Eközben a román tévében (nem állnak oly nagyon messze az igazságtól, lévén hogy tőlünk lopott jelképekről van szó, de azért mégis...):
Másfél perc után máris vezetnek a románok... Guzmics vesztett labdát a saját térfélen, Marica csapott le rá, a 16-os vonaláig vezette, majd higgadtan a bal alsóba tekert. 1–0
1999-ben a 2., 2002-ben az 5. percben szerzett vezetést Bukarestben Románia.
Korábban: Beengedték a kint ragadt magyar szurkolókat. Közben egy magyar drukkert mentő visz el, állítólag rendőrtől kapott „találatot."
Az oláhok katonadalokat énekelnek, és azt skandálják: "Ki a magyarokkal az országból!"
Korábban: „Ez Románia, ez a mi házunk, és lepisiljük az országotokat" – éneklik fennhangon a kolozsvári U fanatikusai, némiképp megsértve az UEFA és a FIFA szabályait.
Az egyik magyar drukkert (aki épp semmit nem csinált) erőteljesen orrba vágott az arra járó közeg. A román rendőrök köpködik a magyar szurkolókat. Szép...
(NSO nyomán)
Korábban írtuk: Verekedés tört ki a magyar szurkolók szektorában a 20 órakor kezdődő román-magyar labdarúgó világbajnoki selejtező előtt.
A vendég drukkerek megindultak a hazaiak irányába, a két tábor közé felállított fémkordonokat szétdobálták. A helyi biztonsági erők megpróbálták őket visszatartani, de kevés sikerrel jártak, a rohamrendőrök viszont néhány pillanat múlva megérkeztek, és gumibotokkal, valamint könnygáz bevetésével visszaszorították a randalírozókat. A rendőrség ezután sorfalat alkotva figyelte a magyar szurkolókat.
A Mediafax román hírügynökség korábban azt közölte, hogy három magyar szurkolót fejsérülések miatt, egy negyediket pedig rosszullét miatt szállítottak kórházba a meccs előtt. Az agyrázkódással diagnosztizált három szurkolót a Nemzeti Arénától vitték kórházba, a negyedik férfi viszont már a bukaresti Északi pályaudvaron rosszul lett.
Erre a pályaudvarra érkezett az a vonat, amely mintegy ezer magyar szurkolót szállított Bukarestbe. A pályaudvaron a szurkolók egy része összecsapott a román csendőrökkel.
A román rendőrség még korábban több magyar szurkolót előállított, de akkor nem lehetett tudni, hány személyről van szó. Georgian Enache, a román csendőrség szóvivője azt mondta, csak a péntek esti román-magyar meccs után közlik a pontos számot.
Szintén a csendőrség szóvivője közölte, hogy körülbelül három órával a mérkőzés előtt a stadion közelében román szurkolók egy csoportja is összecsapott a rendfenntartókkal. A román drukkerek meg akarták közelíteni a magyar szurkolóknak fenntartott úgynevezett fanzone-t, de a rendőrök ezt megakadályozták. A román szurkolók ekkor kövekkel dobálták meg a rendfenntartó erőket, és több személygépkocsit megrongáltak.
(MTI)
Korábban írtuk:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése