A palesztin fennhatóság alatt álló Jerikóval kötött testvérvárosi szerződést Eger. Az erről szóló megállapodást Habis László egri és Mohamed Dzsalajta jerikói polgármester írta alá a hevesi megyeszékhelyen szombaton.
Eger évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a kultúrák közötti párbeszéd egyik hídja szeretne lenni. A hevesi megyeszékhelynek eddig tíz testvérvárosa volt, Jerikó a tizenegyedik - írta közleményben az egri önkormányzat.
Habis László hangsúlyozta: azzal, hogy Eger egy történelmi palesztin település testvérvárosa lett, a két nép közötti barátság elmélyítése a cél. Az együttműködés és információcsere elősegíti a vallások közötti párbeszédet, és a kölcsönös megértést is. Miután Jerikó és Eger között a turisztikai szakemberek találkozásain, valamint a kereskedelmi lehetőségeken túl az együttműködés egyik fő területe az oktatás lehet, Eger kiemelt partneri szerepet szán az Eszterházy Károly Főiskolának - húzta alá a polgármester.
A közlemény kitér rá, hogy az első magyar-palesztin testvérvárosi megállapodás 2010-ben köttetett, Kalocsa és Betlehem között.
A palesztinok üzenete az, hogy tisztelni kell az emberi értékeket, és az emberi méltóságot - idézi a közlemény Mohamed Dzsalajtát, aki jelezte: Jerikónak több mint 20 európai várossal van testvérvárosi szerződése.
A 25 ezer lakosú Jerikó a Jordán folyó völgyében fekszik, Jeruzsálemtől mindössze 35 kilométerre található, 2005 óta palesztin fennhatóság alatt áll.
(MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése