Észak-Korea rakétatámaszpontot létesített a kínai határ közelében - közölte csütörtökön egy dél-koreai napilap szöuli kormányforrásokra hivatkozva. A Csoszon Ilbo azt írja, hogy a rakétabázis a Pektuszan-hegy déli lejtőitől két kilométerre épült. A bázis felépítését 2000-ben kezdték, és most lett kész.
Az újság szerint meglehetősen sok rakétasiló épült ott, de egyelőre nem tudni, hányban vannak rakéták. Méretükből ítélve közepes és nagy hatótávolságú rakéták telepítésére alkalmasak. Erről a támaszpontról a közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták elérnék Okinavát és Guam szigetét, ahol amerikai katonai támaszpontok vannak - mondták szöuli kormányforrások.
A lap úgy véli, a rakétatámaszpont helyszínéül azért választottak olyan helyet, amely közel van a kínai határhoz, hogy ezáltal megnehezítsék a bázis elleni esetleges támadásokat az Egyesült Államok és Dél-Korea részéről. "Ha a rakétatámaszpont a kínai határ mellett van, az ellene bevetett rakéták könnyen Kína területére eshetnek, emiatt egy légierő támogatásával végrehajtott támadás nehezen kivitelezhető" - idéz az újság egy másik forrást.
(MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése