a Fővárosi Törvényszék elnökévé nevezte ki? Vagy a Galamus.hu ultraballiberális portált indító, a bírói magatartási kódexet felrúgva az akkori fennálló hatalom érdekében ítélkező Cserni Jánost, akik és társaik mai vezető bírósági ténykedésük eredőjeként az ország jobboldali többségét és magát a kormányt is felháborító ítéletek sora születik? Mi érné az ilyen kérdést feltevő jobboldali újságírót?
–Attól függ, hol dolgozik. Ha a kormány által alapított friss médiumok egyikénél, lehet, hogy azonnal kirúgnák, hiszen nem ezt a feladatot szánják ennek a portfóliónak. Szóval ha van, aki kockáztat valamit egy mégoly jogos, kormánynak kellemetlen kérdéssel, az éppen az a kolléga, aki mondjuk a Magyar Idők belpolitikai rovatában dolgozik. Persze ez sem ilyen egyszerű: kormánypárton belüli törések, érdekellentétek miatt simán jöhet kínos kérdés adott esetben Lázárnak, más esetben Rogánnak például, ebből a körből is. Amúgy sem rossz egyébként a helyzet: a G-nap után ellenzéki lett a Simicsa-birodalom, ettől még a régóta ott dolgozók nem lettek kevésbé jobboldaliak. Szerető Szabolcs, mondjuk. Ő például, ha akar, most elmehet a Lázár-infóra és ha érdekli, megkérdezheti ezeket nyugodtan. Tíz éve is azt képviselte, hogy a rendőrterror brutális és elfogadhatatlan volt, biztos vagyok benne, hogy ma is így gondolja.
Miért nem tart a kormány egy balliberális újságíró kérdésétől és miért tart nagyon valóban jobbról jövő kritikus kérdésektől? Mint például attól, hogy az eredményeit tekintve, nem lett volna jobb a holokauszt emlékévre költött összegeket a ferihegyi halálút kibővítésére költeni, főleg a vizes EB előtt?
Ez mondjuk az én kategóriáim szerint nem jobbos, hanem tipikusan szélsőjobbos felvetés, hiszen miért pont a holokauszt-emlékév pénzeiről van szó? Ha a halálút felújítása a fontos, meg az ahhoz hiányzó pénz, ennyi erővel említhetnénk az '56-os emlékévet is, vagy a városligeti projektet, mint lehetséges fedezetet. A lényegi kérdésre meg annyit tudok mondani: a balliberális újságíró a kormány számára amúgy is ellenséges közeg, s mint ilyen, a helyén van. Úgyis támadni fogja, az a dolga. A jobboldalról jövő kritika már veszélyesebb, hiszen egy a tábor, egy a zászló, ugye. De azért ez sem annyira brutális. Amikor a fideszesnek minősített Heti Válasznál dolgoztam, simán megizzaszthattam jobboldali politikusokat interjúban – és nem rúgtak ki.
– Nem szélsőjobboldali, csak szokatlan, mert a balliberálisok stadionoznak… Néha érdemes áttörni a mantrát. Végül, nem gondolja, hogy a kormány miután igen helyesen meghirdette a keleti nyitás politikáját, akkor azt ki kellene sürgősen terjesztenie a közszolgálati médiára is? Vagyis hogy például a Magyar Televízió ne csak a CNN-től, a BBC-től és a Reutersből vegyen át anyagokat, hanem a mondjuk Russia Todaytől is? Akkor például a magyar nézők tudnák, milyen tomboló migránserőszakra, a migránsokat vendégül látó olaszok lefasisztázására került sor csütörtöktől e vasárnapi beszélgetésünk pillanatáig Torinóban.
Megvan a lehetősége mindenkinek, beleértve az MTI-t, hogy a Russia Todaytől és a Sputnik Newstól vegyen át anyagot. Nem tilos. Nálunk a Mandinernél, ahol elég fiatal gárda van, most éppen nincsen oroszos, de hát ezeket angolul és más nyelveken is lehet olvasni. Azért a Reutersnél viszonylag ritkán fordul elő, hogy teljes baromságot adnak le vagy kifejezetten célzott propagandát erőltetnek, az alapdolgok stimmelni szoktak, tehát hogy mikor, hol, ki kivel mit csinált. Ha valamilyen hír csak orosz forrásból érhető el, azzal azért nem árt óvatosabban eljárni, több helyről is megerősíttetni. Gondolom, a torinói őrjöngés például ott kell, hogy legyen például az olasz lapokban…
– Hogyne. Ott is van. A La Stampában, a Libero Quotidianóban…
Jó. Akkor ez hírértékű. Ha megnéztem és tényleg az, be is ajánlom majd a migrációs aloldalunkra…
Az EU A SAJTÓSZABADSÁG ELLEN
Lovas István2016. november 28. Publikációk
Előre a zavarás, letiltás és megbélyegzés útján!
Az Európai Parlament szerdán 304 szavazattal, 179 ellenszavazattal és 208 képviselő tartózkodásával fogadott el egy uniós stratégiai kommunikációt „A harmadik felek által kifejtett EU-ellenes propaganda ellen". A jelentés két ilyen „harmadik felet", az olyan orosz állami globális hírforrásokat és az Iszlám Állam propagandáját veszi célba.
Azaz a Russia Today tévéhálózatot és a Sputnik News hírügynökséget egy nevezőre hozta a terrorista Iszlám Állammal.
Putyin orosz elnök még aznap a „nyugati demokráciafelfogás politikai szétesésének jeleként" ítélte el a jelentést. Moszkva azt is bejelentette, az ügyben máris az ENSZ-hez, az EBESZ-hez és több nagy nemzetközi újságíró szervezethez fordult. Melyek most éppen úgy hallgatnak, mint az a nyugati média, amely eddig olyannyira a szívén viselte a sajtószabadság megsértésének ügyét, hogy Magyarország esetében nem győzött annak kapcsán annak hatalmas, magát az EU-t és a „demokratikus alapértékeket" veszélyeztető hatásairól cikkezni, miközben még azzal sem felejtett el foglalkozni, hogy mennyivel csúszik a klubrádiósok fizetése. Amely rádió ügyével a – mint kiderült – velejéig korrupt egykori brüsszeli digitális biztosnő, Neelie Kroes is kelt és feküdt. Nyilván altruista alapon.
E nyugati sajtótól tudtuk meg, mennyire kell rettegniük azon magyarországi médiaalkalmazottaknak, akik újságjaikat ábrázoló halottfehéren üres címoldalait a szívükre szorítva, szájukra és hajukra ragasztva visítottak olyan európai parlamenti képviselők, mint Guy Verhofstadt, Sophie in 't Veld, Ulrike Lunacek, Daniel Cohn-Bendit és a többi rémarc.
Most e visítók követelték a lecsapást az orosz médiumokra. Intézményesen. Aminek nyomában valóban beindulhatnak olyan folyamatok, amelyek tényleg félelmet kelthetnek újságírókban, akiket az Iszlám Állam terroristáival egy kalap alá véve bélyegezhetnek meg, „Putyin ügynökének", „Hasznos idiótáinak", „A Kreml trójai falovainak" bélyegezve, mint amilyen címekkel ellátott jelentésekkel különféle „agytrösztök" teljesen véletlenül ezen európai parlamenti döntés előtt hozakodtak elő a nyugati nyilvánosságban, egyként követelve ezen kémek listázását.
Nem is szólva Obama amerikai elnök és Merkel kancellár figyelmeztető szavait arra, hogy küzdeni kell az Oroszországból a közösségi médiát elárasztó „álhírek" ellen.
Giulietto Chiesa, az olasz PandoraTV igazgatója talán jogosan tette fel a döntést követően a kérdést, „mivel írok a Sputnik számára és együttműködöm különféle orosz tévéadókkal, mit fognak velem tenni ezután?" Elmondta, az Európai Parlament által elfogadott stratégiai kommunikációs jelentés nyomában minden olyan uniós polgár, aki továbbad vagy terjeszt orosz hírforrásból híreket, „a Kreml propaganda támogatójaként" bélyegezhető meg.
Nyilván ennek ismertetése itt is már propagandának minősül. Mint az a tény, amit egy tévés újságíró, Mike Papantonio mondott, aki dolgozott mind a legnagyobb amerikai tévéhálózatoknak, mind a Russia Today-nek. Azt mondta, míg az utóbbinál soha nem szóltak bele a munkájába, az előbbieknél az mindennapos volt. Példát is hozott rá. Így azt, hogyha az ABC, a CBS vagy az NBC tévénél egy újságírónak eszébe jutna a Pfizer által gyártott gyógyszerek ügyébe beletúrni, a válasz az lenne, „ne dühítsük fel hirdetőnket".
A több nyelven megjelenő Euractiv brüsszeli szakportál a szavazás után azt írta, várható, hogy egy 11, már e téren dolgozó diplomatából álló csoport nagyobb személyzetet és jóval több pénzt kaphat annak nyomán, hogy az Európai Parlament meghozta döntését.
Még nem tudni, hogy mit ötlenek ki majd e diplomaták éppen úgy ötven kulcsra zárt szobáikban, mint amilyenekben az Európai Bizottság arra felkent, szintén szédületes pénzeket bezsebelő emberei tárgyaltak a legnagyobb titokban az Európa és az Egyesült Államok népének életét befolyásoló transzatlanti kereskedelmi szerződésen, a TTIP-en.
De „álmodozhatunk" egyet-kettőt erről is. Ugyanis az álmodozás még a jelen pillanatig a szólás- és véleményszabadság része „ a magyarországi médiadiktatúrában".
Például kiötölhetik e diplomaták azt is, hogy fejtsenek ki nagyobb közvetett, de akár közvetlen nyomást azon szállodákra, amelyek a CNN, a Bloomberg, a BBC, a Deutsche Welle propaganda adók mellett fel merik venni kínálati csomagjukba a Russia Todayt. Amely utóbbi az előbbiekkel szemben olyan hírt is képes leközölni – például a szóban forgó EU-s határozat meghozatala napján -, hogy Jevgenyi Niscsuk ukrán kulturális miniszter kijelentette: „Kelet-Ukrajna lakói genetikailag képtelenek arra, hogy részei legyenek az ukrán kultúrának." Melyhez hasonló, de más országban, más etnikumot célzó kijelentés és az azokra érkező elítéléshullámok az előbb említett tévéknek akár napi programját is felborították volna.
Az is elképzelhető persze, hogy a Russia Todayt a Press TV sorsára juttatják.
Emlékezzünk csak röviden, mi történt 2012 táján az iráni globális tévéadóval. Annak sugárzási engedélyét a brit médiahatóság, az Ofcom tiltotta be. Utána jött meglepő gyorsasággal az amerikai General Electric többségi tulajdonában álló AsiaSat műholdjairól való levétel. Majd következett a spanyol nyelven sugárzó adások levétele a Hispasatról. Utána a németek és franciák tiltották le. Amikor 2012 novemberében Neelie Kroesnél és 2013 januárjában Catherine Ashtonnál érdeklődött a Magyar Nemzet, mit reagálnak minderre, mindkettőnek a szóvivője meglehetősen indignált hangon azzal felelt, az EU-nak ezzel kapcsolatban nincs mondanivalója, mert e letiltások „nemzeti hatáskörbe" tartoznak.
Hogyne: csak a Klubrádió és a többi balliberális hazai média nem tartozik, de nagyon nem, „nemzeti hatáskörbe".
Aldous Huxley, George Orwell és a hozzájuk hasonló látnokok nyilván forognak sírjukban, hogy azt látják, a „szép új világ" és „1984" a magát a „demokratikus alapértékek" felkent őrzőjének tekintő Nyugaton alakul ki.
Vagyis a „mi" országainkban, ahol a tömegmanipulációban szakavatott, uralkodó populista hazudozók – akik szerint nálunk diktatúra van, a magyar miniszterelnököt pedig hol Erdoganhoz, hol Mussolinihez, hol Hitlerhez hasonlítják – kezdik el azt, amit a sztálini rendszer valósított meg és követői folytattak. Azaz zavarták az alternatív hírforrásokat, így elsősorban a Szabad Európa/Szabadság Rádiót, mert nem bírták elviselni, hogy hazug médiájuk monopolisztikus, zsarnoki uralmát alternatív hangok ütik át.
Félelmet ugyan kelthetnek sok média vállalalkozásban és újságíróban, tilthatnak le adásokat közvetlenül is, de a mai internetes világban ez már éppen annyira lesz eredményes, mint a valóságtagadó, elitnyaló, elit által birtokolt amerikai fősodratú média totális Trump-ellenes kiállása.
Ja, és míg el nem felejtem: az Russia Today internetes elérhetősége
rt.com, a Sputnik News-é
sputniknews.com, a Press TV-é pedig
presstv.ir. Ezek azok a helyek, ahol a kábeltársaságok csomagjaiban fogható tévéállomások híreivel mindenki össze tudja vetni azt is, hogy ki mit hallgat el. Mint mondjuk a Torinóban csütörtök óta tomboló migránserőszakot, amelynek során az észak-afrikai vandálok torinói vendéglátóikat őrjöngve „olasz fasisztáknak" nevezték. Vagy nevezik, ha ma reggelre a rendet helyre nem állítják. Ennek megismeréséhez a helyi olasz lapok mellett az RT megtekintése javaslandó. A leküzdendő terrorhírforrás.
http://magyarhirlap.hu/cikk/72762/EU_a_sajtoszabadsag_ellen
