Kolbásztöltés, rotyogó székelykáposzta és frissen sült töpörtyű feldolgozásra váró csülökkel – egy neve elhallgatását kérő volt mentő szerint gyakorta ez a látvány fogadta a jászberényi mentőállomásra érkezve.
A mentőautók fertőtlenítésére használt helyiségben ugyanis szerinte gyakran tartottak disznóvágást, sőt az is előfordult, hogy hastáncos számmal feldobott legénybúcsút is szerveztek.
Elöl a mentőautó, a háttérben a helyiség, ahol fertőtlenítik a kocsikat: ezúttal a sertést dolgozták fel itt |
– Ilyen rendezvények után általában halomban álltak az üres sörös- és cigisdobozok a kukákban – mesélte az egykori mentő, aki szerint ezek a „bulik" két éve élték fénykorukat, bár szigorúan tiltották és titkolták azokat az állomásokon.
Az asztalon pihennek a szerszámok, amikkel feldolgozták a disznót |
– Martfűn hatalmas balhé kerekedett egy hasonló esetből akkoriban, ezért a regionális orvos igazgató kiadott egy utasítást 2010 szeptemberében, hogy megtiltja az állomásokon a búcsúztatók, diplomaátadások, egyebek megünneplését és a hasonló rendezvényeket. Ezt kör-e-mailben kaptuk meg – mondta el a férfi, aki képeket is küldött a jó hangulatú disznótorról. Szerinte voltak olyan kollégák, akik szolgálatban voltak, és a mulatságból indultak a mentővel a beteghez.
A gázpalackok szomszédságában jó helyet találtak a kolbászoknak |
– Ismereteink szerint csapatépítő szándékkal szerveztek összejövetelt, amelynek még a programelemei is elfogadhatatlanok voltak – válaszolta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) arra a kérdésre, hogy vajon szabályos-e efféle dínomdánomot rendezni egy fertőtlenítésre használt helyiségben.
Ital nélkül nem igazi a disznóvágás, pezsgő és pálinka sorakozik az asztalon |
A mentőszolgálatnál az eset nagy vihart kavart, és a szolnoki kirendeltségen megvizsgálták az ügyet. – Ezekről a rendezvényekről rendszeresen készültek képek, videók, amit a kollégák még a benti szolgálati gépre is feltöltöttek. Ebből is volt balhé – árulta el az informátor.
A disznótorost már a pihenőhelyiségben fogyasztották el |
Az eszem-iszom résztvevőit kihallgatták, jegyzőkönyvek is készültek: az OMSZ tájékoztatása szerint a fegyelmi vizsgálat után tíz ott dolgozót vontak felelősségre, közülük kettőt elbocsátottak. – A legtöbben viszont máig a helyükön dolgoznak, sőt van köztük, akit előléptettek! – háborgott a volt mentő.
(Blikk nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése