Az MSZP elnöke felszólította az Országgyűlés vezetését, vizsgálja ki, hogy kinek az utasítására kapcsolták le a világítást az ülésteremben kedd este, miközben a Demokratikus Koalíció politikusai ott tartózkodtak, és előre bejelentették, hogy reggelig a patkóban maradnak.
Mesterházy Attila a házbizottság csütörtöki ülése után az MTI-nek elmondta: azért is sürgette az incidens kivizsgálását, mert Gyurcsány Ferenc DK-elnök elmondása szerint a házvezetés eleinte együttműködő volt, majd később mégis rájuk oltották a villanyt.
Tájékoztatása szerint, mivel a házvezetés - amelyet a KDNP-s alelnök, Latorcai János képviselt - nem tudott felelni arra a kérdésre, hogy ki utasította a technikai személyzetet a világítás lekapcsolására, a kérdést a jövő heti házbizottsági ülésen újra előveszik.
A szemkilövető levélben kért vizsgálatot Kövér László házelnöktől a történtek miatt.
Gyurcsány szerint kedd este 8 óra után annak ellenére borult sötétségbe az ülésterem, hogy tervükről korábban sajtótájékoztatón és személyesen is tájékoztatták az Országgyűlés tisztségviselőit, illetve munkatársait. Az illetékesektől telefonon többször kérték a világítás bekapcsolását, amit technikai problémára hivatkozva nem tudtak teljesíteni - fűzte hozzá a DK elnöke, aki szerint a világítás pár perccel azután helyreállt, hogy elhagyták az üléstermet.
(MTI nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése