Legalább három százalékkal nőtt az országban a feketén forgalmazott cigaretta mennyisége a Napi Gazdaság szerint. Az adóbevételek közben csökkennek.
Olyan területeken lódult meg a feketepiac, ahol eddig tiszta volt a cigarettakereskedelem. A Napi Gazdaság információi szerint az előzetes adatok alapján legalább 3 százalékpontot erősödött a feketézés országos átlagban, és az olyan, tisztának számító helyeken is megjelentek az illegális termékek, ahol eddig szinte kimutathatatlan volt a feketeáru (például Pécsen). Az előzetes adatok ráadásul még a trafikrendszer indulása és a cigaretta kötelező 10 százalékos árrésének bevezetése előtt készültek.
Mindez az elemzői becslések szerint 45-50 milliárd forint kiesést okoz az államnak. Az viszont biztos, hogy a jövedékiadó-bevételek az utóbbi néhány hónapban csökkentek. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy júliusban például a 2012-eshez képest csak 82 százalék volt az adóbevétel.
A nagyon óvatosan kezelt iparági adatok szerint csak a cigarettaforgalom az idén az első félévben 17 százalékkal csökkent, míg a fogyasztási (sodró-) dohány növekedése csak 8-9 százalékos erősödést mutat.
(MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése