Dombi-Kiss László, a Jobbik Csongrád megyei alelnökének, hódmezővásárhelyi elnökének közleménye:
A hódmezővásárhelyi Jobbik szeretné felhívni a figyelmet egy városunkban nyár eleje óta jelen lévő problémára, amiről aggódó helyi lakosoktól értesültünk. Településünkön különböző nációkhoz tartozó - afrikai, pakisztáni, albán, afgán - fiatalok jelentek meg. Ezek a fiatalok azonban nem főiskolai hallgatók vagy hazánkban tanulmányi úton lévő cserediákok, hanem a zöldhatárt - mindenféle iratok nélkül - átlépő, feltartóztatott határsértők. Azt igencsak nehezen lehet behatárolni, hogy ezek a „menekültek" milyen okból hagyták el az országukat, de sajnos a helyi tapasztalatokból következtetve vannak közöttük olyanok, akik valószínűsíthetően hazájukban is bűnöző életmódot folytattak, és esetlegesen éppen az igazságszolgáltatás elől menekültek el.
Információgyűjtésünk eredményeként megtudtuk, hogy ezeket a fiatalokat a Béla cigány utca 17. számú ingatlanban található Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató kísérő nélküli külföldi kiskorúak befogadó otthonában helyezték el. Korábban itt a Csongrád Megyei Tegyesz Gyermekotthona volt. Szeretném megjegyezni, hogy felettébb furcsának, egyben aggályosnak találjuk, hogy az adott ingatlanon semmilyen tábla nem hívja fel a figyelmet arra, hogy a falak között milyen „intézmény" működik. Igaz, a lakók erre különböző falfirkák és graffitik formájában utalást tesznek, bár ezt véleményünk szerint inkább rongálásnak lehet minősíteni.
Ami az ott élőkhöz köthető konkrét eseteket illeti:
- fiatal lányok molesztálása, megfélemlítése
- fiatalkorú sérelmére elkövetett könnyű testi sértés (a rendőrség álláspontja szerint tettleges becsületsértés)
- lopás, rablási kísérlet
- szeméremsértés közterületen
- garázdaság
Természetesen ezek a bűncselekmények, illetve a helyi közbiztonságot hátrányosan érintő esetek a rendőrség előtt is ismertek, melyekkel szemben lehetőségeikhez mérten igyekeznek fellépni, illetve megoldást találni. Dr. Rádi Norbert rendőrkapitány tájékoztatása szerint ezek a fiatalok este 10 óra után el sem hagyhatnák az otthon területét. Amennyiben ezt mégis megteszik, úgy a rendőrök élhetnek előállítási jogkörükkel, melyet szükség szerint alkalmaznak is. A tilalom betartatása azonban érthető okokból elég nehézkes, hiszen a „bekvártélyozottak" szabadon járhatnak-kelhetnek. Véleményünk szerint ennek megakadályozása az intézmény feladata lenne.
Ugyanakkor felmerül még továbbá az is, hogy a menekültek jelenléte vajon mennyire minősül közegészségügyi kérdésnek, hiszen amennyiben nem esnek át kellő alaposságú egészségügyi szűrésen, úgy akár súlyos betegségek hordozói is lehetnek, mellyel veszélyeztethetik a környezetüket. Tudomásunk szerint a nevelők sem részesültek semmilyen védőoltásban.
Tisztában kell lenni azzal a ténnyel is, hogy ezek a „menekültek" egészen más szubkultúrákban szocializálódtak, melynek következtében a helyi viselkedési normákat nem képesek átvenni. Természetesen a Jobbik nem tartozik a multikulturalizmus támogatói közé, de ettől függetlenül érdemes elgondolkodni azon a képtelenségen, hogy egy tradicionálisan alföldi mezővárosi képet mutató település életébe vajon hogyan lennének illeszthetőek ezek a határsértők.
Tudjuk, hogy egy ilyen befogadó állomás működéséhez nem szükséges közgyűlési jóváhagyás, mivel egyrészről alapítványi fenntartású, másrészről a kormányhivatal hatáskörébe tartozó intézményről van szó, az elhelyezést pedig a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal koordinálja. Mindenesetre a vásárhelyieket igencsak felháborítja, hogy míg sokan becsületes munkával napi 4000 forintot keresnek, amiből fedezhetik a megélhetésüket, lakhatásukat, addig ezek a külföldiek – tudomásunk szerint - a teljes ellátás mellett napi 2000 forint költőpénzt is kapnak.
Azt kérjük a képviselő-testülettől, hogy a befogadó otthon működését ebben a formájában ne támogassa, hiszen városunkban így is számos speciális nevelési igényű gyermek, illetve fiatal él. Az pedig egyenesen felháborító, hogy a tankerületi igazgató tájékoztatása szerint ezeknek az illegális határsértőknek az oktatását is a városnak kellene megoldani.
Nem tehetjük ki a helyieket annak veszélyforrásnak, amit a következő turnus érkezése jelenthet. Azt szeretnénk elérni, hogy a vásárhelyi szülők nyugodtan engedhessék ki az utcára gyermekeiket és az itt élők szubjektív biztonságérzete is javuljon.
Amennyiben a problémára nem sikerül megoldást találni, úgy a Jobbik minden eszközt meg fog ragadni, hogy ezt a tarthatatlan helyzetet megszüntessük.
Balog Norbert képviselő felszólalása a vásárhelyi közgyűlésben és az erre adott válasz - a rendőrkapitány következetesen "gyermekeknek" nevezi a helyieket terrorizáló bűnözőket, szerinte nem is kritikus a helyzet; iskolába is ott fognak járni:
(Kuruc.info)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése